Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Két hazai és egy vendégsiker
A női NB I szombati játéknapján három kupacsapatunk vigasztalódott

  2017. Október 14.
Hétközi Európa-kupa veresége után ma a Cegléd a vártnál nehezebben, a Diósgyőr és a Szekszárd könnyeden nyerte meg hétvégi bajnokiját. A BEAC 3 negyeden át remekül tartotta magát Cegléded, az MTK viszont a Diósgyőr, a PINKK pedig a Szekszárd dolgát nem tudta megnehezíteni.

Ceglédi EKK - BEAC Újbuda 77-62

Három negyeden át kiválóan tartotta magát a mezőny egyetlen nyeretlen csapata, a BEAC a hét közben egy félig megnyert meccset a kezéből kiengedő, ezúttal tartalékos felállásban pályára lépő Cegléd otthonában. Bár 7-0-lal kezdett a CEKK, a BEAC elsősorban Pusztai Petra (14 pont) eredményessége révén nem  engedte el a Nagy-Bujdosó Nórát nélkülöző hazaiakat, hanem tapadt rájuk, sőt a szakasz végén Suppán Anna (16 pont, 2-2 lepattanó, szerzett labda és gólpassz) villanásaival fordított is. A második szakasz közepéig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd 25-25 után centerei, Jelena Makszimovics (21/3 pont, 11 lepattanó) és Chanel Mokango (20 pont, 11 lepattanó), valamint Kobolák Cintia (11 pont, 3 gólpassz) jóvoltából egy 10-0-lal megugrott a Cegléd. A BEAC a folytatásban sem hagyta lerázni magát, a 3. negyed után csupán 7 ponttal vezettek a hazaiak, akik a befejező etapot 8-2-vel kezdve, Medgyessy Dóra (6 pont, 4 lepattanó, 13 gólpassz) jó szervezőjátékának is köszönhetően 10 pont fölé hizlalták előnyüket, s innen már nem volt visszaút, ha a vártnál nehezebben is, de hozta a kötelezőt a CEKK.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n6/?whun_815

MTK Budapest - Aluinvent DVTK Miskolc 46-86

A Városmajorban reménykedtek, hogy a BEAC múlt hét végi biztos legyőzése után a hétközi nemzetközi kupameccsel a lábában pályára lépő Diósgyőrrel egy jó, szoros meccset tud játszani az MTK. A két-fehérek részéről ezúttal igazán jól csak a két Diósgyőrből igazolt játékos, Adamecz Lilla (15/9 pont, 6 lepattanó) és Horváth Bernadett (15/9 pont, 3 lepattanó, 2 gólpassz) játszott. Az első 11 hazai pontot Adamecz jegyezte, s a 13. perc végén értékesített egy büntetőt Horváth. Közben a Diósgyőr elsősorban Kirby Burkholder (20/9 pont, 6 lepattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz) , valamint Zele Dorina (13/3 pont, 6 lepattanó) és a meccs elején villogó Zenta Melnika (6 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) jóvoltából fokozatosan húzott el. Hogy a krónikás dolga se legyen oly egyszerű, az első negyed végén, Szabó Fanni triplát dobott, a túloldalon a másodikban Szabó Flóra ügyes 2+1-es akcióval vétette magát észre, hazai részről ez a 3 pont volt, amit nem a két ex DVTK-s szerzett az első félidőben, amelynek végén s szünetig több, mint 20 pontos előnyt szereztek a vendégek. Szünet után is fölényben játszott a Diósgyőr, Monica Engelmann (12/3 pont, 3 szerzett labda, 4 gólpassz) és Tereza Pecková (10/3 pont, 7 lepattanó) jóvoltából növelték előnyüket, s végül kerek 40 pontos győzelmet arattak a vendégek, az MTK-ból Adamecz és Horváth mellett Szabó Flóra (7 pont, 5 lepattanó) igyekezete dicsérhető.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n6/?whun_816

Atomerőmű KSC Szekszárd - PINKK Pécsi 424 76-49

A Szekszárdnak volt egy vezéregyénisége Krnjics Szara (20 pont, 9 lepattanó) személyében, s Bálint Rékának (11/9 pont, 3/6 tripla) aránylag jól sült a keze, Gereben Lívia (7 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) hasznos játékkal rukkolt elő. Mindez elég volt a Szekszárdnak egy magabiztos siker kivívásához. Ezt úgy érte el, hogy a páratlan negyedekben a PINKK . amelynek legeredményesebb játékosa Tina Jakovina (8 pont, 4 lepattanó) volt, és feltétlenül szólni kell még Shelby Cheslek hasznos játékáról is, aki 7 pontja mellé 14 lepattanót is szedett, ám hiába nyerték meg a vendég baranyaiak a lepattanó harcot, a 24 eladott labda végzetesnek bizonyult...

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n6/?whun_818


Vissza a főoldalra!


  2017. Október 14.





2017 Október

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
 
 
 
1
1 hír
2
3 hír
3
2 hír
4
6 hír
5
6
4 hír
7
3 hír
8
9
2 hír
10
4 hír
11
7 hír
12
4 hír
13
4 hír
14
3 hír
15
2 hír
16
3 hír
17
1 hír
18
3 hír
19
2 hír
20
1 hír
21
1 hír
22
2 hír
23
4 hír
24
1 hír
25
4 hír
26
1 hír
27
2 hír
28
2 hír
29
1 hír
30
31
2 hír
 
 
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok