Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Pécsen egyenlített a Körmend
Ellentétes félidők után idegenbeli siker a rájátszásban

  2017. Május 12.
Két nappal a PVSK körmendi győzelme után a két negyeddöntős gárda már Pécsen találkozott egymással a párharc második mérkőzésén. 4-7 után két perc erejéig egy 9-0-s rohammal állva hagyták a hazaiak a vendégeket (15-7). A hatodik minutum végén Allen hárompontosa törte meg a körmendi csendet. 17-12-nél újfent a baranyaiak percei következtek, ami ezúttal egy 8-0-s sorozattal zárult - Nelson, C. Smith és Supola is kivette ebből a részét, az első negyed 29-18-nál ért véget. A második etapban 10-2-vel nyitott a Körmend, L. Smith és Ferencz hármasból volt eredményes, Petty és Gibbs pedig közelről célzott jól (31-28). Ennél közelebb azonban nem jutott a vasi együttes, sőt az ötödik perc végétől újra a PVSK akarata érvényesült. C. Smith triplája és zsákolása ugrasztotta talpra a hazai szurkolókat, majd Supola is betalált közelről (40-30). Az utolsó percben Gibbs igyekezett kozmetikázni az állást, a tripla és a közeli is sült, az utolsó jelenet azonban Nelson hárompontosa volt, ami után 52-41-nél mehettek nagyszünetre a felek. Csorvási a folytatásban már nem jutott szóhoz, a vendégek kosarasának aláfordult a bokája a félidő előtt.

Kromah rosszul, a túloldalon Budimir jól célzott, majd Ferencz és Allen sem talált be triplából - így vette kezdetét a harmadik negyed. Petty négy büntetője jelentette az első körmendi kosarakat, amire Supola két hárompontossal válaszolt a harmadik percben (60-45). L. Smith hat ponttal vette ki a részét a vendégek 8-0-s sorozatából, így a negyed felét elhagyva 60-53 állt az eredményjelzőn. A harmincadik perchez közeledve pedig egyre csak fogyott a baranyaiak előnye, Petty középtávolija és büntetői után négy volt közte, majd C. Smith zsákolására ismét Petty válaszolt (63-59). Az utolsó felvonás kezdetére pedig már a vendégek vezettek, Gibbs triplával, L.Smith pedig zsákolással alakította 67-68-ra az állást. Nelson hármassal nyitott a záró etapban, a körmendieknél Allen volt a vezér, csak ő talált be öt perc elteltével. 74-74 után 14-2-es rohamot produkáltak a vendégek, ezzel pedig el is döntötték a találkozót. A PVSK még büntetőkből és Supola-közeliből próbált kapaszkodni, de ez csak a 82-88-as végeredmény kialakítására volt elég - tudósított a BB1.hu.

Pécsi VSK-PANNONPOWER - Egis Körmend 82-88 (29-18, 23-23, 15-27, 15-20)

Negyeddöntő, 2. mérkőzés

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

V: Cziffra Cs., Györffy P., Rácz Zs. (Balogh L.)

PVSK: Nelson 18/6, Supola 20/6, Smith 21/6, Budimir 11/3, Sejfic 4. Csere: Harazin 2, Halász 2, Bíró 4.

Körmend: Gibbs 15/9, Smith 23/9, Kromah 6, Allen 20/3, Csorvási -. Csere: Petty 19, Németh Á. -, Ferencz 5/3, Doktor -.

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-1.

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun_ply/x1617/hun_ply_7 



Vissza a főoldalra!


  2017. Május 12.





2017 Május

h.k.s.c.p.s.v.
1
3 hír
2
4 hír
3
1 hír
4
4 hír
5
6
7
1 hír
8
1 hír
9
4 hír
10
3 hír
11
1 hír
12
2 hír
13
3 hír
14
1 hír
15
16
1 hír
17
2 hír
18
1 hír
19
4 hír
20
2 hír
21
1 hír
22
23
1 hír
24
5 hír
25
2 hír
26
2 hír
27
1 hír
28
29
30
2 hír
31
 
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok