Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Helytállt Litvániában a magyar válogatott
Ki-ki meccset játszottunk a veretlen hazaiakkal

  2018. Február 23.
Hóviharban érkezett meg a magyar csapat a mérkőzés helyszínére. Ezúttal sem maradtak magukra a mieink, Zalaegerszegről és Körmendről is jöttek szurkolók a litván-magyar világbajnoki-selejtezőre. Nem volt teljesen telt ház, körülbelül ötezer néző fogadta a csapatokat. 

Ahogy arról már korábban is írtunk, Váradi bordasérülése miatt nem öltözött át, Ruják kezdett irányító poszton. Éppen ő volt az első kosárszerző, ráadásul dobása hármat ért. Allen távolija után már 2-6-ra is vezettünk. A negyedik percben újoncot avattunk, pályára lépett Horti, aki egy sportszerűtlen faulttal mutatkozott be. Fordítottak a hazaiak, beállt Govens is. Nagyon szívósan, agresszíven védekeztek a litvánok, ők megtehették, mi nem. Perl azért így is kiosztott két hatalmas „sapkát” a litván mínuszokban. Végig tapadtunk a zöld mezesekre, Eilingsfeld harcolt meg az utolsó kosárért a palánk alatt, ezzel az első negyed döntetlennel zárult (19-19).

Janavicius trojkájával ismét az ellenfél vezetett. A 14. percben, 28-22-nél Ivkovics kérte ki a meccs első idejét. Egy pillanatra sem adtuk fel, nagyot harcoltunk, Eilingsfeld triplájával visszajöttünk kettőre, 31-29-nél Adomaitis hívta magához övéit. Ennél közelebb nem jutottunk, mert extrán tüzeltek a hazaiak. Az első félidő Ruják triplájával zárult (41-37). Abszolút korrekt volt az első húsz perc.

Kairys zsákolásával folytatódott a játék, Grigonis hármasával már majdnem tíz közte. Benke villant párat, és szerezte meg első kosarait. Megint a tízpontos határt súrolta a differencia, ekkor Eilingsfeld lépett elő támadásban vezérré, és triplájával 50-47-re zárkóztunk. Mindenki hatalmasat brusztolt, ezzel a küzdéssel ellensúlyozni tudtuk a litvánok magasságbeli és erőbeli fölényét. Ivkovics remekül rotált, 57-54-ról indult a záró felvonás.

Allen szerzett kosarat faulttal együtt, sajnos a büntető kimaradt, nem úgy a túloldalon Giedraitis hármasa és két szabaddobása. A 32. percben, 64-55-nél időt kért a magyar kispad. Innen is volt visszaút, Allen, Govens és Eilingsfeld büntetőivel lett 64-61. A kritikus pillanatokban megint érkeztek a litván triplavetők. Három perc volt hátra, amikor 74-69-nél időt kértek a hazaiak. Bár szinte mindent kihagytak, rendre visszaszedték a támadó lepattanókat. Vojvoda vágott be egy középtávolit, az utolsó perc előtt, 74-71-nél Keller rontott el egy tiszta hármast, Bendzius viszont Eilingsfelddel a nyakán is beszórta. Ötvenhárom másodperc volt hátra, 77-71-nél időt kért Ivkovics. Vojvoda értékesítette mindkét büntetőjét. Seibutis viszont csak az elsőt, de miután eladtuk a labdát, ziccerével végleg eldöntötte a meccset.

A litvánok ezzel továbbra is veretlenek, a mieinkre pedig a vereség ellenére is büszkék lehetünk, ma is nagyot harcoltak – írta a BB1.hu.

Litvánia – Magyarország 80–75 (19–19, 22–18, 16–16, 23–22)

Vb-selejtező, C-csoport
Klaipeda, Svyturio Arena, 5000 néző
V: Zascsuk (ukrán), Fuska (szlovák), Rutesic (montenegrói)

Litvánia: Seibutis 11/3, Girdziunas 6/6, Bendzius 10/6, Grigonis 13/6, Kairys 9. Csere: Juskevicius 2, Janavicius 5/3, Cepukaitis -, Giedraitis 12/9, Echodas 5, Lavrinovic 7/3, Zelionis -.

Magyarország: Ruják 6/6, Vojvoda 12/3, Benke 5/3, Allen 17/9, Keller 3. Csere: Kovács P. 2, Horti -, Govens 6, Perl 9, Eilingsfeld 15/6.  

Kipontozódott: Grigonis (40. perc).



Vissza a főoldalra!


  2018. Február 23.





2018 Február

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
1
1 hír
2
1 hír
3
3 hír
4
2 hír
5
4 hír
6
2 hír
7
5 hír
8
2 hír
9
3 hír
10
4 hír
11
1 hír
12
13
2 hír
14
4 hír
15
4 hír
16
7 hír
17
5 hír
18
6 hír
19
20
2 hír
21
4 hír
22
23
1 hír
24
25
26
3 hír
27
28
1 hír
 
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok