Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - Hátország
Leány serdülő döntő: Csata-Sopron és Zsíros Akadémia-Széchenyi KA elődöntők
0
A Zsíros Akadémia Kőbánya és a Csata is hibátlan mérleggel hozta a csoportkört

  2018. Május 12.
Csütörtökön és pénteken lejátszották az idei Leány Serdülő Országos Bajnokság nyolcas döntőjében a csoportmeccseket.


Az A csoportban a Csata DSE erődemonstrációt tartott a Szekszárd ellen (91-43) - a győztesnél nyolcan értek el legalább 12 VAL-t, és heten dobtak legalább 8 pontot, míg a szekszárdiak legjobbja Németh Lili (9 pont, 16 pattanó, 6 eladott labda) volt. A házigazda Széchenyi KA az első félidőt uralta a Csoma Petra (29 pont, 4 pattanó, 4 szerzett és 5 eladott labda) vezette DVTK Akadémia ellen. A fordulás után fordult a kocka is, a végjátékban pedig vezettek is a miskolciak, ám a három kulcsjátékosát elveszítő, Ferenczi Kata (21 pont, 13 pattanó) és Milkovics Réka (16 pont, 12 pattanó) vezette Győr 64-62-es diósgyőri vezetés után egy 7-0-s futást produkált, és már nem engedte ki a győzelmet a kezéből (71-74).

A pénteki első összecsapáson a Csata a második negyedben egy kicsit megingott, de egyébként a Széchenyi KA elleni találkozót is irányította, ezúttal 40 pontos sikert aratott (35-75). A győztesnél megint nagyon sokan hoztak jó teljesítményt, a legjobbat Lengyel Boróka (13 pont, 5 gólpassz, 4 szerzett labda) és Székely Réka (15 pont, 5 pattanó), a túloldalon viszont senki nem érte el a 10 pontot. A DVTK Akadémia Kárpáti Réka (37 pont, 9 pattanó, 8 eladott labda) vezetésével nagyot küzdött a KSC Szekszárd ellen, és jó utolsó negyedének köszönhetően fordított, és győzött is (72-65) - a tolnaiaknál Szőke Cintia Fanni (25 pont, 4 pattanó, 4 szerzett és 5 eladott labda), Holcz Rebeka (12 pont, 6 pattanó, 5-5 gólpassz, szerzett és eladott labda), valamint Sámóczi Zsófia (6 pont, 9 pattanó, 6 szerzett labda) voltak a legjobbak.

A vendéglátó, győri Széchenyi KA a második félidőben döntötte el a KSC Szekszárd elleni utolsó csoportmeccsét (64-86) - Harsányi Mária csapatában ezúttal Németh Lili (9 pont, 14 pattanó) és Holcz Rebeka (29 pont, 12 pattanó, 8 eladott labda) vitték a prímet, a túloldalról pedig több hasznos teljesítmény is érkezett, Ferenczi Kata (24 pont, 17 pattanó, 4 gólpassz) emelkedett ki mindenki közül. A Csata a harmadik csoportmérkőzésén sem izzadt meg, a második meccsén egyik kulcsemberét elveszítő DVTK Akadémia 65 pontos vereséget szenvedett a fővárosiak ellen (96-31) - a Csatánál ezúttal Gelei Karola (17 pont, 8 pattanó, 4 gólpassz) és Strausz Edina (16 pont, 4 pattanó) voltak a legeredményesebbek, a túloldalon senki nem jutott 6 pont fölé.


A B csoport egy rendkívül hullámzó mérkőzéssel kezdődött csütörtökön reggel, amiből a Pfeiffer Virág Angyalka (25 pont, 9 pattanó, 6 szerzett labda) vezette Sopron jött ki jobban a Vasas ellenében (58-50) - a pasarétiek legjobbja Van Rijs Dóra volt (14 pont, 6 pattanó, 4 szerzett labda). A második meccsen a Zsíros Akadémia Kőbánya főleg a páros negyedeket uralta a Kosárlabda Akadémia Pécs ellen, de lényegében végig jobban játszott, így tükörsimán győzött (96-55) - a fővárosiaknál Sándor Alexandra (18 pont, 9 pattanó) és Turi Eszter (22 pont, 4 pattanó) voltak a legeredményesebbek, míg a túloldalon Laczkó Sára (19 pont, 7 pattanó, 5 eladott labda) és Szamosi Viktória (6 pont, 10 pattanó) voltak a legjobbak.

Az első esti meccsen a Sopron egy újabb rettenetesen változatos találkozót játszott, ezúttal azonban 5 pontos vereséget szenvedett a Péccsel szemben (67-72) úgy, hogy a páratlan negyedeket összesen 15 ponttal nyerte. A Sopronnál megint Pfeiffer Virág Angyalka (26 pont, 4 pattanó, 8 szerzett labda, 5-5 gólpassz és eladott labda) emelkedett ki a többiek közül, a Pécset pedig ezúttal is a Laczkó Sára (26 pont, 6 pattanó), Szamosi Viktória (6 pont, 20 pattanó) duó vezette. A Vasas az első félidőben nagyon szépen tartotta magát a Zsíros Akadémia Kőbánya ellen, ám a 26-12-re elveszített harmadik negyed megpecsételte a sorsukat (60-78) - a győztesnél hatan dobtak legalább 9 pontot, és heten értek el minimum 10 VAL-t, míg a Vasasnál a 18 pontos Édes Emese volt a legeredményesebb, de senki nem ért el két számjegyű VAL-t.

A Pécs 22-13-ra nyerte a Vasas elleni első negyedet, utána azonban folyamatosan vette át a játék irányítását a fővárosi alakulat, amely végül 69-61-re nyert - ezzel eldőlt, hogy ha hármas holtverseny lesz is, akkor is a Sopron jut be az elődöntőbe +3-as minitabellás kosáraránya miatt, mivel a Vasas 0-n, a Pécs pedig -3-on végzett ebben az összevetésben, rendkívül kis különbségek döntöttek ennél a hármasnál. A Vasas legjobbjai Van Rijs Luca (7 pont, 9 szerzett labda, 4-4 gólpassz és eladott labda) és Herhoff Dóra Zsuzsanna (15 pont, 8 pattanó, 5 eladott labda) voltak, míg a mecsekaljaiaknál Laczkó Sára (16 pont, 10-10 pattanó és eladott labda, 4 gólpassz) és Simon Dorottya (12 pont, 7 pattanó) voltak a legeredményesebbek. A Sopron felszabadultan játszhatott ezután a Zsíros Akadémia Kőbányával, és szoros vereséget szenvedett (77-72). A csoportgyőztes fővárosiak Nagy Rékára (16 pont, 6 pattanó, 4 gólpassz, 5 szerzett és 7 eladott labda) és Kutrik Dórára (15 pont, 10 pattanó, 4 szerzett labda) támaszkodhattak leginkább, míg a soproniaknál megint Pfeiffer Virág Angyalka (32 pont, 6 gólpassz, 4-4 pattanó és szerzett labda) emelkedett ki.


A csoportmeccsek eredményei

2018.05.10., csütörtök

Soproni Darazsak Akadémia/A - Vasas Akadémia   58-50
Zsíros Akadémia Kőbánya - Kosárlabda Akadémia Pécs/A   96-55
Csata DSE - KSC Szekszárd   91-43
DVTK Akadémia/A - Széchenyi KA   71-74
Soproni Darazsak Akadémia/A - Kosárlabda Akadémia Pécs/A   67-72
Vasas Akadémia - Zsíros Akadémia Kőbánya   60-78

2018.05.11., péntek

Széchenyi KA - Csata DSE   35-75
DVTK Akadémia/A - KSC Szekszárd   72-65
Kosárlabda Akadémia Pécs/A - Vasas Akadémia   61-69
Zsíros Akadémia Kőbánya - Soproni Darazsak Akadémia/A   77-72
KSC Szekszárd - Széchenyi KA   64-86
Csata DSE - DVTK Akadémia/A   96-31


A csoportok végeredményei

A csoport

1. Csata DSE       3 gy - 0 v
2. Széchenyi KA    2 gy - 1 v
3. DVTK Akadémia/A 1 gy - 2 v
4. KSC Szekszárd   0 gy - 3 v

B csoport

1. Zsíros Akadémia Kőbánya       3 gy - 0 v
2. Soproni Darazsak Akadémia/A   1 gy - 2 v
3. Vasas Akadémia                1 gy - 2 v
4. Kosárlabda Akadémia Pécs/A    1 gy - 2 v


A holnapi program

2018.05.12., szombat

Keresztjáték az 5-8. helyért

10:00  Vasas Akadémia - KSC Szekszárd
12:00  DVTK Akadémia/A - Kosárlabda Akadémia Pécs/A

Elődöntők

14:00  Zsíros Akadémia Kőbánya - Széchenyi KA
16:00  Csata DSE - Soproni Darazsak Akadémia/A



Vissza a főoldalra!


  2018. Május 12.





2018 Május

h.k.s.c.p.s.v.
 
1
2
2 hír
3
2 hír
4
1 hír
5
1 hír
6
7
2 hír
8
9
2 hír
10
1 hír
11
1 hír
12
13
1 hír
14
1 hír
15
1 hír
16
2 hír
17
1 hír
18
2 hír
19
3 hír
20
21
2 hír
22
1 hír
23
2 hír
24
4 hír
25
1 hír
26
1 hír
27
1 hír
28
2 hír
29
2 hír
30
1 hír
31
3 hír
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok