/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Tornagyőzelemmel kezdett a címvédő

értékelés
Értékeljen
A 3x3-as megyei bajnokság idei első viadalának fináléjában megismétlődött az előző évi nagydöntő párosítása.

 

A Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetség 2018-ban az országban az elsők között indította be a tokiói nyári olimpia műsorán is szereplő 3x3-as szakág megyei pontvadászatát. A nagysikerű kezdeményezés természetesen nem maradhatott folytatás nélkül: a HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesülete által névadó főszponzorként támogatott versenysorozat 2019/2020. évi kiírásának első viadalát múlt szombaton rendezték meg a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. 

A versenybizottság a korábbi gyakorlatnak megfelelően a bajnokságra benevezett – Pásztóról, Salgótarjánból és Szécsényből verbuválódott – tíz csapatot ezúttal is két ötösbe sorolta, s a körmérkőzés csoportkört követően az azonos pozícióban záró együttesek helyosztó összecsapásokon döntötték el a remek hangulatú torna végső sorrendjét. A fináléban megismétlődött az előző évi nagydöntő párosítása, s a címvédő Concords, a torna legértékesebb játékosának választott Moravszki András vezetésével, szoros küzdelemben, ezúttal is jobbnak bizonyult nagy riválisánál, a Vesztesek csapatánál.

A három játéknapot magában foglaló alapszakasz második felvonásának március 22-én ugyancsak a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok ad majd otthont.

 

Eredmények

A-csoport

Jäger All Stars – 3100.hu 15–9. Psz.: Csomány L. 6, Stork D. 5, Kovács K. 3, Tóth-Szarvas L. 1, ill. Laczkó S. 5, Skrabák D. 3, Kéri I. 1

Vörösördögök – Szíven Szúrt Szalmaszál 6–12. Psz.: Batta B. 3, Markó I. 2, Szabó B. 1, ill. Monye J. 5, Tavaszi D. 4, Monye M. 3

3100.hu – Vesztesek 6–17. Psz.: Laczkó S. 3, Skrabák D. 2, Kéri I. 1, ill. Szabó Z. 5, Csúz R. 5, Szilágyi Zs. 4, Orbay Cs. 3

Szíven Szúrt Szalmaszál – Jäger All Stars 12–10. Psz.: Monye M. 6, Tavaszi D. 5, Monye J. 1, ill. Stork D. 6, Viskárdi K. 3, Tóth-Szarvas L. 1

Vesztesek – Szíven Szúrt Szalmaszál 15–7. Psz.: Szabó Z. 7, Szilágyi Zs. 4, Csúz R. 4, ill. Tavaszi D. 4, László L. 2, Monye J. 1

Jäger All Stars – Vörösördögök 15–6. Psz.: Stork D. 5, Kovács K. 4, Viskárdi K. 4, Csomány L. 2, ill. Markó I. 3, Batta B. 2, Kanyó B. 1

Szíven Szúrt Szalmaszál – 3100.hu 10–6. Psz.: Tavaszi D. 7, Monye M. 2, László L. 1, ill. Kéri I. 3, Skrabák D. 2, Laczkó S. 1

Vörösördögök – Vesztesek 12–15. Psz.: Markó I. 6, Batta B. 3, Szabó B. 2, Kanyó B. 1, ill. Szabó Z. 6, Orbay Cs. 4, Szilágyi Zs. 3, Csúz R. 2

3100.hu – Vörösördögök 3–10. Psz.: Takács Z., Skrabák D., Laczkó S., ill. Markó I. 6, Batta B. 2, Szabó B. 2

Vesztesek – Jäger All Stars 10–11. Psz.: Szabó Z. 7, Szilágyi Zs. 2, Csúz R. 1, ill. Stork D. 8, Csomány L. 2, Tóth-Szarvas L. 1

Végeredmény: 1. Vesztesek 3 pont (+7), 2. Jäger All Stars 3 (-1), 3. Szíven Szúrt Szalmaszál 3 (-6), 4. Vörösördögök 1, 5. 3100.hu 0.

 

B-csoport

Szécsényi TK – Old Guys 17–7. Psz.: Kiss T. 7, Tőzsér T. 5, Tóth A. 3, Erdélyi T. 2, ill. Molnár F. 4, Kelemen G. 2, Dudoma T. 1

Red Devils – Kings 12–14. Psz.: Szőllősi Sz. 7, Brunda M. 4, Verebélyi D. 1, ill. Szőke Sz. 9, Ignácz A. 3, Póczos S. 2

Old Guys – Concords 6–12. Psz.: Dudoma T. 3, Kelemen G. 2, Molnár F. 1, ill. Moravszki A. 4, Bocsó T. 4, Mede S. 3, Reichardt J. 1

Kings – Szécsényi TK 10–12. Psz.: Szőke Sz. 9, Póczos S. 1, ill. Tóth A. 5, Pesák T. 4, Tőzsér T. 2, Kiss T. 1

Szécsényi TK – Red Devils 10–3. Psz.: Erdélyi T. 4, Tóth A. 3, Kiss T. 2, Pesák T. 1, ill. Brunda M. 3

Concords – Kings 17–6. Psz.: Moravszki A. 7, Bocsó T. 6, Mede S. 2, Reichardt J. 2, ill. Ignácz A. 3, Póczos S. 2, Botos B. 1

Red Devils – Concords 5–19. Psz.: Verebélyi D. 2, Brunda M. 2, Ruga M. 1, ill. Moravszki A. 8, Reichardt J. 7, Bocsó T. 4

Kings – Old Guys 18–5. Psz.: Szőke Sz. 8, Ignácz A. 6, Botos B. 4, ill. Dudoma T. 2, Kelemen G. 2, Molnár F. 1

Concords – Szécsényi TK 16–7. Psz.: Moravszki A. 7, Bocsó T. 7, Mede S. 1, Reichardt J. 1, ill. Pesák T. 3, Erdélyi T. 2, Tőzsér T. 2

Old Guys – Red Devils 16–6. Psz.: Dudoma T. 9, dr. Grósz G. 4, Kelemen G. 3, ill. Brunda M. 2, Ruga M. 2, Verebélyi D. 2

Végeredmény: 1. Concords 4, 2. Szécsényi TK 3, 3. Kings 2, 4. Old Guys 1, 5. Red Devils 0.

 

Helyosztók

9. helyért. 3100.hu – Red Devils 14–7. Psz.: Laczkó S. 7, Skrabák D. 4, Kéri I. 2, Takács Z. 1, ill. Brunda M. 3, Ruga M. 2, Verebélyi D. 2

7. helyért. Vörösördögök – Old Guys 11–8. Psz.: Markó I. 6, Batta B. 4, Szabó B. 1, ill. Dudoma T. 3, Kelemen G. 3, dr. Grósz G. 2

5. helyért. Szíven Szúrt Szalmaszál – Kings 11–6. Psz.: Monye M. 8, Monye J. 2, Géczi R. 1, ill. Szőke Sz. 5, Póczos S. 1

3. helyért. Jäger All Stars – Szécsényi TK 21–7. Psz.: Stork D. 12, Viskárdi K. 5, Tóth-Szarvas L. 3, Kovács K. 1, ill. Tőzsér T. 3, Erdélyi T. 3, Pesák T. 1

1. helyért. Vesztesek – Concords 10–11. Psz.: Szabó Z. 7, Orbay Cs. 2, Csúz R. 1, ill. Bocsó T. 5, Moravszki A. 5, Mede S. 1

 

Az 1. forduló végeredménye: 1. Concords (Bocsó Tamás, Mede Sándor, Moravszki András, Reichardt Jenő), 2. Vesztesek (Csúz Roland, Orbay Csaba, Szabó Zoltán, Szilágyi Zsolt), 3. Jäger All Stars (Csomány Lajos, Kovács Kristóf, Stork Dávid, Tóth-Szarvas Levente, Viskárdi Krisztián), 4. Szécsényi Tehetséges Középkorúak, 5. Szíven Szúrt Szalmaszál, 6. Kings, 7. Vörösördögök, 8. Old Guys, 9. 3100.hu, 10. Red Devils.

 

A legjobb pontszerzők listájának élcsoportja: 1. Stork Dávid (Jäger All Stars) 36 pont, 2. Szabó Zoltán (Vesztesek) 32, 3. Szőke Szabolcs (Kings), Moravszki András (Concords) 31-31, 5. Bocsó Tamás (Concords) 26, 6. Markó István (Vörösördögök) 23, 7. Tavaszi Dániel (Szíven Szúrt Szalmaszál) 20, 8. Monye Martin (Szíven Szúrt Szalmaszál) 19, 9. Dudoma Tamás (Old Guys) 18, 10. Laczkó Soma (3100.hu) 17.

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu