Felhasználónév: Jelszó:

Edzői oldal - Edzők publikációi

Publikációs követelmények -
Kosárlabda edzők számára

A követelményeket azon kosárlabda edzők számára állítottuk össze, akik élni kívánnak a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségége hivatalos honlapján (http://kosarsport.hu/coaching/)  biztosított publikálási lehetőséggel, s akik az alábbi követelmények teljesítése mellett, közérthető és szakmailag megalapozott formában szeretnék töprengéseiket a nyilvánossággal megosztani.

Az írásos publikációk, fordítások megjelentethetők a Szakmai és Utánpótlás Bizottság jóváhagyását követően a Szövetség honlapján, vagy más médiumokban is, utóbbi esetben a megjelent írás másolatát a Szövetségben be kell mutatni. A felhasznált, vagy a fordítás alapjául szolgáló irodalmat szakszerűen meg kell jelölni. Az előadások írásos változatát szintén be kell mutatni. A Szövetség honlapján publikálni kívánt írásokat egységes formátumban (sorkizárt, Times New Roman 12-es betűtípus, 2,5-ös margók) elektronikusan kell feltölteni ( http://mkoszedzo13.innospectrum.hu ).

A kreditpontok az alábbi tevékenységekkel szerezhetők meg:

Publikáció, fordítás (angolul, vagy magyarul)

·      min. 3000 karakter szóközökkel (kb. 1 gépelt oldal): 1 pont

·      3000 – 5000 karakter: 2 pont

·      5000 karakter fölött: 3 pont

A cikkek nyelve magyar, vagy angol

A szerkesztőség (melyet az MKOSZ Szakmai és Utánpótlás Bizottsága kér föl) az alábbi rovatoknak megfelelő témákban várja a cikkeket:

1.     Aktuális: A szerkesztőség tesz javaslatot az aktuális témákra. Nincs tehát egykiemelt téma, ebbe a rovatba a megnevezett kérdésekkel kapcsolatban lehet cikkeket küldeni. A szerkesztősége teret ad eltérő nézőpontok megjelenítésére is, lehetőség van tehát a szakmai érvek mentén folytatott vitára. A szerkesztőség nyitott a megnevezett témáktól eltérő tárgyú írások közlésére is.

2.     Alaptechnika és utánpótlás kosárlabdázás

3.     Támadás

4.     Védekezés

5.     Taktika

6.     Edzői filozófia, stílus, vezetés és menedzsment

7.     Szabályok és játékvezetés

8.     Módszertan

9.     Képességfejlesztés

10.  Sporttudomány

11.  Edzéseszközök és Módszertan

12.  Edzői eszközök

 

 

 

A kéziratok terjedelme:

Az előírt (3000-5000) terjedelemtől +/- kb. 100-150 karakterrel lehet eltérni. A terjedelembe, ami szóközökkel együtt értendő, beletartozik a cikk címe, a lead és az irodalomjegyzék is! A cikkek maximális hossza kb. 15 000 karakter lehet. Képpel együtt ez természetesen csökken.

A kéziratot fel kell tölteni (http://mkoszedzo13.innospectrum.hu)

A szerzők nevezzék meg, hogy mely rovatba szánják az írásaikat. A javaslataikat a szerkesztőség igyekszik figyelembe venni.

A kéziratokat – kizárólag - Word.doc formátumban kérjük elküldeni.

Javasoljuk, hogy a szerzők mellékeljenek képet, ábrát, esetleg táblázatot az írásaikhoz, természetesen a szerzői jogok figyelembevételével!

A kéziratok formázásával kapcsolatban a következőkre figyeljenek a szerzők.

-       Igazítás: sorkizárt

-       Bekezdés: első sor (1 cm)

-       Térköz: 0 pt

-       Sorköz: 1,0 sor

-       Betűtípus: Times New Roman, Normál, 12 pt

A kéziratban az esetleges kiemelések dőlttel jelölhetők.

A kéziratok láb/végjegyzeteket nem tartalmazhatnak. Hivatkozások a törzsszövegben helyezhetők el. A szerző, ebben az esetben, zárójelben adja meg a hivatkozott szerző vezetéknevét, a hivatkozott mű megjelenési évét és a hivatkozott oldalakat Pédául: (Sterbenz, 2003: 22-23).

Együttműködésüket köszönjük!

A szerkesztőség

Segítség az írás megkezdése előtt

Az alábbiakban egy példa publikáció látható. Ez alapján egységesíthetőek a beküldött írások és így közölhetőbb formában kerülhetnek föl a honlapra.

A szerző(k) neve: Szerző István, és társai

Email: szerzo@hunbasket.org

A dolgozat címe: Hogyan játsszuk a játékot? / How to play the game?

Levelezési cím: Szerző István, Budapest Példa utca 1.

Rovat: például Edzői filozófia, stílus, vezetés és menedzsment

Összefoglaló

Az összefoglaló a célkitűzést, az eredményeket és a következtetéseket tartalmazza maximum öt sorban

Bevezetés



Ez szóljon – például - az írás aktualitásáról, előzményeiről, fontosságáról, hasznáról. Saját benyomásokról, stb. Legyen tömör.

Főrész (1-1,5 oldal)

Ide kerülhetnek, rajzok, vélemények, gyakorlatok, saját gondolatok, idézetek, fényképek, módszerek leírása, módszertani útmutatók, stb.

Következtetések

Az írás rövid lezárására itt kerülhet sor. Tartalmazhat indoklást, érvelést, bizonyítást, stb, amely összefüggésben áll fent leírtakkal.

A cikk után két sor kihagyással, balra igazítva, az alábbi formában (betűméret: 10 pt!) kérjük a „Felhasznált irodalom” jegyzékének közlését. A megadott terjedelembe az irodalomjegyzék is beleszámít!

-        könyv esetén: Phil Jackson: Eleven Rings The Penguin Press, New York, 2013.

-        tanulmánykötet esetén: Név: Cím…. In: Szakmai konf.. Szerk.: Név, Név, Név. TF, Budapest, 1992. 38-50.

-        folyóirat esetén: Sergio Scariolo: Man to man offense and spacing. In: FIBA Assist Magazine, 44/ 2010/17-20.

-        Idegennyelvű munkára történő hivatkozáskor (könyv, tanulmánykötet és folyóirat esetén is) a szerző nevét cseréljék fel. Például Hands, Lorenzo : Youth Games. Vol. 1. FIBA Assist Magazine, Geneva, 2010.

-        internetes hivatkozás esetén a teljes linket és a letöltési időt is kérjük megadni. Például:http://www.fiba.com/downloads/assistmagazines/2010/FIBA_44-1.pdf ; letöltési idő: 2010-01-16. Internetes hivatkozás a törzsszövegben nem helyezhető el!


Korábbi cikkek
2016. Jan. 05 11:58
Csapatvédekezésrõl néhány fontos tényezõ és miért is jó, ha van egy csapatnak a repertoárjában egy eltérõ védekezése.

2015. Jul. 27 00:45
Szabó Zoltán Beszterce KK Salgótarján

2014. Nov. 13 00:56
Elkezdõdött a hazai kosárlabdázásban tevékenykedõ edzõk publikációinak feltöltése a coaching oldalra

2014. Nov. 13 00:50
A csapatjátékok esetében a tanulmányok fõként a következõ aspektusokra koncentrálnak: antropometrikus tényezõk, fiziológiai képességek, motorikus kontroll és biomechanika, észlelési és látási készség, taktikai intelligencia

2014. Nov. 13 00:37
Giannis Sfairopoulos szerint: A gyõztes mentalitás fontossága napjainkban sokkal fontosabb, mint a korábbi években, mivel a csapatokon nagyon komoly eredménykényszer van már a szezon elején is.

2014. Nov. 13 00:37
Giannis Sfairopoulos szerint: A gyõztes mentalitás fontossága napjainkban sokkal fontosabb, mint a korábbi években, mivel a csapatokon nagyon komoly eredménykényszer van már a szezon elején is.

2014. Nov. 13 00:30
A mai kosárlabdázásban nagy szerepe van a kreativitásnak és ezt fejleszteni kell a játékosokban

2014. Nov. 13 00:24
"...mi is az a helyes dobótechnika?..."

2014. Nov. 13 00:19
A labdavezetés a labdával való elõrehaladás szabályokban meghatározott egyetlen lehetõsége a mérkõzés során, így ennek minél magasabb szintû megtanítása minden utánpótlás edzõ egyik legfontosabb feladata.

2014. Jun. 13 13:55
A cikk a legkisebb kosárpalántákkal foglalkozó edzõknek, a kezdõ edzõknek és a testnevelõknek szól

2014. May. 18 23:28
Az 1980-as években a Loughborough egyetemen Rod Thorpe és munkatársai új módszert fejlesztettek ki a sportjátékok iskolai oktatására- errõl ír Balogh Judit

2014. May. 07 22:43
A szekszárdi beszámolót Magyar Gergely készítette

2014. May. 07 22:30
A marcali tábor beszámolóját Ferenczi Tamás készítette

2014. May. 07 22:28
SZAKMAI JELENTÉS a marcali táborról

2014. May. 07 22:23
A zalaegerszegi program összefoglalóját Gáll Tamás írta

2014. May. 07 22:13
A válogatott edzéseirõl és mérkõzéseirõl Horváth Imre írt beszámolót

2014. May. 07 16:55
A beszámolót Mészárosné Kovács Andrea írta

2014. Mar. 03 02:37
A FIBAEUROPE szervezésében idén Prágában került sor arra a konferenciára, amelyen az európai kosárlabda utánpótlás helyzetérõl, problémáiról esett szó. Az idei évben elõször az U14-es korosztály mellett a Minikosárlabda is bekerült a programba.

2013. Nov. 08 11:17
Út az elitbe

2013. Nov. 08 10:27
José Maria Buceta spanyol pszichológus és edzõ elõadása a 2011-es müncheni Get Together U14-es FIBA konferencián Szerzõ: Balogh Judit

Hírlevél





Támogatók