Web Toolbar by Wibiya




Tisztelt Érdeklődők!

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) nagyszabású versenyt hirdet a középiskolák körében. A B33 játékszabályainak megfelelő kosárlabda játék keretében 1500 diákot szeretnénk megmozgatni 2011. május 14-én, szombaton. A versenyre az egész országból lehet jelentkezni, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével minden megye nagyobb városában megrendezésre kerül az esemény, ahogy Budapesten is. Nevezési díj nincs, részvételi feltétel mindösszesen annyi, hogy a versenyzők egy iskolából kerüljenek ki és az adott intézményben hallgatói jogviszonnyal rendelkezzenek. Egy-egy középiskolából több csapat is jelentkezhet.

A megyei legjobbak (külön leány és fiú kategóriában) június 4-5-én Sopronban mérhetik össze a tudásukat értékes nyereményekért.

Várjuk tehát azon 3+1 fős csapatok jelentkezését, akik elég kurázsit éreznek magukban ahhoz, hogy megmutassák, nincs náluk jobb csapat idehaza.


Játékszabályok röviden:

A játékot félpályán játsszák. Minden csapat maximum négy játékosból áll (3 játékos a pályán és 1 cserejátékos), illetve szükség van egy edzőre is. A hivatalos játékidő két, egyenként öt perces félidőből áll. Az a csapat, amelyik előbb eléri a 33 vagy több pontot, megnyeri a játékot még akkor is, ha az korábban történik, mint a hivatalos játékidő vége, vagy a hosszabbítás(ok) lejárta. Ha az eredmény a második félidő végén döntetlen, akkor a játékot annyi kettő perces hosszabbítás követi, amennyi szükséges a győzelemhez.

Az a játékos, aki öt személyi hibát követ el, kipontozódik és nem folytathatja a játékot. A csapathibák száma minden játék periódusban négy hiba, mely elkövetése után életbe lép a büntetőszabály. A csapatnak 10 másodpercen belül meg kell próbálnia a kosárra dobást.

A részletes játékszabályokat itt olvashatja!


NYERJ CSAPATODNAK a VOLT Fesztiválra heti belépőt és szállást!

A soproni döntő B33-as nyertes csapata 4db heti belépőt kap a VOLT Fesztiválra, és szállást reggelivel a voltszallas.hu jóvoltából!





A regisztráció lezárult!













Felhívjuk a frissen regisztrált csapatok figyelmét, hogy a regisztráció után a csapatnevek elfogadáson esnek át,
ez után kerülnek ki az alábbi listába!

Bács-Kiskun megye - hamarosan kijelölendő helyszínen

  • Böszme ribizlik
  • Julcsa
  • Kecskebűvölők
  • SAVANYÚ CITROAM

Baranya megye - Pécs, TÁSI, Randóti u. 2.

  • 4 kicsi legó Janus Pannonius gimnázium
  • AIRBALLS Janus Pannonius gimnázium
  • El Mismo
  • KBX!
  • Köménymagok
  • Pandák
  • VizimókuSOKK

Békés megye - Békéscsaba, Szent István Egyetem Tornacsarnoka

  • Ovi-sokk

Borsod-Abaúj-Zemplén megye - Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium, Hősök tere 7.

  • All Stars
  • Bit, Miskolc Herman Ottó Gimnázium
  • Kalinka
  • Katicák,Eötvös József Gimnázium Tiszaújváros
  • Kolbászosrájáspizza
  • No Name Team
  • Nut Ellák
  • Szerelem A Legfelsőbb Szinteken
  • Titánok, Miskolc- Herman Ottó Gimnázium

Budapest megye - nevezésektől függően

  • GO FOR IT

Csongrád megye -

  • 1-2-3-4-5-hejj
  • Awkward Silence
  • Crossover, Hódmezővásárhely, HISZK Corvin Mátyás Tagintézmény
  • Gátlástalan Tüzelők,Radnóti Gimnázium Szeged
  • kcsapat
  • Lakers
  • nobe-dábe-gd
  • Radnóti Gimn.II.
  • Radnóti Gimnázium 3
  • Raklók, Hódmezővásárhely, HISZK Corvin Mátyás Tagintézmény
  • Zsoldosok

Fejér megye - Székesfehérvár, Vizivárosi Általános Iskola, Budai út 90.

  • Csülkösbab
  • Fehérvári Labdázók
  • HANDA_BANDA Tóprti G Szfvár
  • Kadett csikók
  • KC-JAM
  • Kobik
  • Óriásokk
  • Rózsaszín Párducok

Győr-Moson-Sopron megye - Sopron, Vendéglátóipari Szakiskola, Ferenczy J. u.

  • VVBasket

Heves megye - Eger, Szilágyi Erzsébet Gimnázium Ifjúság u 2.

  • Szép fiúk

Jász-Nagykun-Szolnok megye - Szolnok, Véső úti sportcsarnok

  • VFG Soldiers Verseghy Ferenc Gimnázium

Komárom-Esztergom megye - Oroszlány, Városi Sportcsarnok, Fő tér 2.

  • BSK, Bánki Donát Gimn. és Szakközép.
  • Keri Drunk\'s
  • Niggabasket

Somogy megye - Kaposvár, Gyakorló Általános és Gimnázium, Béke u. 75.

  • Kaposvári Gyakorló
  • MMG_213
  • Táncsics
  • TOLDI

Tolna megye - Dombóvár, DVMSE Sportcsarnok, Gyenis A. u. 18.

  • Agressor
  • B-Beton
  • B3-SPAD
  • Bélásokk
  • gimimancik
  • Szedd ki Bohóc
  • zazu
  • Zsákoló Kiscsajok
  • Zsákoló Kiscsajok I.Béla gimnázium Szekszárd

Vas megye - Szombathely, Bolyai János Gyakorló Gimnázium, Bolyai János u. 11

  • Buzzerbeater
  • Dream Team
  • Kutyák
  • rqweqweqw

Veszprém megye - Veszprémi Egyetem tornacsarnoka

  • B.I.G. Team

Zala megye - Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium, Rákóczi u. 30.

  • Csány Elite Crew
  • MDPV
  • Vadkacsák




hírkép
Április 30.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége nagyszabású versenyt hirdet a középiskolák tanulói számára.


© 2011 kosarsport.hu | Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Adatvédelem