Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Honosított játékosai nélkül is bravúrra készül Koszovó
1
Csütörtöki ellenfelünk halasztani akart a tragédia miatt, de a FIBA elutasította a kérést. Sajtóhírek szerint Bamforth és Jones sem lép pályára

  2018. Június 25.
A héten két mérkőzéssel folytatja a világbajnoki selejtezőket a magyar válogatott, amely csütörtökön idegenben Koszovó, vasárnap pedig Budapesten Litvánia elleni méri össze erejét.

Csütörtöki ellenfelünk felkészülését tragédia árnyékolja be, miután a center, Gazmend Sinani autóbalesetben életét vesztette – ennek következtében a szövetség visszavonultatta a 15-ös mezszámot –, rajta kívül pedig megsérült a játékosok közül Granit Rugova, Fisnik Rugova és Altin Morina, valamint a válogatott gyúrója, Kujtim Shala is. A legutóbbi beszámolók szerint Rugova már elhagyhatta a kórházat, míg a másik három sérült ugyan még bennmaradt megfigyelés alatt, de már elmúlt az életveszély, állapotuk stabil – adta hírül a BB1.hu.

A basketbolli.com azt írja, a koszovói szövetség ezért azzal a kéréssel fordult a FIBA-hoz, hogy a magyarok és a lengyelek elleni meccsüket halasszák el. A honlap szerint azonban negatív válasz érkezett a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségtől, ami nem engedélyezte a halasztást azzal az indokkal, hogy a versenynaptár túl szoros, nem lenne lehetőség másik időpontot találni a selejtezőkre, továbbá a tv-közvetítési és szponzorációs jogok miatt sem engedélyezhető a kérelem.

A mérkőzésre tehát így az eredetileg kijelölt időpontban, csütörtök este 20.30-kor kerül sor Pristinában az Ifjúsági és Sportközpontban, ahová a koszovói szövetség ingyenes belépést biztosít a szurkolóknak, bízva abban, hogy minél többen jelennek meg.

A sportközpontban két sportcsarnok is megtalálható, a nagyobb nyolcezer fő befogadására alkalmas, míg a kisebb létesítménybe háromezer drukker fér be – a basketbolli.com információja szerint válogatottunk az utóbbiban fog pályára lépni.

A Borozani.com azt írja, Koszovó az utolsó két csoportmeccsen nélkülözni fogja két honosított amerikai játékosát, Scott Bamforth-t és Shawn Jonest is - előbbi 21 pontot dobott Debrecenben az első meccsen, utóbbi nem lépett pályára. A cikk szerint Brad Greenberg szövetségi kapitány a honosított kosarasok hiányában többnyire a D. Berisha - F. Rugova - E. Kastrati - L. Mekaj - D. Kapiti ötöst próbálgatta az edzésen, a lap úgy tippel, ezt a kezdőt küldi pályára Greenberg.

„Telt házat várok csütörtökön, de tudjuk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, meglepetés lenne a győzelmünk. Úgy vélem azonban, hogy ez mégsem elérhetetlen a számunkra, egy kis szerencsével sikerülhet” - nyilatkozta a csapatkapitány, Berisha.


Foto - fiba.basketball 



Vissza a főoldalra!


  2018. Június 25.





2018 Június

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
 
1
3 hír
2
1 hír
3
2 hír
4
1 hír
5
2 hír
6
1 hír
7
1 hír
8
3 hír
9
10
7 hír
11
1 hír
12
3 hír
13
2 hír
14
3 hír
15
16
1 hír
17
18
1 hír
19
1 hír
20
1 hír
21
2 hír
22
1 hír
23
1 hír
24
6 hír
25
2 hír
26
2 hír
27
2 hír
28
3 hír
29
1 hír
30
1 hír
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok