/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Veretlenül döntős a Beszterce KK

értékelés
Értékeljen
A második helyezett Piliscsaba otthonában is magabiztosan győzött, így az alapszakaszt követően a Pest megyei kadett bajnokság középdöntőjét is százszázalékos teljesítménnyel zárta a salgótarjáni Beszterce KK U16-os együttese.

 

Soós Gábor, a Beszterce KK edzője: – Végig kézben tartottuk a mérkőzést, igaz a megnyugtató első félidő után talán túl korán hitte el a csapat, hogy ez nagyon sima győzelem lesz. A házigazdák viszont ezt kicsit másként gondoltak, s a piliscsabaiak egészpályás letámadása eleinte elég komoly zavart okozott sorainkban. Többszöri időkérés után azonban sikerült megnyugodnunk, s innentől már ismét nem volt kétséges, hogy kié lesz a két pont. Gratulálok a csapatnak az újabb győzelemhez, aminek köszönhetően az alapszakaszt követően a középdöntőben is hibátlan mérleggel zártunk, s első kiemeltként várhatjuk az éremcsatákat. Nagyon szeretnénk, ha a négyes döntőnek Salgótarján adhatna otthont, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan kilátogatnának a városi sportcsarnokba, és szurkolnának nekünk. Azt gondolom, mindenkinek sokat jelente egy ilyen rendezvény, legyen az játékos, szülő, vagy kosárlabda szerető érdeklődő. És nem utolsó sorban Nógrád megye kosáréletének is nagyon jót tenne!

 

Pest megyei kadett bajnokság, 1-8. helyért

PAFC Basket – Beszterce KK 47–67 (10–25, 10–14, 14–15, 13–13)

Piliscsaba. BKK: El-Nader Hamza 11/3, Gulyás Botond, Nagy Boldizsár 6, Monye Martin 22, Monye Jonatán 15. Csere: Kiss Áron 4, Botos Bence 3/3, Kazinczy Levente 3, Ignácz András 2, Géczi Róbert 1, Vajvoda Viktor, Lőrincz Gábor. Edző: Soós Gábor.

A felsőház végeredménye: 1. Beszterce KK 14-0, 2. PAFC Basket 9-5, 3. Dunaújvárosi Egyetem DSE 8-6, 4. Százhalombattai KSE Batta Boys 8-6, 5. Tatabányai Kenguruk KC 7-7, 6. Monor SE 6-8, 7. Ferences DSE 4-10, 8. Miklósi KékRókák KE 0-14.

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu