Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Világsztárokkal érkezik Litvánia
1
Nyolc éve nem járt olyan magasan jegyzett kosaras Magyarországon, mint Jonas Valanciunas

  2018. Június 30.
Vasárnap este 20:00-tól Litvánia lesz a magyar férfi kosárlabda válogatott ellenfele a 2019-es világbajnokság első selejtezőkörének utolsó fordulójában.

Holnapi ellenfelünk igazi kosaras nemzet. A balti állam az 1930-as években nyert két Európa-bajnokságot, de újkori történelme is tele van sikerekkel. Háromszoros olimpiai bronzérmesek a 90-es évekből, illetve 2000-ből, 2010-ben világbajnoki harmadik helyet szereztek Törökországban, Eb-n pedig az 1995-ös második helyet a 2003-as újabb, immár harmadik aranyérem követte. A 2007-es bronzot követően 2013-ban és 2015-ben ezüstöt nyertek a kontinenstornán, legutóbb azonban csak a kilencedik pozícióban zártak.

Mind az öt mérkőzését megnyerte eddig a litván válogatott a vb-selejtezők első körében, és legutóbb már lényegében teljes fegyverzettel álltak fel - egyedül talán az a Donatas Motiejunas hiányzott a keretből, aki többévnyi NBA-s légióskodás után Kínában játszik most már.

A keretben azonban ketten így is a világ legjobb bajnokságából érkeznek: a Toronto Raptors centere, Jonas Valanciunas, valamint az Indiana Pacers magasembere, a legendás Arvydas Sabonis fia, Domantas Sabonis. A két játékos adottságairól és képzettségéről mindent elmond, hogy az NBA-ben játszanak jelenleg, méghozzá nem is epizódszerepben, de érdemes kiemelni, hogy Sabonis rengeteget fejlődött, miután az Oklahoma City Thundertől átkerült Indianába, és teljesen máshogyan használják új állomáshelyén (11.6 pont, 7.7 pattanó), míg Valanciunas szintjén jegyzett kosaras utoljára majdnem 8 esztendővel ezelőtt járt hazánkban.

2010. augusztus 2-án Luol Deng pályafutása csúcsán, a Chicago Bulls egyik vezéreként látogatott el Szolnokra - azóta vagy olyan játékosok jártak Magyarországon tétmeccsen ellenfélként, akik akkor még nem voltak az NBA-ben (Bojan Bogdanovic, Dario Saric, Tomas Satoransky, Pero Antic), vagy kikoptak a ligából (Roko Ukic, Tornike Shengelia, Jan Vesely), vagy nem jegyezték őket ilyen szinten az NBA-ben (Zaza Pachulia, Kyrylo Fesenko, Ukic), vagy jócskán túl voltak már pályafutásuk csúcsán (Ben Gordon, Jiri Welsch), vagy kifejezetten nagy sztárok voltak, de Európában (Bogdanovic, Bo McCalebb). NBA csapat stabil kezdő, nem csak epizódszerepre használt játékosa Deng óta nem lépett itt pályára.

Persze nem csak kettejükből áll a litván válogatott. Ott van például az a 25 éves Arturas Gudaitis, aki az Olimpia Milano színeiben 10.3 pontot és 6.3 pattanót átlagolt idén az Euroligában, és a hírek szerint idén nyáron átvinné őt az NBA-be a Cleveland Cavaliers - ő a harmadik igazi magasember Valanciunas és Sabonis mellett. Rettenetesen erős ez a trió a palánk alatt, és a lengyelek ellen hárman együtt 39 pontot és 17 pattanót tettek a közösbe összesen.

Hátvédposzton Gudaitis csapattársa, a 10 Euroliga-szezont lehúzó Mantas Kalnietis mellett az elmúlt négy évben szintén az Euroligában pallérozódó, az előző idényt a Panathinaikosznál töltő Lukas Lekavicius, a nyár folyamán a török Galatasaray-hoz igazoló Adas Juskevicius, a 2017-es Bajnokok Ligája győztes Iberostar Tenerife akkori irányítója, a BL tavalyi négyes döntőjében a legértékesebb játékosnak választott, jelenleg az Alba Berlinben játszó Marius Grigonis, valamint a rendkívül rutinos Renaldas Seibutis találhatóak.

Tapasztalatban nincs hiány hármas poszton sem, hiszen ott van a mostani keretben az a Jonas Maciulis, aki az elmúlt hat évből kettőt a Panánál, négyet pedig a Real Madridnál töltött, volt Euroliga-győztes is a spanyolokkal, mellette pedig az NBA-t is megjárt Mindaugas Kuzminskas lesz még bevethető, aki Kalnietishez és Gudaitishoz hasonlóan a Milano játékosa volt (az előző idény második felében). Lengyelország ellen a 10 említett játékoson kívül Allen Rosco egykori csapattársa, az azóta is az Obradoirónál kosarazó Eimantas Bendzius, valamint a Lietuvos Rytas alkalmazásában álló, de az elmúlt éveket kölcsönben a szintén litván Siauliainál töltő Rokas Giedraitis volt még ott Dainius Adomaitis 12 fős keretében.

Korban tökéletesen összerakott a gárda, hiszen Maciulison (33), Seibutison (32) és Kalnietisen (31) kívül mindenki 30 év alatt van, a legfiatalabb játékosuk pedig az egyik húzóemberük, Sabonis (22). Tapasztalatot nemcsak klubszinten szereztek már a litvánok, hiszen a 12 játékos közül hatan legalább egy Eb-ezüstöt összegyűjtöttek már a felnőtt válogatottal is - a három "nagy öreg" már a 2010-es világbajnokságon is ott volt a bronzérmet szerző együttesben, Maciulius pedig 2007-ben is bronzérmesnek vallhatta magát a kontinenstornán.

Litvánia szintű csoportellenfele nem nagyon volt a magyar csapatnak a selejtezők során az utóbbi években. Talán a 2013-as Európa-bajnokság selejtezőiben Horvátországot lehetett ide venni a nevek alapján, de amíg dél-nyugati szomszédainkra sokszor jellemző, hogy lenézik a kisebb ellenfeleket, nem teszik oda magukat annyira a könnyebbnek ígérkező találkozókon, addig Litvánia pont az ezzel ellenkező mentalitásáról ismert.

A magyar válogatott azonban az utóbbi években többször is bizonyított a nagycsapatok ellen, elég csak a tavalyi Eb-re gondolni, ahol a horvátok mellett a spanyolok és a szerbek ellen is nagyon-nagyon jól tartottuk magunkat. A 2012-es, horvátok elleni meccsen mindössze két ponttal kaptunk ki hazai pályán (79-81), ahogy az akkor elég magasan jegyzett ukránoktól is ugyanilyen mértékű vereséget szenvedtünk (76-78). Két évvel korábban a Deng- és Pops Mensah-Bonsuh-féle britektől hullámzó meccsen kaptunk ki (82-91), de a McCalebb és Antic fémjelezte Macedóniát legyőztük (85-82), ahogy 2014-ben a több kiváló játékossal felálló grúzokat (74-73) és egy emlékezetes meccsen a cseheket is (83-68). Jó formában is vagyunk, a továbbjutás is megvan, nincs már rajtunk extra nagy nyomás, így a sérültek hiányát kivéve minden adott egy kiváló mérkőzéshez.

Jegyet még lehet venni a találkozóra a következő linken:

http://www.eventim.hu/hu/jegyek/magyarorszag-litvania-ferfi-vb-selejtezo-budapest-tueskecsarnok-494450/event.html

A még megvásárolható belépők ára 2000 Ft.-, diákoknak és nyugdíjasoknak egységesen 1800 Ft.-. 


Foto - fiba.basketball 



Vissza a főoldalra!


  2018. Június 30.





2018 Június

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
 
1
3 hír
2
1 hír
3
2 hír
4
1 hír
5
2 hír
6
1 hír
7
1 hír
8
3 hír
9
10
7 hír
11
1 hír
12
3 hír
13
2 hír
14
3 hír
15
16
1 hír
17
18
1 hír
19
1 hír
20
1 hír
21
2 hír
22
1 hír
23
1 hír
24
6 hír
25
2 hír
26
2 hír
27
2 hír
28
3 hír
29
1 hír
30
1 hír
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok