Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Férfi NB I: Az Alba elvette az Olaj középszakaszbeli veretlenségét
1
Simán verte a Falco a Körmendet, egy ponttal győzött a Pécs, a második félidőben hengerelt a ZTE

  2018. Május 10.
Az Alba elvette az Olaj középszakaszbeli veretlenségét

Az Alba a Szolnokot fogadta az utolsó meccsén a középszakaszban, a fehérváriaknak pedig csak győzelem esetén maradt volna meg az esélyük a második hely megszerzésére.

Harris kihagyott triplájával indult a találkozó, míg a túloldalon Andric középtávolija volt pontos. A meccs eleje a Szolnoké volt, Kovács hármasból volt eredményes, de nem sokkal később Perry és Andric is jól célzott, így a harmadik percben már 2-9 volt az állás, sőt alig két perccel később Ford hármasánál már tíz volt közte (4-14). A hazaiak azonban még ebben a negyedben felpörögtek, a hetedik percbe lépve Lóránt keze is elsült távolról, majd Horton 2+1-ének örülhetett a hazai közönség, a nyolcadik perc közepén pedig még Trevis triplája is sikeres volt, így máris kettőre csökkent a különbség (16-18). Az első tíz perc végeredménye Filipovity hárompontosával alakult ki (25-21).

Andric büntetőivel indult a második felvonás, az Alba első pontjaira két és fél percet kellett várni, ekkor Trevis gyönyörű zsákolása törte meg a csendet, majd Keller Ákos is hasonló módon szerzett kosarat másodpercekkel ezután (29-23). A negyedik perc elején Andricra fújtak rá egy technikait, Hill jól büntetőzött, majd eladta a labdát. A vendégeknél ebben az időszakban a büntetők jelentették a pontokat, Perry, Kovács és Vojvoda is bedobta a maga két kísérletét (33-31). A negyed végén Perry végül triplából is betalált, az utolsó szó Andric kihagyott közelije volt, 41-37-nél jött el a nagyszünet.

A második félidő első percének végén Vojvoda faultja után Lóránt büntetői találtak utat a gyűrűbe, a Szolnoknál Ford zsákolása hozta meg a harmadik negyed első pontjait. Keller Ákos keze távolról is elsült, majd Vojvoda öt pontja következett (46-44). Mielőtt azonban átvehette volna a vezetést az Olaj, rákapcsolt az Alba és egy 10-0-s sorozatot hozott össze, amiből Hill nyolc pontot vállalt (56-44). Ezután a Szolnok jó periódusa következett, Perry öt ponttal vette ki a részét a 10-2-es sorozatból (58-54), az utolsó negyedre végül a közte kilenc alakult ki (63-54).

Hiába Browning triplája volt sikeres először az utolsó felvonásban, a következő vendég kosárra a hatodik perc elejéig kellett várni, ez az időszak pedig el is döntötte a végkimenetelt. Mire ugyanis Tóth Ádám révén újra betalált az Olaj, már 74-59 állt az eredményjelzőn, az Albánál ekkor elsősorban Horton és Harris vette vállára a csapatot. A vendégek már nem tudtak érdemben közelebb férkőzni, Dzunics csapata magabiztosan tartotta a végéig a kidolgozott előnyt. Az utolsó fél percben Mohammed öt pontja alakította ki a 84-67-es végeredményt, mivel azonban a Falco is legyőzte a Körmendet, így Lóránték a harmadik helyen végeztek a felsőházban – írta a BB1.hu.

Alba Fehérvár - Szolnoki Olaj KK 84-67 (25-21, 16-16, 22-17, 21-13)

Alba Regia Sportcsarnok.
V: Cziffra Cs., Pálla Z., Farkas G. (Szabadvári J.)

Alba: Hill 23/6, Harris 5/3, Simpson 5/3, Lóránt 14/3, Keller Á 9/3. Csere: Mohammed 13/3, Filipovity 3/3, Horton 9, Kovács Á. 3, Keller I -.

Szolnok: Perry 16/3, Vojvoda 11/3, Kovács P. 5/3, Ford 11/3, Andric 6. Csere: Browning 6/6, Rudner 3/3, Tóth Á. 9.


Simán verte a Falco a Körmendet 

Meglátszott a nézőszámon, hogy a vendégek részéről már tétnélküli volt a találkozó, szinte csak a vendég szektorban voltak üres helyek, kicsivel több, mint félház volt a Körmend táborban.

Az első percben mindkét csapat rontott, Taylor volt az első kosárszerző. Három percet kellett várni, mire 5-0 után Davis is betalált. Azonnal jött a válasz Váraditól, ráadásul kintről (8-2). Sokkal nagyobb sebességi fokozatban játszottak a hazaiak, már az ötödik percben kétszámjegyű volt a különbség, a ciprusi edző 16-5-nél időt kért. A nyolcadik percben már tizennégy volt közte (25-11). A hevesen reklamáló Constantinides edzőt Tuoyonak kellett lefognia, technikait kapott a körmendi tréner. Az első negyed után 26-16 állt az eredményjelzőn.

Tuoyo zárta az első etapot, és ő nyitotta a másodikat, hosszú idő után tízen belülre került az MTE, de csak egy pillanatra. A 12. percben Wright megszerezte az első vendég trojkát. Amíg a piros mezesek minden egyes kosárért megszenvedtek, addig Perlék játszi könnyedséggel szerezték a pontokat. Három perc volt hátra a félidőből, amikor 37-29-nél időt kért a Falco. Alig telt el egy perc, 42-30-nál már a Rába-partiaknak kellett rendezniük a sorokat. Hiába, nem állt le a Falco-henger, már tizenhat is volt közte. A félidő 46-33.

Bár egy kicsit beragadtak a hazaiak, a fordulás után sem változott a játék képe, a Falco tovább őrizte magabiztos, tíz pont körüli előnyét. Wrighton és Tuoyon kívül nem akadt vezéralkat a vendégeknél. 59-49-nél újabb időt kért Constantinides. A harmadik negyed Norfleet egy büntetőjével zárult, 64-52.

Csorvási hozta vissza tízre a Körmendet, majd ő rántotta vissza Gonvenst, amiért sportszerűtlen faultot kapott. Ha már Govens. Megrázta magát az amerikai-magyar, második triplája után, 69-54-nél újra jött a vendég timeout. Hiába, totálisan szétesett a Körmend, másodpercek alatt átrohant a rivális megyeszékhely, 75-57-nél már majdnem húsz volt közte, megint felmutatta a T-betűt a ciprusi edző. A végére kozmetikáztak az eredményen a piros-feketék, de a Falco győzelme nem forgott veszélyben. Szrecsko Szekulovics együttese tavaly után idén is a második helyről vág neki a play offnak – írta a BB1.hu.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Egis Körmend 89–75 (26–16, 20–17, 18–19, 25–23)

Szombathely, Aréna Savaria, 2850 néző
V.: Benczur T., Győrffy P. A., Söjtöry T. (Hartyáni Zs.)

Falco: Govens 17/6, Perl 16, Váradi 9/3, Borisov 13/6, Taylor 10. Csere: Pustahvar 3, Norfleet 19/9, Tóth N. 2.

Körmend: Wright 16/6, Fanning 17/6, Hollins -, Ferencz 7/3, Davis 12. Csere: Tuoyo 14/3, Halász -, Bán -, Csorvási 9, Németh -.


Győzött a Pécs, jó pozícióban a hatodik helyért

A PVSK magához ragadta a kezdeményezést a találkozó elején, úgy tűnt, utolsó középszakaszbeli meccsükön szeretnék minél hamarabb eldönteni a találkozót, hogy aztán a fotelből izguljanak egy ZTE-vereségért. 

Az első félidőben a hazaiak akarata érvényesült, a harmadik negyed összeesésére viszont aligha van magyarázat. Az Atomerőmű közel került egy nagy bravúrhoz.

Csirke Ferenc csapata azonban megrázta magát, és Budimir vezérletével értékes győzelmet szerzett – írta a BB1.hu. 

Pécsi VSK-VEOLIA - Atomerőmű SE 76-75 (29-18, 20-18, 9-20, 18-19)

Lauber Dezső Sportcsarnok, 600 néző
V: Papp P., Frányó P., Hervay T. (Bodrogváry I.)

Pécs: Durham 15/12, Antóni 13/9, Brooks 13/3, Budimir 18/6, Harazin 9. Cserék: Sarilja -, Simon K. -, Supola 5/3, Bíró 3/3.

Paks: Ruják A. 8, Tarrant 24/12, Barnies 11/6, Eilingsfeld 16/3, Guinn 3/3. Cserék: Gulyás 3/3, Garamvölgyi 2, Medve 6/6, Ogunyemi 2.


A második félidőre hagyta a döntést a ZTE

Az ellen a Kaposvár ellen vívta utolsó hazai középszakaszbeli mérkőzést a ZTE, akit idei három találkozójukból kétszer már le tudott győzni, legutóbb pedig, néhány hete hosszabbításban, utolsó másodperces Ivosev-kosárral maradtak alul Szabóék. A ZTE a Pécs elleni győzelemmel, míg a KKK a Paks elleni vereséggel „hangolt” a meccsre, s a vendégek abban a tudatban léphettek parkettre Zalaegerszegen, hogy amennyiben nem sikerül a győzelem, valószínűleg – bár a Paks még alakíthatja másként - búcsút inthetnek play-off-álmaiknak.

Ivosev szerezte a találkozó első kosarát, majd meg sem állt 9 pontig KKK. A ZTE csak a faultokat gyűjtögette, pontot nem sikerült szereznie. Bencze Tamás időkérésében arra kérte csapatát, ébredjenek fel, ám az első pontok megszerzése után hiába talált be kétszer is volt csapata ellen Benke Szilárd, a különbség továbbra is tíz pont maradt a csapatok között. A szurkolók eközben a játékvezetőkkel is elég sokat foglalkoztak. Bencze Tamás sorra küldte pályára cserejátékosait, ám a különbség 12 pontra hízott a kisszünetig.

13-25-ről folytatódott a találkozó, Hendlein kissé szerencsés, felpattanó hármasával tovább nőtt a somogyi előny, Vaughn azonban legjobbkor talált be egerszegi szempontból. Azonban igencsak gyengén koncentráltak a ZTE játékosai, ziccerek sorát hagyták ki. Gibbs a kígyótérről szerzett triplát, ám Kinney azonnal hasonlóképpen válaszolt. A félidő végén zárkózni kezdett a ZTE, s Benke betörései után végül négypontos hátránnyal vonulhattak az öltözőbe a játékosok.

A szurkolókban felsejlett a 3 nappal ezelőtti forgatókönyv, sokan latolgatták a nézőtéren, vajon most is megtörténik-e a feltámadás. 10-0-val indított a Zalaegerszeg, így a vezetést is átvette, s innen már nem is adta ki a kezéből. A Kaposvárt Marko Spica tartotta, nagyon élt a palánk alatt a center. Közben vicces jelenetek is zajlottak a pályán, Horváth Ákos kissé komikus módon kapta el a labdát, ám végül ebből az akcióból is sikerült betalálni. Hosszú somogyi kosárcsend után Hendlein pöcizett be egy labdát. A negyed végén megint Spica percei következtek, 4 pontra jöttek fel a vendégek ponterősségének köszönhetően.

66-62-ről folytatódott a játék, ám pillanatok alatt elhúzott a ZTE: Kinney forintos labdáját a jól játszó Mikovic tette fel, majd Radic két zsákolása következett. Feljavult a ZTE védekezése, a játékosok pedig elkezdtek a nézőknek is játszani. Kinney hát mögötti passzából Vaughn talált be. A két irányító, Dunn és Kinney triplaváltása után állandósulni kezdett a tíz pont feletti előny, a végén pedig mindkét oldalon pályára léphettek a fiatalok is. A ZTE színmagyar ötössel zárta a találkozót, melyen megérdemelten aratott 11 pontos előnyt. Radic ismét dupla-dupláig jutott, a 2. félidőre feljavult James Kinney, és sokat tett ismét hozzá a még mindig nem teljesen egészséges Benke Szilárd is. Ivosev ezúttal halványabban teljesített, a Dunn-Spica-Gibbs tengely pedig kevés volt a győzelemhez ezen az estén a második negyedtől nagyobb sebességi fokozatra kapcsoló zalaiak ellen, akik Pakson is szeretnének nyerni, s ezáltal megszerezni a hatodik pozíciót – írta a BB1.hu.

Zalakerámia ZTE KK - Kaposvári KK 88-77 (13-25, 28-20, 25-17, 22-15)

Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok,
V.: Kapitány G., Praksch P., Jakab L. (Várhalmi Zs.)

ZTE: Vaughn 13/9, Kinney 20/3, Benke 16/3, Szabó 2, Radic 17/3. Csere: Mikovic 11, Horváth Á. 6, Mohácsi 3, Kovács B. -, Doktor -, Kovács M. -, Kis R. -.

Kaposvár: Dunn 16/3, Gibbs 16/6, Baki 5/3, Ivosev 13, Spica 16. Csere: Hendlein 11/3, Hock -, Filipovity -, Tóth P. -. 



Vissza a főoldalra!


  2018. Május 10.





2018 Május

h.k.s.c.p.s.v.
 
1
2
2 hír
3
2 hír
4
1 hír
5
1 hír
6
7
2 hír
8
9
2 hír
10
1 hír
11
1 hír
12
13
1 hír
14
1 hír
15
1 hír
16
2 hír
17
1 hír
18
2 hír
19
3 hír
20
21
2 hír
22
1 hír
23
2 hír
24
4 hír
25
1 hír
26
1 hír
27
1 hír
28
2 hír
29
2 hír
30
1 hír
31
3 hír
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok