Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - Hátország
U20-as női válogatottunk legyőzte Hollandiát
1
A spanyolországi felkészülési torna második helyén zárt Cziczás László csapata

  2018. Június 24.
A vereség sosem jó, de mindig lehet tanulni belőle, márpedig ebből a spanyolok elleni fiaskóból sok tapasztalatot merítettünk - értékelte utólag a szombat esti, házigazdák elleni mérkőzést Cziczás László vezetőedző. Az más kérdés, hogy az amúgy is szűk rotáció (mindössze 11 játékos tudott eljönni Spanyolországba) miatt a magyaroknak volt kevesebb variációs lehetőségük, s ez azért mindenképpen jobb lesz az Európa-bajnokságon. Sajnos a mérkőzés végén Török Ági szerencsétlenül nyúlt bele a labdába, ami feltépte a körmét, így komoly fájdalmakkal küszködik a válogatott kulcsembere.

Ennek ellenére a délelőtti edzésen ő is ott volt, s igyekezett társaival együtt áttekinteni a mai ellenfél, Hollandia játékainak fontosabb elemeit. Ugyanis, bár eddig kétszer kikaptak, szó sem volt arról, hogy könnyű mérkőzés várt volna Studer Ágiékra. A sokat futó, kintről jól dobó hollandok megkeserítették a spanyolok és a szerbek életét is, s érthetően ők is vágytak a sikerre.

Kiss Virág remek centerezése után született meg a mérkőzés első pontja, majd amikor négy perc után a szekszárdi center a második kosarát dobta, már hat ponttal vezetett a magyar csapat (2-8). A jelek szerint jól sikerült a délelőtti edzői eligazítás, mert az addig eredményes keresztmozgásos holland támadásokból még dobóhelyzet is alig-alig alakult ki, nemhogy kosár. Ha egy kicsivel is jobban céloznak az üres helyzetekből Kányásiék, akkor nagyobb előnyt is kiharcolhattak volna. Így sem volt ok panaszra, hiszen amikor hat perc játék után a hollandok szakvezetője időt kért, 2-12-es magyar vezetést mutatott az eredményjelző.

Érezhetően megtorpant a magyar csapat játéka a hollandok eligazítása után, két percig egyetlen büntetőt sikerült bedobnia a mieinknek. Az utolsó perchez érve öt pontra jöttek föl a hollandok (8-13). Ekkor Török Ági törte meg az immár három perc hosszúságú kosárcsendet, sőt, Czukor Dalma is hozzátett két pontot a közöshöz, így a negyed végén ismét tíz pont volt a két csapat között (8-18).

Holland szempontból nem indult jól a második negyed sem, hét magyar pontra mindössze kettő érkezett tőlük válaszként, így pedig egyre nőtt a különbség. Különösen a magyar védekezéssel nem tudtak mit kezdeni, a magyar letámadás teljesen felkészületlenül érte őket, s ipari mennyiségben adták el a labdákat. A magyar lányok láthatóan élvezték a játékot, három perc után 19 pontra nőtt a mieink előnye (10-29). Talán a nagy különbség, talán a sok csere miatt egyre több ziccert hagytak ki Kiss Virágék, így aztán megmerevedett az eredményjelző. Aztán a 17. perc végéhez érve Kányási szép betörésével először volt húsz pont a csapatok között (12-33). Elképesztően jól védekeztek Vargáék, ami azért is lényeges, mert Cziczás László a spanyolok ellen éppen ebben a játékelemben látta a legtöbb hibát. A félidő utolsó percére a hollandok is megpróbálkoztak a letámadással, de pontot nem sikerült belőle szerezniük, így nem tudtak csökkenteni a különbségen (15-38).

Két magyar eladott labdával kezdődött a harmadik negyed, szerencsére a hollandok elügyetlenkedték az ajándékba kapott elhetőségeket. Amikor a harmadik magyar támadás is eladott labdával zárult, Cziczás László azonnal időt is kért. Nem is csoda, az addig remekül koncentráló tanítványai mintha az öltözőben ragadtak volna. Ennyi magyar hiba után nem is csoda, a második félidő első pontjait, mindjárt hármat is a hollandok szerezték. A magyar bakisorozatnak aztán Török Ágnes vetett véget, majd Kányási is gyorsan betalált egy kivédekezett támadás után, a jelek szerint sikerült tehát három és fél perc után lelohasztani a hollandok feléledő harci kedvét (18-42).

Ennek ellenére főleg támadásban akadozott a gépezet. A hollandok ismét a letámadás mellett döntöttek, hogy faragjanak tetemes hátrányukból, elsőre mindjárt sikertelenül, könnyű magyar kosár lett belőle. A következő letámadás még simább magyar ponttal végződött, így az volt csak a kérdés, mikor mondanak le erről a fegyverről Miljenko Lakner tanítványai. A negyed derekához érve kiegyenlítődött a játék, felváltva estek a kosarak. A hollandok sokat faultoltak, így érdemben nem tudtak élni a ponterősebb játékukkal. A korábban inkább mókás letámadás a negyed végére működni kezdett, több labdát, s zsinórban hat pontot szereztek belőle. Vissza is hozta Cziczás László Kányási Veronikát, hogy véget vessen a negatív sorozatnak (36-53). A negyedet végül egy holland tripla zárta, így küzdelmes tíz perc elé nézett a magyar csapat.

A záró etapot is két legjobbja, Studer és Kiss nélkül kezdte a magyar csapat, a hollandok pedig a negyed végén beváló letámadással igyekeztek látótávolságon belülre kerülni. Nos, ez sikerült is, így gyorsan visszatért a pályára Studer Ági (45-57). A belelkesülő hollandok aztán időnként a higgadtságukat is elveszítették, hangosan reklamáltak mindenért, végül előbb egy technikait kaptak a felugráló cserejátékosok miatt, majd a bírókat megsértő Miljenko Laknert állították ki. Az átmeneti közjáték cseppet sem csökkentette az ellenfél harci kedvét, elképesztő birkózást rendeztek a pályán. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ebben a mieink is partnerek voltak azzal, hogy későn reagáltak lepattanókra, s nem volt olyan koncentrált a gárda. Varga Kamilla és Török Ágnes azért tett róla, hogy a megmaradó holland szakvezetés időt kérjen (45-63).

A hollandok második félideji feltámadásához azért kellett az is, hogy Cziczás László egyre többet pihentette kulcsembereit, egyszerre a kezdők közül ketten-hárnan mindig a padon ültek. Az utolsó öt perchez érve régen látott közelségbe értek a hollandok (53-65). Sőt, a második félidőre kintről látványosan feljavuló Vennemáék vérszemet kaptak, de a nagy akarásnak nem lett eredményesség a vége. Amikor bő másfél perccel a vége előtt Török Ági végre betalált a triplavonalon túlról is, akkor alighanem mindenki tudta: ezt a meccset csak a magyarok nyerhetik meg. A mieink parádés első félideji teljesítményüknek köszönhetően teljesen megérdemelten győztek, a második félidőben Kiss Virágot szinte végig pihentető magyar lányok ezzel a második helyen zárták a ferroli tornát.

U20-as lány válogatottak barátságos mérkőzése, Ferrol (Spanyolország)

Hollandia - Magyarország 59-77 (8-18, 7-20, 24-17, 20-22)

MAGYARORSZÁG: Studer 10, Kányási 11/3, Török 20/3, Czukor 8, Kiss V. 15. Csere: Szeitl 1, Radócz 5, Jáhni 4, Tenyér, Varga 3, Soós. Edző: Cziczás László

HOLLANDIA - legjobb dobók: Jorritsma 11/9, Aandewiel 7/6, Driessen 9.​



Vissza a főoldalra!


  2018. Június 24.





2018 Június

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
 
1
3 hír
2
1 hír
3
2 hír
4
1 hír
5
2 hír
6
1 hír
7
1 hír
8
3 hír
9
10
7 hír
11
1 hír
12
3 hír
13
2 hír
14
3 hír
15
16
1 hír
17
18
1 hír
19
1 hír
20
1 hír
21
2 hír
22
1 hír
23
1 hír
24
6 hír
25
2 hír
26
2 hír
27
2 hír
28
3 hír
29
1 hír
30
1 hír
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok