Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Az Alba ismét simán verte a Körmendet
Szerdára maradt a döntés

  2018. Február 7.
A továbbjutást már előző fordulóban kiharcoló Alba Fehérvár a továbblépésért küzdő Egis Körmendet fogadta a FIBA Europe Cup második csoportkörének utolsó játéknapján. A találkozó első kosarát Keller Ákos dobta a triplavonalon túlról. A vendégcsapat nem kezdett túl jól, nem tudott kosarat dobni, így négy perc játék után 8-0-s állásnál Potocnik időt is kért. Az első pontok ugyan összejöttek a körmendieknek, de pillanatok alatt tíz fölé nőtt a különbség (13-2). A Körmend aztán megrázta magát, és csinált egy 10-0-s rohanást, az első negyed végén pedig 19-16-ot mutatott az eredményjelző.

A második etapot a vendégek kezdték jobban, Ferencz hármasával előbb egyenlítettek, majd Németh Á. trojkájával a vezetést is átvették (22-25). Újabb fordulat következett: Kovács sikeres büntetői és Keller Iván triplája után ismét a vasiak trénere kért időt (29-25). A folytatásban lépésről-lépésről növelte előnyét az Alba, amihez a Körmend eladott labdái és Davis technikaija is kellett. Simspon zsákolása után nyolccal mentek a hazaiak, de a nagyszünetre végül 45-39-es állással vonultak a csapatok.

A harmadik negyedben újra visszaállt a tízpontos Alba-vezetés (55-45), 60-47-nél pedig máris jött Potocnik időkérése. Hiába, két perccel a játékrész vége előtt már 16 egység volt a hazaiak előnye (65-49). Megindult a kosárgyártás, a zárófelvonást 72-57-ről várhatták a mérkőző felek.

A körmendi dobások rendre kimaradtak, az Alba pedig lerohanta a vendégeket: Pointer és Filipovity zsákolása után már majdnem 20 ponttal vezetett a Dzunics-legénység, 78-60-nál ismét Potocnik rendelte magához övéit. A folytatásban a húszpontos különbséget is átlépte az Alba, és innen már nem volt visszaút a vendégek számára. A 88-68-as végeredmény után eldőlt, hogy a litván Nevezisnek szerdán nyernie kell a török Demir Insaat vendégeként, hogy az Alba mellett az Egis Körmend is továbbjusson a csoportból – írja a BB1.hu.

Alba Fehérvár - Egis Körmend 88-68 (19-16, 26-23, 27-18, 16-11)

FIBA Europe Cup, J-csoport, 6. forduló  Alba Regia Sportcsarnok

Alba: Kovács 10, Harris 5/3, Simpson 12/6, Lóránt 9, Keller 7/3 Csere: Horton 8, Keller I. 6/6, Mohammed 6, Pointer 18/3, Filipovity 7/3, Varga -.

Körmend: Dillard 5/3, Hollins 10/6, Fanning 11/3, Davis 4, Horti 4 Csere: Wright 7/3, Halász -, Csorvási 16, Ferencz 8/6, Németh 3/3.


Foto - fiba.basketball 



Vissza a főoldalra!


  2018. Február 7.





2018 Február

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
1
1 hír
2
1 hír
3
3 hír
4
2 hír
5
4 hír
6
2 hír
7
5 hír
8
2 hír
9
3 hír
10
4 hír
11
1 hír
12
13
2 hír
14
4 hír
15
4 hír
16
7 hír
17
5 hír
18
6 hír
19
20
2 hír
21
4 hír
22
23
1 hír
24
25
26
3 hír
27
28
1 hír
 
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok