/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Sportszerű mérkőzések

értékelés
Értékeljen
Két Nógrád megyei illetőségű, illetve egy salgótarjáni kötődésű gárda részvételével rendeztek meg az országos kenguru kupa múlt szombati, salgótarjáni tornáját. A négycsapatos viadalon a Beszterce KK ózdi tagozatának fiataljai zártak az élen, míg a Salgó Basket Szécsény együttese a második, a Salgótarjáni Kosárlabda Iskola csapata pedig a negyedik helyet szerezte meg.

Kovács Norbert, a szécsényiek edzője: – Az első salgótarjáni U11-es tornánkat pozitívan értékelem. Kosárlabda edzőként az első tornám volt és a gyerekek számára is az első megmérettetés. Örömmel tölt el, hogy sokat láttam a mérkőzéseken visszaköszönni az edzéseken tanultakból. Többek között a védekező alapállást és az emberfogásos védekezést igen jól alkalmaztuk a gyakorlatban és lépéshibákat, kétszerindulást sem követtük el gyakrabban, mint bármelyik ellenfelünk. Az első, Salgótarján elleni mérkőzésünket egy elúszni látszó 16–2-es első negyed után sikerült megnyernünk 40–31-re. Az Ózd elleni döntőben sajnos elfáradtunk és ebből is kifolyólag nagyon sok dobást hagytunk ki. Nagyon sportszerűen játszott minden csapat, le a kalappal a gyerekek és az edzők előtt.

Eredmények 

Elődöntő

Salgótarjáni KI – Salgó Basket Szécsény 31–40 (16–2, 7–16, 3–12, 5–10)

Vezette: Deák Csaba, Trizna Pál. SKI: Nagy Kristóf 15, Gerber Vanda, Kiss Benedek 4-4, Büki Dávid 3, Danyi Balázs 2, Barta Luca, Masár Balázs, Ternyik Adél 1-1, Abdrabu Mohamed, Balogh Fruzsina, Huszár Hanna, Simon András, Szerémi Martin. Edző: Szarvas József. Szécsény: Deák-Torák Janka 24, Kovács Levente 5, Anga Balázs 4, Varga Márk, Babcsány Barnabás 3-3, Károsi Dorka 1, Juhász Anna, Petrik Lilla, Szoó Lilla, Tarlósi Liza, Várszögi Szófia. Edző: Kovács Norbert.

Beszterce KK Bolyky Ózd – Kövesdi Oroszlánkölykök 39–22 (9–2, 5–12, 23–4, 2–4)

Vezette: Grosch Attila, Trizna Pál.

3. helyért

Salgótarjáni KI – Kövesdi Oroszlánkölykök 21–28 (0–12, 10–3, 0–13, 11–0)

Vezette: Grosch Attila, Dudoma Tamás. SKI: Kiss Benedek 12, Barta Luca 3, Masár Balázs 2, Balogh Fruzsina, Büki Dávid, Gerber Vanda, Simon András 1-1, Abdrabu Mohamed, Danyi Balázs, Huszár Hanna, Nagy Kristóf, Ternyik Adél, Szerémi Martin. Edző: Szarvas József.

Döntő

Salgó Basket Szécsény – Beszterce KK Bolyky Ózd 19–37 (3–8, 9–6, 2–20, 5–3)

Vezette: Deák Csaba, Dudoma Tamás. Szécsény: Deák-Torák Janka 6, Varga Márk 4, Károsi Dorka 3, Kovács Levente, Petrik Lilla 2-2, Babcsány Barnabás, Szoó Lilla 1-1, Anga Balázs, Juhász Anna, Tarlósi Liza, Várszögi Szófia. Edző: Kovács Norbert.

Végeredmény: 1. Beszterce KK Bolyky Ózd, 2. Salgó Basket Szécsény, 3. Kövesdi Oroszlánkölykök, 4. Salgótarjáni KI.

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu