A belgák a második félidőben kerekedtek a mieink fölé

A belgák a második félidőben kerekedtek a mieink fölé

Vereséggel zárta a magyar csapat a japán felkészülési tornát.


2021.07.11 13:35

Rosco Allen és Keller Ákos maradt ki a torna utolsó meccsének magyar keretéből, nélkülük állt fel válogatottunk a már tornagyőztesnek számító belgák ellen.
 
A meccs első három magyar kosara tripla volt, Vojvoda, Pongó és Fazekas Máté volt eredményes. A belgák is előszeretettel dobtak távolról, emellett a megszerzett labdával gyorsindításra vagy átmeneti játékra törekedtek. Az első percekben nagyszerűen céloztak Váradiék, a belga védekezés meglepően sok teret engedett a kinti dobásoknak, amivel éltek is a mieink. Így hat és fél perc játék után 19-12-es magyar vezetésnél ki is kérte első idejét az ellenfél szakvezetője. Igyekeztek szigorítani Gillet-ék, ám kifejezetten jól játszottak Eilingsfeldék, ezen a tornán eddig a legjobban. A negyed vége aztán szoros lett, büntetőkkel felzárkóztak a belgák (26-24).
 
Vojvoda köszönt be két támadásból öt ponttal, jól kezdte ezt a negyedet is a magyar csapat. Igyekeztek szigorítani a védekezésükön a belgák, ez átmeneti sikert hozott is egy-két szerzett labda formájában, de továbbra is a mieink vezettek (33-28). Nagy kérdés volt, hogy a hosszabb felkészülése miatt jobb erőállapotban lévő Belgium mikor tudja érvényesíteni ezt a fölényét. A negyed közepéhez érve egy pontra fel is zárkóztak (35-34), de Vojvoda gól jó plusz faultos akciója, majd Eilingsfeld triplája ismét kicsit távolabb lopta a mieinket (41-36). Kicsit később az egyenlítés is összejött Lecomte triplájával, de a vezetést csak egy szerencsés triplával tudták átvenni húsz másodperccel a félidő vége előtt. Perl Zoltán büntetőkkel kérészéletűvé tette ezt a belga örömöt, így magyar vezetéssel vonulhattak a felek az öltözőbe (50-49).
 
Láthatóan megkapták a fejmosást Lecomte-ék a nagyszünetben, mert hatalmas tempót diktáltak. Ennek három percig remekül ellen tudott állni a magyar csapat, de elég volt néhány figyelmetlenség, s egy triplával átvette a vezetést Belgium (56-58). Megtorpant a mieink támadójátéka, amit ki is használt az ellenfél, s elléptek tíz ponttal. Eilingsfeld János és Vojvoda Dávid tripláival jelezte a magyar csapat, hogy nem kívánja olcsón adni a bőrét a tornagyőztesnek, időt is kértek a belgák másfél perccel a negyed vége előtt (65-71). A negyed vége sajnos ismét Salumuéké volt, két triplával tíz ponttal megléptek a záró negyed előtt (67-77).
 
Két perc alatt egyetlen kosár esett a záró játékrészben, egyik csapat sem járt élen a pontszerzésben. Váradiéknak nagyon nem ízlett a belgák faulthatár fölötti védekezése, persze a túloldalon sem volt kisebb a szigorúság. A verekedős időszakot nem igazán tudták megfogni a játékvezetők sem, így visszaesett a játék színvonala. Golománék sajnos három percig nem találták a gyűrűbe vezető utat, így nőtt a különbség (68-81). Perl büntetői vetettek véget a magyar gólcsendnek, de továbbra sem sikerült megállítani a belgák lendületét. Így négy perccel a vége előtt ismét megléptek az elképesztően triplázó Salumuék (73-92). Az utolsó percekben már nem változott érdemben a játék képe, így a nagyon jól dobó belgák a végére érvényesítették fizikális előnyüket.
 
Nissay Kupa nemzetközi felkészülési torna
Naha (Japán), Okinawa Aréna
 
Magyarország – Belgium 80-101 (26-24, 24-25, 17-28, 13-24)
 
Magyarország: Pongó 6, Vojvoda 16/9, Lukács 3, Szabó, Fazekas 7/3. Csere: Golomán 6, Ferencz 5/3, Horti -, Perl 10, Eilingsfeld 12/6, Váradi 14/12.
 
Belgium: Lecomte 9/3, Mwema 6/6, Gillet 11/9, Tumba 5, Obasohan 14/3. Csere: Akyazili 2, Schwartz 8/6, Salumu 25/9, Missia-Dio 2, Kesteloot 2, Van Vliet 5/3, Bratanovic 12.

Megosztás: