Megosztás
Értékelés

HE-DO Nógrád Megyei 3x3 Bajnokság

értékelés
Értékeljen
A Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetség meghirdeti négy tornából álló 3x3-as nyílt megyei bajnokságát, melyre négy fős csapatok jelentkezését várjuk. Nevezési határidő: 2018. február 23., péntek, 12 óra.

 

VERSENYKIÍRÁS (kivonat)

A verseny

A 2018. évi 3x3 Kosárlabda Nógrád Megyei Bajnokság (a továbbiakban: HE-DO Nógrád Megyei 3x3-as Bajnokság) a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (a továbbiakban: FIBA) által elindított, szabályozott formában, teremben játszott 3-3 elleni kosárlabda (összefoglaló néven 3x3) igazolt és amatőr kosárlabda játékosok számára elérhető nyílt versenye, melyet a Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetség (a továbbiakban: NMKSZ) rendez az MKOSZ jóváhagyásával. 

A verseny célja

A FIBA által elindított 3x3 kosárlabda játék széles körben történő megismertetése, a benevezett csapatok számára versenyzési lehetőség biztosítása, a közönség kulturált szórakoztatása, a sportág népszerűsítése a kosárlabdázó fiatalok széles tömege körében azzal a céllal, hogy 5-5 kosárlabda mellet lehetőséget legyen kisebb közösségek számára is a kosárlabdázásban versenyezni. A „HE-DO Nógrád Megye 3x3 Kosárlabda Megyei bajnoka” cím, valamint a további helyezések eldöntése.

A verseny ideje

A bajnokságot a 2018. naptári évben bonyolítjuk le.

A részvétel feltételei

- A bajnokság nyílt, azaz a bajnokság tornáin magyarországi egyesületek 4 fős csapatai mellett részt vehetnek nem csak egyesületi igazolt játékosokból álló, vagy nem csak egy egyesület játékosaiból álló csapatok is, amennyiben (a minden csapatra érvényes) nevezés feltételeit teljesítették.

- Egy egyesület több csapatot is indíthat, de egy játékos csak egy csapatban játszhat.

- A HE-DO Nógrád Megyei 3x3-as Bajnokság tornáinak mérkőzésein csak a szabályosan nevezett csapatok azon játékosai szerepelhetnek, akik játékjogosultsággal rendelkeznek, és elfogadják a Játékos Nyilatkozatban szereplő feltételeket.

Nevezés

- A HE-DO Nógrád Megyei 3x3-as Bajnokságra nevezni elektronikus úton, a NMKSZ email címére elküldött nevezési lappal lehet (NMKSZ email címe: mksz_nograd@hunbasket.hu). A mellékelt nevezési lap beküldési határideje: 2018. február 23., péntek, 12 óra.

- A nevezés elfogadásának feltétele a nevezési díj megfizetése. A nevezési díj összege csapatonként 20.000,- Ft. A nevezési díj magában foglalja négy játékos számozott felszerelését (feliratozott mez és nadrág) és a tornák rendezési költségét.

Lebonyolítás

Az alapszakasz három különböző időpontban rendezett tornából áll. Az alapszakasz végeredményének megállapításánál mind a három tornán elért helyezés számít. A csapatok helyezése egyben a tornán elért pontszámot is jelenti, a három torna pontszámait összegezve alakul ki az alapszakasz végeredménye. Pl. Az első tornán a csapat a II. helyen végzett, akkor ezért 2 pontot kap, a második és a harmadik tornán egyaránt a III. helyen végzett, azaz 3-3 pontot szerzett. Összesen 8 pontja lett az alapszakasz után. A tabellán a legkisebb pontszámmal rendelkező csapat foglalja el az első-, a legmagasabb pontszámmal rendelkező pedig az utolsó helyet. Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak. A negyedik torna a rájátszás. A rájátszásra az alapszakasz első nyolc csapata jogosult. A rájátszás lebonyolítása kuparendszerben történik.

Tornák időpontjai

Alapszakasz. 1. forduló: március 24. vagy 25. 2. forduló: május 26. vagy 27. 3. forduló: szeptember 15. vagy 16. Rájátszás: november 24. vagy 25.

Játékjogosultság

- A bajnokság mérkőzésein csak az a játékos szerepeltethető, aki szerepel csapata nevezési listáján, illetve azon a csoportos játékengedélyén, amit a NMKSZ kiad.

- A tornákon sportorvosi engedélyt nem kérünk, mindenki a saját felelősségére vesz részt a rendezvényeken. A mérkőzések napján a helyszínen minden játékosnak nyilatkoznia kell, hogy egészséges és tudja vállalni a játékot.

- A HE-DO Nógrád Megyei 3x3-as Bajnokság felnőtt bajnokság, minden olyan játékos kaphat játékengedélyt, aki 2002. január 1-je előtt született.

- Egy játékos az adott bajnokságban csak egy csapatban szerepelhet. Különleges esetekben az NMKSZ versenybizottsága ettől eltekinthet.

Díjazás

A rájátszás első nyolc csapata oklevél, az első három csapat érem és serleg díjazásban részesül. Az NMKSZ egyéni különdíjakat is kiad.

 

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu