Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - Hátország
Fiú kadett döntő: Szolnokon dől el az idei bajnok kiléte
0
Ezen a hétvégén az U16-os fiúknál is kiderül, ki nyeri az Országos Bajnokságot

  2018. Május 9.
Május 10-én, csütörtökön kezdődik az Fiú Kadett Országos Bajnokság nyolcas döntője, amelyet Szolnokon rendeznek.

Az A csoportban a tavalyi ezüstérmes és az előző serdülő kiírásban a negyedik helyen végző MAFC, az egy éve kadett korosztályban bronzot nyerő, házigazda Szolnoki Sportcentrum, a tavalyi negyedik helyezett, de az előző idényben serdülő bajnok Vasas Akadémia és a tavaly kadettben hetedik, serdülőben nyolcadik Szombathelyi SI KA kapott helyet.

A MAFC jó korosztályos eredményei ellenére nyugaton 8-6-tal csak a negyedik lett az alapszakaszban, a rájátszást pedig ezt követően 4-10-zel az utolsó, nyolcadik helyen zárta a felsőházban, így keresztjátékra kényszerült. Itt a budapestiek az alapszakasz során velük azonos mérleggel végző Sopron ellen elszenvedett 5 pontos vereség után egy 43 pontos sikert arattak (90-47), így végül idén is ott vannak a legjobbak között. A Szolnok a keleti alapszakaszban lett negyedik 9-5-tel, majd ezt követően a rájátszás felső házában is a negyedik helyen végzett Honti Viktor csapata (7-7). A Szombathely a nyugati alapszakaszban mindössze három vereséggel a második pozícióban zárt (11-3), a felsőházi rájátszást pedig a Szolnokhoz hasonlóan szintén 7-7-tel abszolválta az ötödik helyen. A Vasas ezen korosztálya a tavalyi serdülő bajnoki cím után most a keleti alapszakaszt (11-3) és a felsőházi rájátszást (12-2) is megnyerte, az egyik legnagyobb esélyesnek tekinthető.

A B csoportban az előző kiírást megnyerő, egy éve a serdülőben a dobogó legalsó fokán végző Alba Fehérvár és a tavaly az ötödik helyet megcsípő Budapesti Honvéd mellett a tavaly serdülőben ötödik Debreceni Kosárlabda Akadémia és a Kiss Lenke KS szerepel majd.

Az Alba a nyugati alapszakaszt nyerte (13-1), majd a felsőházi rájátszás második pozíciójában zárt (10-4) - a székesfehérváriak is favoritnak számítanak a Vasas mellett, hiszen az U16-os csapatuk (ez a korosztály) EYBL szuperdöntőt játszott ebben az idényben. A Honvéd a nyugati alapszakasz harmadik helyét (9-5) követően a MAFC-hoz hasonlóan 4-10-zel fejezte be a felsőházi rájátszást, de a hatodik lett, így nem kellett keresztjátékot vívnia a nyolcas döntőért. A Debrecen az alapszakaszbeli keleti második helye (10-4) után csont nélkül vette a következő akadályt, a felsőházi rájátszást is a harmadik pozícióban (8-6). A Kiss Lenke KS pedig meglepetésre a keleti alapszakasz harmadik helyén zárt (9-5), a felsőházi rájátszást pedig a Honvéddel és a MAFC-cal azonos mérleggel hozta le (4-10), a hetedik lett. A keresztjáték során a Baját kapta a fővárosi alakulat, és egy rendkívül érdekes párharcot vívott - idegenben 15 ponttal győzött (59-74), hazai pályán viszont Duka Bence meccsvégi duplája kellett, hogy csak 14 ponttal kapjon ki (62-76). Összesítésben egyetlen ponttal bizonyult jobbnak a Bajánál, így jutott el a fináléba.


A döntő résztvevői

A csoport

MAFC/A
Szombathelyi SI KA/A
Szolnoki Sportcentrum/A
Vasas Akadémia/A

B csoport

Alba Fehérvár/A
Kiss Lenke KS
Budapesti Honvéd / A
Debreceni KA/A


A döntő menetrendje

2018.05.10., csütörtök

09:00  Debreceni KA/A - Budapesti Honvéd / A
11:00  Alba Fehérvár/A - Kiss Lenke KS
13:00  Vasas Akadémia/A - MAFC/A
15:00  Szolnoki Sportcentrum/A - Szombathelyi SI KA/A
17:30  Debreceni KA/A - Kiss Lenke KS
19:30  Budapesti Honvéd / A - Alba Fehérvár/A

2018.05.11., péntek

09:00  Szombathelyi SI KA/A - Vasas Akadémia/A
11:00  Szolnoki Sportcentrum/A - MAFC/A
13:00  Kiss Lenke KS - Budapesti Honvéd / A
15:00  Alba Fehérvár/A - Debreceni KA/A
17:00  MAFC/A - Szombathelyi SI KA/A
19:00  Vasas Akadémia/A - Szolnoki Sportcentrum/A

2018.05.12., szombat

Keresztjáték az 5-8. helyért

10:00  B3-A4
12:00  A3-B4

Elődöntők

14:00  B1-A2
16:00  A1-B2

2018.05.13., vasárnap

09:00  Mérkőzés a 7. helyért
11:00  Mérkőzés az 5. helyért
13:00  Mérkőzés a 3. helyért
15:00  Döntő


Foto - Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola facebook 



Vissza a főoldalra!


  2018. Május 9.





2018 Május

h.k.s.c.p.s.v.
 
1
2
2 hír
3
2 hír
4
1 hír
5
1 hír
6
7
2 hír
8
9
2 hír
10
1 hír
11
1 hír
12
13
1 hír
14
1 hír
15
1 hír
16
2 hír
17
1 hír
18
2 hír
19
3 hír
20
21
2 hír
22
1 hír
23
2 hír
24
4 hír
25
1 hír
26
1 hír
27
1 hír
28
2 hír
29
2 hír
30
1 hír
31
3 hír
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok