Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Még a csapatépítés fázisában tart a Sopron Basket
Beszélgetés a csapatkapitánnyal, Fegyverneky Zsófiával

  2017. Október 4.
A tavalyi aranyérmes már két mérkőzést is lejátszott a női bajnokságban, és mindkettőt megnyerte. A BEAC ellen hazai pályán 102-42-re, tegnap este Miskolcon pedig 79-65-re győztek Fegyverneky Zsófiáék. A Sopron Basket csapatkapitányát faggattuk.

- Az amerikai légiósok kicsit későn érkeztek meg, így még a csapatépítés fázisában tartunk - mondta Fegyverneky Zsófia a BB1-nek. - Az eddig mutatott teljesítményünk abszolút pozitív, de még nem ott tartunk, ami a végleges képe lesz ennek az együttesnek. A tavalyi szezonból és a nyári erősítésekből kiindulva egyébként úgy gondolom, hogy a Szekszárd tovább erősödött, a Győr együtt tudta tartani a magyar magját, a Cegléd pedig máris jó formában van. Igaz, hogy tegnap nyertünk Miskolcon, ennek ellenére ebben a DVTK-ban még bőven van fejlődési potenciál. Miskolcon kevés csapat fog nyerni, tudom, hogy Stefan Svitek, hogy dolgozik, hiszen volt edzőm a válogatottban. Nagyon látszik a DVTK-n az ő munkája.

A hétvégén a ZTE lesz a címvédő következő ellenfele. A 33 éves irányító nem becsüli le a zalaiakat, de természetesen újabb győzelmet vár.

- Nagy előny, hogy nem kell utaznunk. A ZTE nagyon átalakult, sok új emberük van, rájuk nem jellemző módon a légiósok a meghatározó játékosok - folytatta a Sopron játékosa. - Az elmúlt években a magyarokra építettek, de ez most változott. A felkészülés során voltak meglepő győzelmeik, például a Győrt is megverték. Oda kell rájuk figyelni, nehéz ellenfél lesz.

Jövő héten szerdán aztán a török Galatasaray ellen megkezdi Euroliga-szereplését is a Sopron, amely szeretne a nemzetközi porondon is nagyot domborítani.

- A klub célkitűzése, hogy a nemzetközi porondon előre szeretnénk lépni, elsősorban a hazai találkozóinkra kell koncentrálnunk. Fontos lesz a Galatasaray elleni jó rajt, de meg kell jegyezni, hogy erősek, nagy hagyományokkal rendelkeznek, az edzőjük pedig Marina Maljkovics, aki a szerb válogatottal Eb-t nyert.

A múlt héten az is kiderült, hogy miután Stevan Sviteket kinevezték Csehország szövetségi kapitányának, a magyar válogatott irányítását újra Székely Norbert vette át. Kíváncsiak voltunk arra is, mit szólt a hírhez a rutinos kosaras.

- Egyfelől nagyon szomorú vagyok, hogy Svitek már nem a válogatott edzője, hiszen a pár éve elindult munka nem folytatódik. Ha viszont a másik oldalt közelítem meg, akkor nagyon örülök, hogy újra Székely Norbert lett a kapitány. Több évig volt edzőm, a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolunk, kiváló szakembernek tartom. Ha a fiatalokat el tudja kezdeni beépíteni a csapatba, akkor hosszú távon ez nagyon jó lehet a magyar kosárlabdának - zárta szavait az irányító.



Vissza a főoldalra!


  2017. Október 4.





2017 Október

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
 
 
 
1
1 hír
2
3 hír
3
2 hír
4
6 hír
5
6
4 hír
7
3 hír
8
9
2 hír
10
4 hír
11
7 hír
12
4 hír
13
4 hír
14
3 hír
15
2 hír
16
3 hír
17
1 hír
18
2 hír
19
1 hír
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok