Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Férfi válogatott: megint hajszálon múlott
A németek ellen is győzhetett volna az Ivkovics-legénység

  2017. Augusztus 13.
A kazanyi torna harmadik mérkőzésén - a németek ellen - a csapatból ezúttal a bokáját fájlaló Ruják, és a legutóbbi mérkőzésen medvepuszit kapó Benke maradt ki. 

Keller Ákos szerezte az első magyar kosarat, már ekkor látszott, hogy a mieink jó felfogásban, sikerre éhesen léptek pályára. Hat perc elteltével egy ponttal még mi vezettünk, az ellenfél azonban ekkor begyújtotta a rakétákat. Tízet kaptuk három perc alatt, és egyet sem dobtunk. Különösen Benzing volt elemében odaát. Aztán két perc alatt mindent. Eilingsfeld két duplája, és Vojvoda duplája valamint triplája után már csak egy pont volt a hátrányunk. 20-19.

Rosszul kezdtük a második negyedet is, akadozott a védekezés, nem találtuk a ritmust támadásban. Az akarat ugyan megvolt, de Benzingék négy perc alatt kilencet raktak közé. A magyar válogatott azonban másodszor is megtudott újulni. A 0-9-es periódus után, ismét a mi perceink következtek. Vojvoda, Kovács és Tóth is betalált, de abban, hogy egy perccel a nagyszünet vége előtt 34-34 volt az eredményjelzőn Váradi vállalt kulcsszerepet, aki két triplát is dobott ebben a rendkívül kiélezett helyzetben. Perl triplájával pedig már vezettünk hárommal, amit Akpinar két sikeres büntetővel kozmetikázott ugyan, de a második negyed végén 36-37 volt az eredményjelzőn.

A harmadik negyedben visszavették a vezetést a németek, de 38-37 után ismét a mi perceink következtek. Vojvoda és Allen tripla, Kovács dupla, 38-45 a táblán. Jól játszott Sztojan Ivkovics csapata, a felkészülés során talán most a legjobban.

Hiába kapaszkodtak a németek, mindig volt válaszunk. 44-45 után sem estünk kétségbe, többek között Eilingsfeld újabb remek kosarának köszönhetően, ez tripla volt, kilenc ponttal is meglógtunk. Az előnyből négy egység a dudaszóig is megmaradt. Három negyed után: 52-56.

Kemény, férfia csatát hozott a zárórész is, és ami ennél is fontosabb harapós magyar válogatottat. A németek nagyon nem akartak veszíteni, de Vojvodáék is megérezték, hogy meglehet az első győzelem a felkészülés során. A mérkőzés előző periódusaihoz képest több volt a hiba mindkét oldalon.

Sokáig őrizgettük négy pont körüli előnyünket, ám a magyar kispadnak öt perccel a vége előtt időt kellett kérni, mert egy pontra feljött az ellenfél.

Elképesztő izgalmakat tartogatott a végjáték. Több, mint kétperces gólcsenddel, német triplával, bedobott Eilingsfeld büntetőkkel, Allen duplával, ami után időt kértek a németek.

Negyvenöt másodperccel a vége előtt 62-63-ra vezetett Magyarország. Eilingsfeld az utolsó percben is bedobta mindkét büntetőjét, amire Doreth egy duplával, Sztojan Ivkovics pedig időkéréssel válaszolt. Huszonkét másodperc volt hátra, egy pont volt az előny, a labdát Perlék hozhatták. Gyors német szabálytalanság után, Vojvoda mindkét büntetőjét kihagyta, míg a másik oldalon Benzing sikeres kosara után egy büntetőt is dobhatott, Vojvoda ütött oda. 67-65-nél, öt másodperccel a vége előtt, Sztojan Ivkovics kikérte utolsó idejét is, de segíteni már nem tudott, maradt a 67-65.

Németország - Magyarország 67-65 (20-19, 16-18, 16-19, 15-9)

Edzőmeccs,

Kazany, Basket-Hall

Magyarország: Wittmann 3/3, Kovács 6, Vojvoda 17/6, Allen 7/3, Keller 2. Csere: Eilingsfeld 18/3, Pongó -, Váradi 8/6, Golomán -, Perl 3/3, Tóth 1 .

Nagy kár érte, a magyar válogatott közel volt a bravúrhoz.




Vissza a főoldalra!


  2017. Augusztus 13.





2017 Augusztus

h.k.s.c.p.s.v.
 
1
2 hír
2
1 hír
3
3 hír
4
5 hír
5
4 hír
6
4 hír
7
1 hír
8
4 hír
9
5 hír
10
3 hír
11
4 hír
12
5 hír
13
5 hír
14
2 hír
15
16
17
4 hír
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok