Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Férfi NB I: Szombathelyen folytatja a Szolnok
1
A DEAC Sopronban vívhatja ki a bennmaradást

  2018. Április 25.
Ma este a hazai pályán még mindig veretlen Falco fogadja a felsőházi középszakasz során százszázalékos Szolnokot. Az egyik sorozat biztosan megszakad. Vendég siker esetén ráadásul az Olaj már nyeregben is érezhetné magát a play-off előtt, hiszen nagy valószínűség szerint akkor már senki nem vehetné el Vojvodáéktól az első helyet. A hazaiaknál mindenki egészséges, a vendégeknél az Alba ellen megsérülő Steven Browning nem játszhat.

Kecskemét-Körmend találkozót rendeznek a felsőház másik összecsapásán. Mindkét együttes nyeretlen még a középszakaszban, a lila-fehérek négyszer, míg az MTE három alkalommal kapott ki. Szombaton megvált Gasper Potocniktól a vasi csapat, a helyét pedig a ciprusi Antonis Constantinides vette át, debütál csapata kispadján. Nem lesz könnyű dolga, mert Justin Tuoyo hazarepült Amerikába beteg édesanyjához, Horti Bálint sérült, Csorvási Milán pedig még nem teljesen épült fel ujjsérüléséből. A másik oldalon Marko Djeraszimovics újra bevethető.

A ZTE és a Paks közül egyik csapat sem várja túl jó formában a ma estét, mind a hazaiak, mind pedig a vendégek két vereséggel és egy győzelemmel kezdték a középszakaszt. A két fél egymás elleni találkozóin egyik csapat sem tudott nyerni hazai pályáján az alapszakaszban, míg legutóbb a Magyar Kupában a paksiak győztek. Ivica Radic ujjsérüléssel bajlódott, de vállalni tudja a játékot, James Kinney is felépült bordasérüléséből, míg a tolnaiaknál RT Guinn két napig nem edzett, de ma este már számíthat rá Schmidt Béla edző.

Az alsóházi középszakasz negyedik fordulójában már csak a hazai számára van tétje a MAFC - Jászberény találkozónak. A fővárosiak győzelem esetén akár még elkerülhetik a play-outot, ha azonban ez nem sikerül nekik, az sem mindegy, hogy pályaelőnyből vagy pályahátrányból kezdik-e meg az osztályozót. A vendégek a DEAC elleni győzelmükkel már biztosan bennmaradtak az élvonalban.

Ezen kívül még egy Sopron-DEAC rangadót rendeznek 19:00-tól a Novomatic Arénában. Sabáli Balázs együttese legutóbb nagyon fontos győzelmet aratott a MAFC vendégeként (85-81), így matematikailag még arra is megvan az esélye, hogy elkerülje a play-outot. A DEAC hétvégén bebiztosíthatta volna bennmaradását, ám nagy csatában 84-81-es vereséget szenvedett Jászberényben. Ryan Watkins a pénteki edzésen rosszul esett, és megsérült, de ha minden igaz, vállalni tudja a játékot, az újoncnál viszont lesz hiányzó: Dallas Lauderdale személyében, igaz Farkas Attila visszatérhet hosszú idő után.

Férfi NB I. A-csoport

Felsőházi középszakasz, 5. forduló:
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Szolnoki Olaj KK, szerda 18:00
KTE-Duna Aszfalt – Egis Körmend, szerda 18:00

Középházi középszakasz, 5. forduló:
Zalakerámia ZTE KK – Atomerőmű SE, szerda 19:00

Alsóházi középszakasz, 4. forduló:
MAFC – JP Auto-Jászberényi KSE, szerda 18:00
Sopron KC – DEAC, szerda 19:00



Vissza a főoldalra!


  2018. Április 25.





2018 Április

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
 
 
 
1
1 hír
2
3
2 hír
4
2 hír
5
2 hír
6
1 hír
7
3 hír
8
2 hír
9
10
3 hír
11
4 hír
12
13
1 hír
14
1 hír
15
3 hír
16
17
2 hír
18
4 hír
19
2 hír
20
2 hír
21
1 hír
22
4 hír
23
24
3 hír
25
3 hír
26
1 hír
27
1 hír
28
1 hír
29
4 hír
30
 
 
 
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok