/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Védekezésben remekeltek a szécsényiek

értékelés
Értékeljen
Első helyen zárta a regionális leány serdülőbajnokság múlt szombati, balassagyarmati négyes tornáját a Salgó Basket Szécsény együttese.

 

Pesák Tamás, a szécsényiek edzője: – Az előző három fordulóban meglátogattuk az Észak-keleti régió minden megyeszékhelyét, de a mostani hétvégén sikerült megint „hazai pályán” szerepelnünk, kivételesen Balassagyarmaton, ahol utoljára nyolc éve láttak kosárlabda mérkőzést. A lányok teljesítményén ez meg is látszott, ugyanis nem csak a hosszú utazástól kíméltük meg magunkat, hanem végre a szülői „B-közép” is jelen tudott lenni, ami igazán jó hangulatot teremtett minden mérkőzésen. Az elődöntőben sikerült fölényes győzelmet aratnunk a formáját csak kereső Nyíregyháza ellen, remek védekezéssel és jó dobóformával biztosítottuk be a döntőbe jutást. A fináléban az MVSI csapatával mérkőztünk, ahová sikerült átvinnünk az előző találkozó jó formáját, így az első két negyedet követően 14 pontos előnnyel fordultunk. A második félidő első öt percében kicsit „bealudtunk” és a miskolciak egy 13–4-es rohammal nyitottak, majd a folytatásban még egy kicsivel sikerült közelebb jönniük. Azonban az előnyt egyszer sem adtuk ki a kezünkből, és végül egy izgalmas, sok látványos megoldást tartalmazó összecsapáson tudtunk diadalmaskodni. Összességében elmondhatom, hogy mindkét mérkőzésen meg voltam elégedve a lányok játékával, kiemelve a lepattanózásban és védekezésben nyújtott teljesítményüket! Gratulálok minden résztvevő csapatnak!

 

Regionális leány serdülőbajnokság, Észak-keleti régiós torna (Balassagyarmat)

Elődöntő

Nyíregyházi Kosársuli/B – Salgó Basket Szécsény 43–89 (6–22, 5–31, 14–18, 18–18)

Vezette: Dudoma Tamás, Trizna Pál. Szécsény: Kiss Fruzsina 14, Kozma Rebeka 13, Kiss Emma 12, Kuris Lara 11, Berki Boglárka 10, Papp Adrienn 9, Erdélyi Gyöngyvirág 6, Radics Panna 6, Zsíros Zsófia 6, Rigó Leila 2, Marton Virág. Edző: Pesák Tamás.

Miskolci VSI Vadmacskák/B – Debreceni KA DSI 62–58 (17–13, 12–16, 17–10, 16–19)

Vezette: Benedek Dávid, Dudoma Tamás.

3. helyért

Debreceni KA DSI – Nyíregyházi Kosársuli/B 72–54 (20–9, 24–14, 10–19, 18–12)

Vezette: Benedek Dávid, Trizna Pál.

Döntő

Miskolci VSI Vadmacskák/B – Salgó Basket Szécsény 71–78 (15–24, 15–20, 18–14, 23–20)

Vezette: Dudoma Tamás, Benedek Dávid. Szécsény: Kiss Fruzsina 12, Radics Panna 12, Kiss Emma 11, Kuris Lara 11, Berki Boglárka 10, Kozma Rebeka 8, Rigó Leila 4, Papp Adrienn 4, Marton Virág 4, Erdélyi Gyöngyvirág 2, Zsíros Zsófia. Edző: Pesák Tamás.

Végeredmény: 1. Salgó Basket Szécsény, 2. Miskolci VSI Vadmacskák/B, 3. Debreceni KA DSI, 4. Nyíregyházi Kosársuli/B.

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu