Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Ülésezett az MKOSZ elnöksége
Székely Norbert az új női szövetségi kapitány

  2017. Szeptember 28.


Az egyaránt Európa-bajnokságon szereplő női és a férfi válogatott szövetségi kapitányának is lejárt a szerződése a kontinenstornákat követően, ezért az MKOSZ elnökségének szeptember 27-i ülésén napirendre került a szakvezetők személye.

A női válogatottat Eb-re kivezető, s ott a gárdával a legjobb 12-be jutó Stefan Svitek a cseh szövetség ajánlatát
elfogadna Csehország válogatottját vezeti immár, így a helyére mindenképpen új kapitányt kellett választani. Az előzetes egyeztetéseket követően az MKOSZ elnöksége úgy döntött, hogy a posztot korábban már betöltő, jelenleg a szövetség munkáját segítő Székely Norbert irányításával kezdi Eb-selejtezőit a női válogatott. Székely Norbert 2007-ben ideiglenesen, majd 2009-től 2011-ig már betöltötte a kapitányi posztot. Mostani szerződése a következő Európa-bajnokság végéig, tehát 2019-ig szól.

Ugyancsak döntenie kellett az elnökségi tagoknak Ivkovic Stojan férfi kapitány szerződéséről. A férfiakkal sikeres Európa-bajnokságot maga mögött tudó szakemberrel a következő férfi Európa-bajnokság végéig, 2021-ig köt szerződést a szövetség.

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke elmondta, hogy mindkét kapitánytól többet várnak, mint a nemzeti csapat felkészítését. Ezentúl ugyanis feladatuk és felelősségük lesz a felnőtt együttesek alatt működő utánpótlás válogatottak egységes szakmai rendszerének a kialakítása és felügyelete.

- A jövőt illetően az a célunk, hogy ugyanazok a szakmai elvek és elvárások érvényesüljenek az U16-os, az U18-as és az U20-as válogatottaknál is. Az eddigieknél is szorosabb lesz a jövőben a kapcsolat a két kapitány és a többi kolléga között, hiszen olyan játékosokat kell a válogatottakban is nevelnünk, akik megfelelnek a nemzetközi elvárásoknak, valamint a kapitányok kritériumainak.

Szalay Ferenc hozzátette: mindkét szakember élvezi a szövetség bizalmát.

- Székely Norbert számára az a legfontosabb feladat, hogy az elmúlt évtizedek talán legígéretesebb utánpótlásából a lehető legtöbb embert építsen be a nemzeti csapatba, persze a fokozatosságot szem előtt tartva. Ivkovic Stojantól azt a következetes, tudatos építkezést várjuk el, amit az elmúlt években láthattunk tőle, s amivel a legjobb 16 csapat közé vezette a magyar válogatottat az Európa-bajnokságon.

Fotó: Bonyhádi Zoltán/BB1 



Vissza a főoldalra!


  2017. Szeptember 28.





2017 Szeptember

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
 
1
3 hír
2
1 hír
3
1 hír
4
2 hír
5
1 hír
6
7
1 hír
8
9
10
1 hír
11
12
1 hír
13
2 hír
14
1 hír
15
2 hír
16
17
18
19
20
4 hír
21
22
1 hír
23
1 hír
24
25
3 hír
26
5 hír
27
2 hír
28
2 hír
29
4 hír
30
2 hír
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok