Név:
E-mail:
 BKG Prima SE  
 Hamar  
2018/09/22 :
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Az Alba elvette az Olaj hazai veretlenségét
Hosszabbítás döntött a rangadón

  2018. Február 3.
Megvan a Sopron második hazai győzelme



A bajnokságban továbbra is sereghajtó Sopron KC a tizedik helyezett Naturtex-SZTE-Szedeákot fogadta az alapszakasz 19. fordulójában. 

Petrovics kosara indította a találkozót, majd Wirth hármasára Henderson válaszolt kintről. Az első öt perc kiegyenlített játékot hozott, hol a vendégek, hol a hazaiak vezettek, azonban egy-egy találat rögtön megfordította az állást. 23-19-nél tudott először kétkosárnyi különbséget kiharcolni a Sopron, amely végül 23-20-as vezetéssel zárta az első negyedet.
Hamar elolvadt a Sopron előnye, kezdődött elölről az adok-kapok. A második tíz percből két minutum telt el, amikor is már a Szeged vezetett. A gyors gólváltást kosárszünet követte: 25-26-nál mind hazai-, mind vendég oldalon megremegtek a kezek – végül elsőként a soproni Henderson érte el a tíz pontot. Közben Fortune triplájával öt egységgel is ellépett a Szeged – némileg változott a játék képe, immár a vendégek diktálták a tempót. Előnyük ki is tartott a szünetig: 34-37-nél fordultak a csapatok.
Rendezte sorait a Sopron, El-Amin négy pontjával át is vette a vezetést a második félidő elején. Sőt, 42-37-nél már Wirth hármasa is kellett a Szedeáknak, hogy ne szakadjon le nagyon a hazaiaktól. Sulovics és Petrovics aztán két gyors kosárral egyenlített, megint döntetlen volt az állás (44-44). Az egyenlítésre Watkins, Takács, Henderson és Parker révén egy 10-0-s futással válaszolt az SKC, 54-44-nél az addigi legnagyobb különbség alakult ki a csapatok között. Remek harmadik negyedet produkált a Sopron: 63-52-re vezetett tíz perccel a rendes játékidő vége előtt.
El-Amin negyedet nyitó két triplája valószínűleg végleg megtörte a vendégeket, majd Takács is távolról talált a gyűrűbe – 72-54-nél a húszpontos differenciáért támadott az SKC. A hajrában el is érte ezt, 80-57-nél és 82-59-nél már 23 is volt közte, majd Mészáros is betalált, tovább növelve a különbséget. A végére visszaállt a 23 pont: 86-63-ra nyert az SKC, mely pontosan egy hónappal ezelőtt nyert utoljára – a szezonban akkor először – hazai pályán a bajnokságban, ezúttal azonban ismét győzelemmel köszöntötte szurkolóit – írta a BB1.hu.


Sopron KC – Naturtex-SZTE-Szedeák 86-63 (23-20, 11-17, 29-15, 23-11)  

Sopron, Novomatic Aréna  V.: Frányó P., Rácz Zs., Goda L. (Forrai S.) 
SKC: Parker 10, EL-AMIN 19/9, Mészáros 4, HENDERSON 21/3, WATKINS 14. Csere: TAKÁCS N. 12/12, Dénes G. 3, Duvnjak 2, Kántor O. 1, Werner -, Polgárdy -, Bagó M. -. 
Szedeák: Kerpel-Fronius G. 1, Wirth 11/9, Fortune 9/3, Petrovics 8, SULOVICS 17. Csere: Vágvölgyi 6, Kovács Á. 5/3, Kovács J. 3/3, Révész 3, Goldring -, Bonifert B. -, Mayer -.


 

Könnyed egerszegi győzelem  

Nem született meglepetés szombaton este a Gabányi László Sportcsarnokban - ahol ezúttal is jó hangulat és telt ház fogadta a két csapatot -, a Zalakerámia ZTE KK a papírformának megfelelően, esélyeshez méltóan hozta a MAFC elleni idegenbeli mérkőzését. 

A debreceni győzelmüknek köszönhetően önbizalomtól duzzadó fővárosiak ezúttal is derekasan küzdöttek, egy félidőig még partiban is voltak a kék-fehérekkel.
A MAFC kezdett jobban, az első negyed nagy részében még vezetett is, de a hajrára fordított a ZTE, így tíz perc után 16-19 volt az állás. A folytatásban nagy volt a rohanás, ami a vendégeknek kedvezett, persze nem szálltak el a hazaiak sem, 38-42-vel fordultak a csapatok.
Egy pillanatra még visszavette az előnyt a fővárosi csapat, de aztán a Zete elkezdte szórni a triplákat, és meglógott. A záró felvonás előtt 55-66 volt az állás. A végére nyílt legnagyobbra az olló. Bencze Tamás együttese megérdemelt győzelmet aratott – írta a BB1.hu.


MAFC – Zalakerámia ZTE KK 72–96 (16–19, 22–23, 17–24, 17–30)  

Budapest, Gabányi László Sportcsarnok,  V.: Cziffra Cs., Hervay T., Radnóti M. (dr. Valovics I.)  

MAFC: Hot 18/3, Fodor 8, Misek -, McCray 27/6, Cvetkovics 4. Csere: Lakits 10, Peringer -, Lakosa 4, Katona 1, Szanyi -, Siklós -, Bordács -. 
ZTE: Kinney 14/12, Vaughn 16/9, Benke 17/3, Szabó 6, Radic 21. Csere: Horváth 17/9, Mikovic 2, Mohácsi 3/3, Kis -. 
Kipontozódott: Cvetkovics (34.).


 

Nagy paksi lépés a felsőház felé


A hazaiak kezdtek jobban a felsőházba igyekvő, "négy légiósos csapatok csatáján", két és fél perc elteltével, Thompson vezérletével 7-0 volt az állás. Barnies szerezte meg a Paks első pontjait, távolról talált be az amerikai. A KTE uralta a játékot, az ASE nem tudott zárkózni, Molnár Márton jól szállt be, az ő kosarával tíz fölé nőtt a különbség (18-7). Barnies és Eilingsfeld is helyére küldött még egy-egy duplát, 20-14-es állással ért véget az első negyed. 

Sokáig állandósult a differencia, majd Dramicsanin hárompontosával visszaállt a közte tíz (29-19). Ruják kosara után Ogunyemi 2+1-es akciójának örülhettek a paksi szurkolók, de Horváth fontos pillanatban tüzelt sikeresen kintről (32-24). Az ASE feljött háromra a félidőig (35-32).
Ugyanolyan jól kezdte a harmadik játékrészt a KTE, mint az elsőt, Karahodzsics kettesét követően Thompson szerzett öt pontot, újfent visszaállt a tízpontos különbség (42-32). 46-37-nél beragadt Forray Gábor csapata, a Paks pedig egy 8-0-s futással már is ott volt a nyakán (46-45). Ogunyemi pillanatai következtek, az ASE magasembere hét pontot szerzett egymás után, máris a tolnaiak vezettek 52-46-ra. Dramicsanin utolsó másodperces kosarával még faragott a hátrányból, 48-52-vel indult a záró felvonás.
Medve hármasára Djeraszimovics felelt a túloldalon, majd két büntetőt is értékesített a szerb (53-55). Ruják és Ogunyemi kosaraival 63-69-et mutatott a tábla, de Djeraszimovics újfent eredményes volt (55-59), Karahodzsics révén pedig csak kettő volt közte (57-59). Nem tudtak betalálni a lila-fehérek, az pedig 64-57-re lépett meg, és végül 70-64-re megnyerte a rangadót – írta a BB1.hu.


KTE-Duna Aszfalt - Atomerőmű SE 64-70 (20-14, 15-18, 13-20,16-18)  

Messzi István Sportcsarnok,  V.: Tőzsér D., Boros T., Pozsonyi L. (Farkas Z.) 
KTE: Pongó 7/3, Thompson 15/6, Djeraszimovics 12/6, Dramicsanin 7/3, Karahodzsics 10. Cserék: Molnár 6, Wittman 4, Horváth K. 3/3 
ASE: Ruják 7/3, Hinds 5/3, Barnies 18/3, Eilingsfeld 11/3, Guinn 5/3. Cserék: Ogunyemi 18, Medve 6/6. 

 

A Kaposvár nem élt a lehetőséggel  

A sérüléssel bajlódó kulcsemberek közül Kaposváron Baki bemelegített a társakkal együtt, ahogy Borisov is vállalta a játékot a vasiaknál, legjobb játékosára, Perl Zoltánra viszont nem számíthatott Szekulovics edző. 

Hendlein kosara nyitotta a találkozót, aztán a KKK ezt követően három kihagyott mezőnykísérlettel folytatta. Ki is használták ezt a vendégek, akik közül Váradi és Pustahvar szórt be egy-egy triplát. Hiába jött aztán Váraditól az újabb hármas is, előtte Ivosev zsákolt, majd azt követően Spica hozott össze egy 2+1-et. Váradi Benedek újabb villanása után egy betörés utáni ziccerből megszerezte már nyolcadik pontját is négy perc alatt, de Gibbs hármasával tovább tapadt a KKK. Nem sokkal később Hendlein talált be közelről, ezzel pedig visszaszerezték a hazaiak a vezetést. (14-13) Szekulovics kért időt ekkor, s azt követően is teljesen kiegyenlített maradt a mérkőzés. Az első negyed legvégén Dunn hagyott ki egy hármast, a lepattanóból indulva pedig Váradi szerezte meg tizenkettedik pontját, amivel egy pontra felzárkózott a Falco. (26-25)


A vendégek szerb centere, Zsigeranovics Ivosevvel ütközött a palánk alatt, ami után elterült a földön, s komoly ápolásra szorult, mivel vérzett a szája - a legfrissebb hírek szerint agyrázkódást szenvedett, ami miatt kórházba szállították kivizsgálásra, s már nem is tért vissza a pályára. A második játékrész sokkal pontszegényebb volt, a negyed féltávjához közelítve 6-5-re álltak a csapatok. Amíg az egyik oldalon Váradi villogott, addig a Kaposvár pontfelelőse Ivosev volt, aki a hatodik percben dobott triplájával, valamint az azt követő zsákolásával tizenhatnál járt. Ekkortájt újra belelendültek a felek támadásban, Gibbs hármasára Pustahvar válaszolt kintről, egy pontos vezetéshez juttatva ezzel övéit. (39-40) Ekkoriban Spica három faulttal a padon ült, ráadásul már bónuszban is volt a házigazda, de nem tudott ebből előnyt kovácsolni a Falco. Két igen komoly teljesítmény is közrejátszott ebben: Ivosev a félidőben 26 pontnál járt, Hendlein pedig a pattanókat gyűjtögette serényen, összesen tízet szedett le.  

A harmadik negyed 46-43-as állásról indult, Ivosev pedig ott folytatta, ahol abbahagyta: az ő 2+1-e nyitotta a játékrészt. A KKK tartani tudta néhány pontos előnyét. A hazaiak nem ismertek elveszített labdát, és ha támadásban nem csúsznak be hibák, már a tízet súrolhatta volna a fór. De nem így volt, Govens hármasával pedig egy pontra felzárkóztak a sárga-feketék. Hiába jött ezután Gibbstől egy 2+1, nem sokkal később Norfleet is összehozott egyet, amivel már 61-60-ra a Falco állt előrébb. De volt újabb fordulat: Tóth Norbert kapott technikait színészkedésért, ami után Dunn dobott be egy büntetőt, majd a labdabirtoklásból Ivosev harcolt ki egy faultot és hozott össze szintén egy pontot a büntetővonalról. A Falco azonban újra sebességet váltott, s Borisov kettesével, valamint Pustahvar hármasával ellépett öt ponttal, egy perccel a negyed vége előtt. 

Ebből az előnyéből végül három pontot tudtak megtartani a vasiak, s így 68-71-es állásról folytatódhatott a csata a záró etapban. Szekulovics legénysége 6-0-val indította a játékrészt, s mivel így tetemesnek mondható előnyre tett szert a Falco, Fekete Ádám azonnal időt kért. Hiába próbált zárkózni Gibbs hármasával és Dunn büntetőivel a KKK, Pustahvar negyedik triplája továbbra is távol tartotta a hazaiakat (73-80). A negyedik perc végén tovább fogyatkozott a Szombathely, Norfleet ugyanis beütötte ötödik faultját. Ki is tudta használni ezt a Kaposvár, s öt perccel a vége előtt egészen 80-82-ig visszakapaszkodtak Hendleinék. A nagy hajrá után még maradt is a kaposvári tankban, s két és fél perc múlva már a vezetés megszerzéséért támadhattak, Ivosev két büntetője után pedig már 87-85-öt mutatott az eredményjelző. Ám a vendégeknek is voltak még tartalékaik, s Govens kettese, valamint Váradi 2+1-e után ismét előnyben volt a Szombathely. Spica kosara után 89-90-es állásról kezdődött meg az utolsó perc, amely előbb egy szombathelyi eladott labdát, majd egy hazai időkérést tartogatott. A csapatok taktikai értekezlete után Spica két büntetőjével megszerezte a vezetést a KKK, majd a túloldalon Tóth Norbertet faultolták, aki kettőből egy büntetőt váltott pontra így csak egyenlíteni tudott a Szombathely. A Kaposvár végig támadhatta volna a negyedből hátralévő időt, de Dunn eladott labdája után még maradt pár másodpercük a vasiaknak, hogy megnyerjék a meccset, Govens „buzzerje” viszont célt tévesztett.


A szezon során a KKK így másodszor is túlórára kényszerült hazai pályán, a legutóbbiról pedig rossz emlékeik lehettek, hiszen a Kecskemét nyerni tudott hosszabbításban a somogyi megyeszékhelyen még az ősszel. 

Faultokkal és büntetőkkel indult a ráadás, s nagy érvágás volt a hazaiaknak, hogy Dunnt az ötödik faultja miatt hamar elvesztették. Folytatódott az idegek harca a pályán, hol egyik, hol másik csapat állt előrébb egy-egy ponttal, ráadásul egy újabb ember, Pustahvar is kipontozódott, ami hasonlóan nagy veszteség volt a Falcónak, mint a KKK-nak Dunn. Másfél perccel a vége előtt az addigi legnagyobb különbség alakult ki a hosszabbításban, Govens büntetőivel hárommal vezetett a Szombathely. Jött azonban egy Spica középtávoli, majd egy jó hazai védekezés - lejárt a támadóideje a vendégeknek -, így fél perccel a végső dudaszó előtt Spica újabb kosarával már a Kaposvár vezetett. Az izgalmakat Tóth Norbert tudta fokozni, 19 másodperccel a vége előtt ugyanis egy közelivel visszaszerezte a vezetést. (102-103) De hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, Ivosev is bedobott két büntetőt, ami után nyolc másodperce maradt megnyernie a meccset a Falcónak. Az egyik legrosszabb eshetőség történt meg a Kaposvárral aztán. Govens faulttal együtt dobott egy kettest, majd az amerikai direkt kihagyta a büntetőt, s három másodperccel a vége előtt ugyan Spica dobhatott a saját térfeléről a győzelemért, de a távoli kimaradt, így heroikus csatában a vasiak nyerték ezt a parázs csatát – írta a BB1.hu.


Kaposvári KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 104–105, h.u. (26–25, 20–18, 22–28, 23–20, 13–14)  

Kaposvár, Városi Sportcsarnok,  V.: Kapitány G., Gál J., Vida B. (Faidt M.) 
Kaposvár: Dunn 16/3, Gibbs 20/9, Ivosev 42/9, Hendlein 8, Spica 18. Csere: Papp -, Baki -, Tóth P. -, Hock -. 
Falco: Govens 27/6, Norfleet 12, Váradi 23/6, Pustahvar 16/12, Tóth N. 7. Csere: Zsigeranovics 4, Borisov 16, Kovács B. -. 
Kipontozódott: Dunn (42. perc), Ivosev (40. perc), ill. Norfleet (34. perc), Pustahvar (43. perc).


  

A Pécset is elkapta a Berény 

 

A feldobás után Sarlija ütötte el a labdát, s az első vendég támadást Supola fejezte be egy triplával. A másik oldalon Lucsics dobhatott büntetőket (2-3), majd egy-egy eladott labda borzolta a szurkolók idegeit. A második perc

közepén Demeter szórt egy triplát, majd hibát vétettek a vendégek, s ezt Sejfic büntette (4-6). A negyedik perc elején Sejfic egyenlített, de Budimir kosarával visszaállt a 2 pontos vendég vezetés. Négy és fél perc telt el az első negyedből, amikor Wallace triplája után először volt az előny a hazaiaknál (9-8). Supola maradt a palánk alatt Sejficcsel, s ezt a hazaiak azonnal ki is használták (11-8). Mindkét oldalon sok volt a kihagyott dobás, valamivel a berényiek céloztak pontosabban. Nelson újabb kétpontosa után, a hetedik percben 13-8-nál jött is a vendégek időkérése. Kerpel-Fronius érkezett csereként a hazaiaknál, s be is mutatkozott egy közelivel (15-8). A pécsiek továbbra is hadilábon álltak a dobásokkal. Az első két triplájuk ugyan utat talált a hazai gyűrűbe, de azután sokat hibáztak. A jászberényiek viszont a saját palánkjuk alatt jól szedték a lepattanót és a visszatámadások végén rendre eredményesek voltak. Másfél perccel a negyed vége előtt már 11 pont volt a hazaiak előnye (19-8). Cseh és Wallace növelte a különbséget, s fél perccel a játékrész vége előtt Csirke Ferenc kikérte második idejét, miután a berényiek 6-8-ról egy 17-0-s rohanással 23-8-ra fordítottak. A negyed Durham kosarával ért véget (23-10), s járt a hazai szurkolók tapsa jól játszó csapatuknak. 

Wallace kétpontosával indult a második tíz perc, majd egy labdaszerzést követően Durham dobhatott büntetőket, de csak egy dobása talált célba. Harazin viszont közelről nem hibázott (25-13). Felváltva estek a kosarak, a különbség nemigen változott (29-15). Mindkét edző sűrű cserékkel próbálta frissen tartani csapatát. A 15. percben Nikola Lazics kért időt, miután tíz pontra felzárkóztak a vendégek (29-19). Ebben a negyedben már nem volt olyan gördülékeny a hazaiak támadójátéka, mert a pécsiek keményítettek védekezésükön. A negyed közepén őrizte 10-11 pontos előnyét a berényi csapat. Két és fél perccel a félidő vége előtt Budimir szerzett labdát és robogott végig a pályán (36-29), Nikola Lazics pedig időt kért. Sarlija verte meg a palánk alatt Sejficet, ekkor már csak 5 pont volt a hazaiak előnye (36-31). A berényi szurkolótábor érezte, hogy kell a biztatás kedvenceiknek, s ezt Rakics köszönte meg egy duplával. Erre még Simon Kristóf válaszolt, s így 40-33-as állásnál mehettek a nagyszünetre a csapatok. 

A harmadik negyedet a pécsiek kezdték, de az első kosarat Wallace szerezte. Lucsics vált le Budimirről, s jött az újabb hazai két pont. A másik oldalon Demeter próbálkozott távolról, de hiába. Wallace viszont betalált, s a 22. percben 46-33-nál már jött is Csirke Ferenc időkérése. Antoni Csanád szórt egy triplát, majd Lucsics fordult le róla jól (48-36). Sejfic hagyott ki két büntetőt, de kétszer hibáztak a vendégek is. Gyűrte egymást a két csapat, de sok volt a hiba (48-38). A negyed közepén Budimir hárompontosával zárkóztak a vendégek. Sőt, a 25. percben már bónuszba kerültek a pécsiek, de Durham csak az egyik büntetőt dobta be (48-42). Budimir újabb trojkája után a 26. percben 48-45-nél Nikola Lazics próbálta meg időkéréssel felrázni játékosait, akik egy kicsit belealudtak a mérkőzésbe. A negyed hajrája Wallace kosara után 52-45-nél kezdődött. Harazin büntetőivel csökkentette hátrányát a Pécs (52-47). Harazin újabb kosarára Sejfic válaszolt(54-49), s még dobhatott egy büntetőt is (55-49). Az utolsó pillanatban egy lepattanó labdát Cseh piszkált a gyűrűbe, s így a záró tíz perc előtt 57-49-re vezetett a Jászberény. Viszont a hazai drukkerek is érezték, hogy ez a meccs közel sincs még meg, nagyon oda kell tenni magukat kedvenceiknek, ha győztesen akarják elhagyni a pályát a találkozó lefújását követően.


A berényiek kezdték a negyedet, Sejfic lebirkózta a palánk alatt Sarliját, de Supola gyorsan visszaállította a 8 pontos különbséget. A hazaiak minden vendégkosárra válaszoltak így őrizték 8-10 pontos előnyüket (65-55). Nelsontól Durham szerzett labdát, s a berényi irányítóra még sportszerűtlen hibát is fújtak. Sarlija közelije után már csak öt pont volt a különbség a csapatok között a 34. perc végén (65-60). Őrült rohanás kezdődött a pályán, s mindkét oldalon kimaradtak helyzetek. Sarlija közelije után a negyed közepén, 65-62-nél Nikola Lazicsnak kellett időt kérnie. Rakics duplája és Sejfic büntetői után megint 7 pontra nőtt a különbség a csapatok között (69-62), amikor még 4 perc volt hátra a mérkőzésről, Durham tett róla, hogy fokozódjanak az izgalmak (69-65). Egy vitatott játékvezetői ítélet után a vendégek jöhettek, de erőteljes szurkolói támogatással kísérve jól védekezett a hazai gárda, s lejárt a támadóidő. Három perccel a rendes játékidő vége előtt Rakics talált középtávolról a pécsi gyűrűbe, s Csirke Ferenc azonnal időt kért. Kettő huszonkettőt mutatott az óra, amikor Sejfic egyik büntetőjét elhibázta, de a második már a helyére került (72-65). Durham szerzett közelit, de a ráadás büntetőt kihagyta. Budimir dobhatott a büntető vonalról, s nem is hibázott (72-69). Egy perc tizenhat másodperc volt még hátra és Nelson a támadó idő lejártakor a „kígyótérről” talált be, majd egy két pontossal Wallace is megfejelte a különbséget, amely 38 másodperccel a vége előtt 8 pontra nőtt (77-69). Csirke Ferenc még időt kért, de ekkor már kevés esélye maradt csapatának legalább a hosszabbítás kiharcolására. Jól védekezett a Jászberény, s Nelson dobhatott büntetőket, s bár az elsőt kihagyta. így is nőtt a különbség. Ekkor már állt és tapsolt minden hazai szurkoló a csarnokban. A mérkőzést Simon elképesztő triplája zárta, de a győzelem így is a hazaiaké lett (81-72) – írta a BB1.hu.   


JP Auto-Jászberényi KSE – Pécsi VSK-VEOLIA 81–72 (23–10, 17–23, 15–16, 26–23) 


Jászberény, Belvárosi Általános Iskola,  V.: Pálla Z., Balog Gy., Kulcsár T. (Schäffer B.)  

JKSE: Nelson 8/3, Rakics 8, Wallace 22/6, Lucsics 12, Sejfic 18. Csere: Kerpel-Fronius 5, Cseh 8, Molnár -. 
PVSK: Durham 12/3, Supola 5/3, Budimir 18/6, Demeter 3/3, Sarlija 12. Csere: Simon 7/3, Antóni 3/3, Harazin 12, Bíró -, Dukics -.


 

Nem adta magát könnyen a Debrecen Körmenden 

 

A Körmend egy fárasztó litvániai utazást követően fogadta a gödörben lévő újoncot, amely Lilov és Farkas nélkül érkezett, azonban gyorsan jelezte, hogy nem asszisztálni jött egy hazai sikerhez... 

Pontgazdag első negyed után, a második tíz percben is kapaszkodott a Debrecen. A körmendieknél elsősorban a védekezés döcögött, míg a másik oldalon nagyon motiváltak voltak Bognárék.
A harmadik negyedben aztán robbantott Potocnik mester bajnokesélyes csapata, közé tette a "tízet", és onnan már minden igyekezete ellenére nem tudott visszakapaszkodni DEAC.
Izgalmas, jó mérkőzést láthattak a szurkolók, a vasiak őrzik remek formájukat, összességében megérdemelten nyertek a nagyot küzdő Debrecen ellen – írta a BB1.hu.
Egis Körmend - DEAC 100-93 (26-24, 20-19, 26-15, 28-25 ) 
Körmend, Városi Sportcsarnok, 1700 néző  V.: Török R., Surányi G., Horváth A. (Szabadvári J.) 
Körmend: Dillard 19/6, Hollins 18/6, Ferencz 13/12, Németh Á. -, Horti 9. Cserék: Fanning 16/9, Halász 3/3, Csorvási 7, Wright 11/3, Bán -, Smith 4 
DEAC: Jones 14, DeShields 19/6, Molnár 10/6, Bognár 11/6, Armwood 14. Cserék: Velkey 18/12, Kósa 1, Opre -, Lajsz 6/3.


 

Az Alba vette el az Olaj hazai veretlenségét  

Jól kezdte a címvédő Alba Fehérvár elleni rangadót a listavezető Szolnok, Vojvoda gyorsan beszórt 7 pontot, öt perc játék után pedig 9-4-re vezettek a hazaiak. A folytatásban feléledtek a székesfehérváriak, akik aztán át is vették a vezetést, Filipovics duplájával 11-15 volt az állás. Az első negyed végéig növelni tudta előnyét az Alba (13-19). 

Hat-kettes rohammal indította a második tíz percet a hazai együttes, majd egalizált is (24-24). Az Alba azonban megrázta magát és visszavette a vezetést, Harris trojkájával ismét öt pont az előnye (30-35). Az utolsó percben Vojvoda büntetőkkel csökkentette a különbséget, a nagyszünetben 32-36-ot mutatott az eredményjelző.
Harris büntetője nyitotta a második félidőt, majd Lóránt süllyesztett el egy hárompontost a hazai gyűrűben. Milosevics és Vojvoda is betalált távolról, így már csak két egység volt a csapatok közötti különbség. Az Olaj aztán egyenlített, de a vendégek ismét pillanatok alatt elhúztak nyolc ponttal (42-50), Alekszics-vezetőedző időt is kért. Hiába, Keller zsákolása után tíz volt közte, Filipovics hármasával pedig már tizenhat (44-60). Megnyomta a harmadik negyed végét az Olaj, és a zárófelvonás előtt kilenc pontra csökkentette hátrányát (55-64).


Az utolsó negyed első felében felváltva estek a kosarak, nem tudott zárkózni az éllovas. Az Olaj azonban nem adta fel, pontról pontra dolgozta le hátrányát, amely két perccel a végső dudaszó előtt már csak hat egység volt. Perry kosarai után már csak három pont volt az Alba előnye. Húsz másodperc volt vissza, amikor Vojvoda dobott be egy hárompontost, majd az Alba a büntetői után Perry is betalált kintről. Simpson nem hibázott a büntetővonalról, de Perry egy újabb trojkával egyenlített hét másodperccel a vége előtt (80-80). Az utolsó támadás végén Lóránt kihagyta a hármast, így jöhetett a hosszabbítás.
A ráadás öt perc szorosan alakult, de a végén az Alba jött ki belőle jobban. A fehérváriak egyetlen ponttal, 89-88-ra nyertek a Tiszaligetben - írta a BB1.hu.


Szolnoki Olaj KK - Alba Fehérvár 88-89 (13-19, 19-17, 23-28, 25-16, 8-9) 
Tiszaligeti Sportcsarnok  V: Papp P., Győrffy P., Minár L. (Dr. Gencsev) 
Olaj: Perry 19/6, Kovács -, Vojvoda 19/6, Milosevics 12/6, Tóth 13 Csere: Browning 13/3, Ford 7, Andric 5. 
Alba: Hill 4, Harris 20/6, Simpson 13/9, Lóránt 20/6, Keller 9 Csere: Horton 7, Filipovics 11/6, Keller I. -, Mohammed 3/3, Kovács 2. 
Kipontozódott: Andric.





Vissza a főoldalra!


  2018. Február 3.





2018 Február

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
1
1 hír
2
1 hír
3
3 hír
4
2 hír
5
4 hír
6
2 hír
7
5 hír
8
2 hír
9
3 hír
10
4 hír
11
1 hír
12
13
2 hír
14
4 hír
15
4 hír
16
7 hír
17
5 hír
18
6 hír
19
20
2 hír
21
4 hír
22
23
1 hír
24
25
26
3 hír
27
28
1 hír
 
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok