Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Női NB I: Előnybe került a Sopron és a Győr
1
Érvényesült a hazai pálya előnye a negyeddöntők első meccsein

  2018. Április 3.
Erőt demonstrált a címvédő Sopron Basket a PEAC ellen az első negyedben. Roberto Iniguez mester lányai tíz perc alatt majdnem harminc pontig jutott, az első felvonás után már tizennégy volt közte (29-15). A másodikban aztán megváltozott a játék képe, összességében héttel voltak jobbak a vendégek, akik ezzel visszajöttek a meccsbe, a félidőben 46-39 volt az állás.

Alig három perc telt el a második játékrészből, 7-0-s hazai roham után, Crvendakics kosarát követően, 53-49-nél időt kért a PEAC. Hamar ismét kétszámjegyűvé vált a különbség. Turner büntetőit követően Imovbioh törte meg a baranyai kosárcsendet. A Sopron lendületét azonban nem, 62-41-nél 16-2-es szériánál tartott a címvédő, és már több mint húsz volt közte. Hiába játszott jól Rasheed és Imovbioh, Crvendakics és Milovanovics tarthatatlan volt. Újra időt kértek a vendégek. A harmadik etapban tizennégyet vert ellenfelére a Sopron, ezzel eldőlt a mérkőzés.

A záró felvonásban csak még tovább nyílt az olló, a végére harminc lett a differencia. Nem született meglepetés, a szezon során harmadszor is alulmaradt a PEAC-Pécs a címvédővel szemben. Érdekesség, hogy a vendégek cserepadjáról mindössze két pont érkezett – írta a BB1.hu.

Sopron Basket – PEAC-Pécs 85-55 (29-15, 17-24, 21-7, 18-9)

Sopron, Novomatic Aréna

Sopron: Fegyverneky 4, Dubei 9/3, Crvendakics 21/15, Milovanovics 17/6, Jovanovics 6. Csere: Salvadores 8, Czukor 6/6, Page 2, Turner 9, Határ 3.

PEAC: Mandics 11/3, Roberson 8/3, Rasheed 12/6, Vucsurovics 4, Imovbioh 18. Csere: Wentzel -, Licskai 2, Tenyér -, Szücs R. -, Szücs L. -, Demeter -.

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0, a Sopronnak.


Küzdelmes meccsen nyert a Győr

Az alapszakasz-harmadik Győr arra készült, hogy megtörje a ceglédi hegemóniát, Cziczás László együttese ugyanis a bajnokságban oda-vissza legyőzte a Rába-partiakat. A sérüléséből felépülő Krivacsevics Tijana a kezdőcsapatban kapott helyet.

Ennek megfelelően nagy elánnal kezdtek a hazaiak: Fields kosarával indult a meccs, majd Simon köszönt be távolról (5-0). Már 7-2-re is vezettek a vendéglátók, de aztán zsinórban érkezett öt ceglédi pont, és máris egál volt. Sőt, innentől lendületbe jött a CEKK, és az első negyedet Makszimovics vezérletével néggyel meg is nyerte (14-18).

Aztán újra fordított a Győr, a második etap derekán még 32-25 volt az állás, de a félidőre mégis újra egál lett (34-34).

Mokangóé volt az első kosár a fordulás után, Fields és Popovics különcsatát vívott egymással, két és fél perc után, 38-40-nél időt kért Orlando. Hiába, újabb öt vendég pont érkezett válasz nélkül. Nem adta azonban fel a Győr, az utolsó játékrészt hárompontos ceglédi vezetésről várták a csapatok (51-48).

Medgyessy volt először eredményes az utolsó felvonásban, ahol visszaestek a csapatok a ponttermésben, három percig „csendben volt” a Győr. A végén azonban nagyot hajráztak a hazaiak, pedig addigra már Robinson is megsérült. Tizenhét másodperccel a vége előtt, 65-62-nél támadhatott a Cegléd. A tripla kimaradt, Cooper ellen pedig sportszerűtlent ítéltek. Sztepanova csak egyik büntetőjét dobta de, de ez elég is volt ahhoz, hogy 1-0-ra alakuljon a párharc. Folytatás pénteken Cegléden – írta a BB1.hu.

CMB CARGO UNI Győr – VBW CEKK Cegléd 66-62 (14-18, 20-16, 14-17, 18-11)

Győr, 100 néző
V.: Földházi, Tőzsér, Frányó.

UNI Győr: Robinson 6, FIELDS 17/3, SIMON ZS. 9/6, Krivacevic 7, GOREE 11. Cs.: SZTEPANOVA 13, Laklóth 3/3, Török Á., Nagy-Bujdosó, Czank.

Cegléd: Medgyessy 7/3, POPOVIC 14/6, Cooper 8, MOKANGO 13, MAKSIMOVIC 14. Cs.: Kányási 4, Zsovár 2.

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0, a Győrnek.



Vissza a főoldalra!


  2018. Április 3.





2018 Április

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
 
 
 
1
1 hír
2
3
2 hír
4
2 hír
5
2 hír
6
1 hír
7
3 hír
8
2 hír
9
10
3 hír
11
4 hír
12
13
1 hír
14
1 hír
15
3 hír
16
17
2 hír
18
4 hír
19
2 hír
20
2 hír
21
1 hír
22
4 hír
23
24
3 hír
25
3 hír
26
1 hír
27
1 hír
28
1 hír
29
4 hír
30
 
 
 
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok