Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Férfi NB I: elrajtolt a rájátszás
Hosszabbításban győzött az Alba a Kecskemét ellen

  2017. Május 10.
Izgalmas meccsen szerzett előnyt a ZTE

Pontatlan dobásokkal indult a találkozó, Norfleet betörése jelentette az első pontokat, majd ugyanő adta fel a labdát Drungilasnak alley oop-ra. A vendégek azonban gyorsan zárkóztak: Barnies triplájával, majd Tóth zsákolásával, később pedig Popovic és Vojvoda is betalált kintről. Kis Raul érkezett jókor egy lecsorgó labdára, ám a negyed slusszpoénja Vojvoda trojkája volt, amivel három ponttal a Szolnok vezetett. 19-22-ről folytatódott a játék, egyre inkább belejött a tiszaparti gárda, Pavlicevic is beköszönt kintről. A hazaiak szempontjából legjobbkor jött Bencze Tamás időkérése, Benke hármasa, majd Ubilla tempója után egy pontra zárkóztak a kék-fehérek. Ismét a hármasok következtek: Pavlicevic, Popovic, Mohácsi volt a sorminta, s mivel Drungilas ziccere időn túli volt, 35-36-os vendégelőnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

Szünet után aztán fordult a kocka, a ZTE pillanatok alatt 7-0-ás rohanást produkált. 50-38-ra lépett meg a hazai csapat, ám mielőtt még nagyobbra nőtt volna a különbség, eggyel nagyobb fokozatba kapcsolt az Olaj. Hat pontra zárkóztak fel villámgyorsan Vojvodáék, majd a válogatott vezére egy triplát is behintett. Érkezett azonban a zalaiak üdvöskéje, Benke és egy hasonló dobással válaszolt. A sérülése miatt kevesebbet játszó Drungilas egy zsákolással jelentkezett ismét, 58-53-mas hazai előnyről indult a záró negyed, mely Vojvoda floaterével vette kezdetét. Pavlicevic távolival egalizált, őrült izgalmakat ígért a találkozó. Váltakozó, egy-egy pontos vezetés után Norfleet, majd Mohácsi triplája is döntő lehetett volna a végjátékban, ám a nagyot harcoló Olajnak mindig volt válasza. 75-71-es ZTE-vezetésnél Barnies célzott pontosan kintről. 48 másodperc maradt, a ZTE bírta jobban az idegek csatáját, s húzta be az első play-off összecsapást.

Zalakerámia ZTE KK - Szolnoki Olaj KK 79-76 (19-22, 16-14, 23-17, 21-23)

Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok

V.: Pálla Z., Győrffy P. A., Hegedűs T. (dr. Gencsev P.)

ZTE: Ubilla 15, Norfleet 11/3, Benke 16/6, Szabó Zs. 2, Drungilas 14. Csere: Mohácsi 10/6, Kis 4, Wright 7.

Szolnok: Pavlicevic 16/12, Vojvoda 19/9, Barnies 11/3, Eilingsfeld 4, Andric 9. Csere: Borisov -, Popovic 8/6, Tóth 9.

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a ZTE-nek.

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun_ply/x1617/hun_ply_4 
 

Simának indult, szoros lett a vége Szombathelyen

Simms közelijére Barham két triplával felelt. Cooke és Wisseh ugyan kiegyenlített, de Govens is eredményes volt távolról. Barham extázisban volt, az első negyed derekára több pontot dobott (tizenkettőt), mint a teljes Kaposvár, és emellett remekül is védekezett. Mivel Govens is hozzátett ötöt, így 17-8-nál időt kért Fekete Ádám. Zigeranovic zsákolása után 31-11-nél már húsz volt közte. Az első negyed 31-15-tel ért véget. A Falco tovább tartotta tetemes előnyét, érdekesség, hogy mindkét oldalon csak a légiósok tudtak betalálni. A 14. percig, 34-19 után Fodor triplája jelentette az első magyar kosarat. Sekulovic időt kért. Fodor révén párszor villant a KKK, de esélye sem volt közelebb férkőzni a vasiakhoz, Barham a tizenötödik percben tizennyolcadik pontját szerezte, 42-22-nél időt kért Fekete. Pedig több kulcsembere is pihent a Falcónak, ráadásul Zigeranovic bokasérülést szenvedett. 50-33 volt a félidő.

Cooke két duplájával zárkózott a vendég csapat, majd a mezőny legjobbja, Barham szerzett labdát, és zsákolt egy nagyot. Tizenegyre zárkózott a KKK. Sokat zuhant a játék színvonala, rengeteget hibáztak a csapatok. Hullámzó volt a meccs, hol elmentek húsz közelében a hazaiak, hol pedig visszakapaszkodtak a kék-fehérek. Frazier hármasát követően, a 27. percben, 60-49-nél időt kért Sekulovic. Cooke is betalált kintről, majd egy labdaszerzés után ziccert is dobott, hatra hozta fel csapatát. Nem állt le az amerikai bedobó, újabb távolijával már 60-57 volt az állás. Tóth és Bognár tett rá a különbségre, így az utolsó játékrésznek 64-57-ről vágtak neki a csapatok. Tíz ponttal nyerte ezt az etapot a Kaposvár. Papp távolijával folytatódott a játék, amire Medford azonnal válaszolt. Cooke a szezon meccsét játszotta. Egyre többet rontott a Falco, a Kaposvár pedig ezt igyekezett kihasználni (35. perc: 71-70). A 36. percben Bognár büntetői után időt kért Fekete. Az utolsó percben Simms megkapta második sportszerűtlenjét, a videóbírózás után kiállították a centert. A végére újra tíz lett közte. 1-0 a Falcónak, amely tizennyolcadik meccsén is veretlen maradt hazai pályán.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Kaposvári KK 82-72 (31-15, 19-18, 14-24, 18-15)

Szombathely, Aréna Savaria, 2600 néző

V.: Földházi T., Török R., Boros T. (Szabadvári J.)

Falco: Govens 20/6, Váradi -, Barham 26/15, Pustahvar 13/6, Tóth N. Csere: Medford 7/3, Zigeranovic 8, Bognár 5, Tóth N. 2.

Kaposvár: Wisseh 8, Frazier 14/6, Cooke 19/9, Hendlein 5/3, Simms 18. Csere: Fodor M. 5/3, Baki -, Papp 3/3.

Kipontozódott: Wisseh (36. perc), Simms (40. perc).

Kiállítva: Simms (40. perc).

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Falcónak.

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun_ply/x1617/hun_ply_2 


Meglepte a Körmendet a Pécs

Bár korábban a hazaiak edzője, Gasper Potocnik úgy nyilatkozott, hogy újabb sérülések hátráltatják csapatát, végül senki sem hiányzott a keretből. A meccset két eredménytelen támadás után Nelson triplája nyitotta, aztán kisvártatva Gibbs duplája is behullt. A Pécs azonban észnél volt, alig négy perc alatt kilenc pontos előnyt szerzett, a 4-13-as állás pedig időkérésre kényszerítette a hazaiakat. Smith bizonyult a vasi csapat húzóemberének ebben a periódusban, az ő tripláival lépkedtek közelebb a PVSK-hoz övéi. Kromah és Allen pályára lépésével pedig még tovább záródott a csapatok közti olló. Az első negyedet azonban így is megnyerte a Pécs. A tizenkettedik percig kellett várni, amire a Körmend ismét egálba került. Petty saját büntetője után szedte vissza a lepattanót, az akció végén Smith értékesített egy hármast. Ám alig, hogy kigyulladt a LED az eredményjelzőn, ismét a pécsieknek állt a zászló. 27-35-nél megint csak hazai időkérés következett. Egyelőre úgy nézett ki, hiába. Smith kosarával újra 10 pontra hízott a vendégek előnye. Gibbs utolsó másodperces triplája kellett ahhoz, hogy hat pontra csökkenjen az MTE hátránya a félidőre.

Két perc kellett, amire megszületett a második félidő első kosara: Csorvási Milán volt eredményes. A meccs azonban továbbra is a pécsiek kezében volt. A játékrész ötödik percében már 11 pont volt a vendégek előnye, Potocnik edző újra időt kért. Sejfic szerzett ismét kosarat, majd Budimir találatával már 15 pontos volt a pécsi fór. Kromah két hárompontosa ekkor nagyon kellett a vasiaknak, akik ezzel ismét meccsben voltak. Allen is betalált, így már nyolc pontos, belátható távolságban voltak a baranyaiak. A pécsi oldalon Sejfic, hazai oldalon Kromah kezdte a negyedik negyedet kosárral. A Körmend továbbra is nehezen boldogult a pályán, a PVSK pedig már vérszemet kapott. Halász labdaszerzés után újabb kosarat dobott, ezzel ismét 10 ponton felül volt a pécsi előny, Budimir triplája pedig újabb koporsószög volt, ezzel már 15 pontra nőtt a vendégelőny. A körmendi nézők egy része négy perccel a vége előtt hazaindult. Érezhetően már feladták a meccset a piros-feketék, a hazai publikum maradék része csendben nézte kedvenceik produkcióját.

Egis Körmend - Pécsi VSK-PANNONPOWER 81-95 (21-23, 22-26, 15-17, 23-29)

Körmend, Városi Sportcsarnok, 2000 néző

V.: Benczur T., Tőzsér D., Fodor A. (Forrai S.)

Körmend: Gibbs 19/15, L. Smith 14/12, Ferencz 2, Németh - , Csorvási 10 Csere: Kromah 14/6, Allen 17/3, Petty 5.

PVSK: Nelson 20/12, Supola 7/3, C. Smith 18/9, Budimir 18/6, Sejfic 20 Csere: Harazin ,2 Halász 4, Bíró 3/3, Antoni 3/3, Bödör -, Demeter .

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a PVSK-nak.

Statisztika:

http://netcasting.webpont.com/n6/?hun_ply_3 

 

Hosszabbítás után nyert az Alba

Mohammed duplájával és kihagyott plusz egy büntetőjével indult a találkozó, a túloldalon pedig Pongó Martin triplából, Karahodzic pedig közelről volt eredményes. A negyedik perchez érkezve Lóránt másodjára talált be, közelije után ismét a hazaiaknál volt az előny (8-7). Fej-fej mellett haladtak a csapatok, két pontnál nagyobb különbséggel egyikük sem vezetett az első negyed végéig. Shepardé volt az utolsó szó az első felvonásban, az ő kétpontosával alakult ki a 22-20. Ivosev egyenlített a második etap elején, majd Shepard és Farr is pontosan célzott (26-22). Az Alba nem tudott dominálni ezekben a percekben sem, az történt a pályán, amit a KTE akart. A hetedik perc végén, Hegedűs triplája és Derasimovic közeilje után (29-34) másodjára kért időt a Fehérvár vezetőedzője. A taktikai utasításokat követően Keller köszönt be, majd a másik oldalon Pongó Martintól jött a tripla. A nyolcadik perc végén Lóránt jól célzott középtávolról és mivel a hátralévő két percben nem esett kosár, így ő alakította ki a 35-37-es félidei állást. A hazai együttes az első félidőben nyolcszor próbálkozott triplával, mindannyiszor sikertelenül.

A második játékrészt viszont remekül kezdte az Alba, az első öt percben 13-3-as sorozatot (48-40) produkáltak Lóránték. A KTE azonban nem rogyott meg, a hatodik perc elején Ivosev tripláját követően 50-48-ra módosult az állás, majd a negyed utolsó percében Hegedűs hárompontosával újra a vendégeknél volt az előny (57-58). A záró momentum azonban Tayloré volt, közelije után 59-58-nál fordultak a csapatok a záró etapra. A felszabadultan játszó vendég együttes az utolsó negyedre sem fáradt: Deraszimovics-tripla és Hegedűs-zsákolással fordított (59-63). Hiába kapaszkodott ekkor az Alba, az ötödik perc végén Pongó Máté hármasával már 63-70 állt az eredményjelzőn. A hetedik perc elején született meg a fehérváriak első sikeres triplája, ez Taylor nevéhez fűzödött (68-73). A kilencedik minutumba fordulva már a hazaiak vezettek Shepard négy pontja után (74-73). A végletekig kiélezett összecsapáson azonban döntetlen született, miután Mohammed büntetői jók voltak, az utolsó támadást viszont nem sikerült ponttal befejeznie a KTE-nek.

A ráadást már nem bírta a Forray-csapat, az Alba Taylor öt és Keller két pontjával nyitott, a 7-0-s kezdés pedig eldöntötte a találkozót. A hosszabbításban csupán három pontig jutott a KTE, amely összességében egyenrangú partnere volt az alap-és középszakasz-győztesnek.

Alba Fehérvár-Puebla Plus - KTE-Duna Aszfalt 89-79 (22-20, 13-17, 24-21, 17-18, 13-3) - hosszabbítás után

Alba Regia Sportcsarnok.

V.: Kapitány G., Farkas G., Praksch P. (Farkas J.)

Alba: B. Taylor 19/6, Mohammed 18, Shepard 15, Lóránt 17, Keller Á 6. Csere: Farr 12, Keller I. 2, Somogyfoki -, Nshimba -, Varga M.

KTE: Pongó Ma. 6/6, Pongó Má. 5/3, Derasimovic 15/3, Ivosev 20/6, Karahodzic 14. Csere: Dukanovic 6/6, Hegedűs 9/6, Mészáros 3/3, Molnár M. -, Molnár D. -, Fehér -, Pálinkás 1.

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun_ply/x1617/hun_ply_1 


Vissza a főoldalra!


  2017. Május 10.





2017 Május

h.k.s.c.p.s.v.
1
3 hír
2
4 hír
3
1 hír
4
4 hír
5
6
7
1 hír
8
1 hír
9
4 hír
10
3 hír
11
1 hír
12
2 hír
13
3 hír
14
1 hír
15
16
1 hír
17
2 hír
18
2 hír
19
4 hír
20
2 hír
21
1 hír
22
23
2 hír
24
6 hír
25
2 hír
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 OLDALTÉRKÉP


MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok