Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - Hátország
3x3-as Egyetemi Világliga
Fordulatos meccsen huszáros hajrával TF-győzelem

  2017. Szeptember 15.
A tavalyi bronzérem után - némiképp átalakított csapattal - idén is részt vesz a 3x3-as Egyetemi Világliga (World University League) küzdelmein a TFSE női csapata, amely egy fordulatos meccsen győzelemmel kezdte meg szereplését.

TFSE-Takusoku (japán) 14-12

A Karlócai Julianna, Kováts Gabriella, Miháczi Diána, Varga Barbara összetételű együttes a hangzatos nevű japán Takusoku csapata ellen kezdte meg szereplését - eléggé kapkodva, idegesen. 0-2 utána Varga Barbi büntetőből szépített, de a meccs elején lányaink futottak az eredmény és a fürge japán lányok után. ügyes leválás után volt eredményes, Karlócai Juli duplájával egalizált a TF.  Varga balhorgával átvették a vezetést a lányok, sőt egy támadó pozícióban megszerzett lepattanó után Miháczi Dia is beköszönt, 7-5-re vezettünk 2-4 után egy 5-1-et repesztve. Túl sokáig nem örülhettek a lányok az előnynek, 8-6 után két duplával visszavették a vezetést az ázsiaiak. Fogcsikorgató küzdelem alakult ki, mindkét félnek többször is gondot okozott a támadóidő alatt kosárra dobni. Varga Barbi, majd Kováts Gabi villant újra, a lepattanókban jobbak voltak ellenfelüknél a lányok. 10-10 után viszont jött egy újabb japán dupla. A végjátékban Dia lépett elő, egy huszáros 4-0-s rohammal sikerült fordítani és nyerni.


Vissza a főoldalra!


  2017. Szeptember 15.





2017 Szeptember

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
 
1
3 hír
2
1 hír
3
1 hír
4
2 hír
5
1 hír
6
7
1 hír
8
9
10
1 hír
11
12
1 hír
13
2 hír
14
1 hír
15
2 hír
16
17
18
19
20
4 hír
21
22
1 hír
23
1 hír
24
25
3 hír
26
5 hír
27
2 hír
28
2 hír
29
4 hír
30
2 hír
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok