Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
A női válogatott is kijutott az Eb-re!
FIBA 3x3 Európa-bajnoki selejtező Andorrában

  2017. Június 25.
A házigazda Andorra ellen az utolsó csoportmérkőzésen parádéztak, a szlovákok elleni a kvalifikációról döntő ki-ki negyeddöntő meccsen pedig görcsösen kezdtek női FIBA 3X3-as válogatottunk tagjai, de végül kicsit önmagukat is legyőzve 3 pontos hátrányból fordítva felülkerekedtek a csoportjukban nyeretlenül záró, ám az ott mutatott teljesítményüknél sokkal erősebb északi szomszédainkon, és veretlenül harcolták ki az Európa-bajnoki szereplést az andorrai kvalifikációs tornán - gratulálunk!

Andorrában az andorraiak ellen egy magyar - jelesül a labdarúgó - válogatott már elég csúnyán megfázott, sokak szerint elsősorban azért, mert szövetségi kapitánya kissé lebecsülte az ellenfelet. Nos női FIBA 3X3-as válogatottunk veretlen csoportelsőként várhatta a nyeretlen házigazdák elleni utolsó csoportmeccset vasárnap reggel.

Itt is Andorra szerzett vezetést, majd Bozóki Bettina egyenlített. Az andorrai lányok, ahogy futballista honfitársaik pár hete, óriási lelkesedéssel vetették magukat a küzdelembe, volt, hogy méterekről vetődtek a labdáért. Süle Krisztina révén a csapatunk átvette vezetést, majd Bozóki kosaraival 5-1-re ellépett . Büntetővel, majd egy duplával feljött 6-4-re Andorra, ám ekkor Medgyessy Dóra, majd Theodoreán Alexandra is beköszönt a házigazdáknak. Bozókit nem tudták tartani a lelkes andorrai lányok, ő ezúttal világbajnoki All Star formáját idézve játszott. 6-4 után remek csapatmunkával egy 11-0-s száguldással lányaink eldöntötték a meccset, amelyet 2:03-mal a rendes játékidő letelte előtt Bozóki büntetőjével végül 21-5-re nyertek meg Károlyi Andrea és Jakab Máté tanítványai, akik így veretlenül lettek csoportelsők.

MAGYARORSZÁG - ANDORRA 21-5

Válogatottunk pontszerzői: Bozóki 9, Medgyessy, Süle, Theodoreán 4-4.

Az Európa-bajnoki szereplésről döntő negyeddöntő időpontját megváltoztatták, teljesen jogosan. Eredetileg, mint az A-csoport győztesei 11.30-kor játszottak volna lányaink a B-csoport sereghajtója a szlovák válogatott ellen, csakhogy északi szomszédaink zárták az olaszok ellen a vasárnap délelőttre átnyúló csoportmeccseket, s nekik az eredeti kiírás értelmében azonnal újra pályára kellett volna lépniük, így a szervezők két férfi negyeddöntőt előre hozva 40 perccel későbbre tették a magyar-szlovákot. Északi szomszédaink mindenesetre nem hangoltak olyan jól, mint a mi lányaink a hazaiak elleni meccsen - simán, 16-3-ra kikaptak világbajnoki edzőpartnerünktől. az olasz együttestől. Mivel címvédőként - valamint friss vb-ezüstérmesként - egyértelmű elvárás volt a július 7-9 között Amszterdamban rendezendő Eb-re való kijutás, így a szlovákok elleni találkozó lépett elő a selejtezősorozat, sőt, mivel a világbajnokságra nem volt semmiféle konkrét elvárás, az egész évad eddigi legfontosabb találkozójává.

Érződött is a tét, a nyomás, az első akciók nem sikerültek, büntetőből ellenfelünk szerzett vezetést, de Bozóki azonnal egyenlített, majd Süle kosarával megszerezték a vezetést lányaink. Bozóki újra villant, majd a 190 centis Felixová révén két gyors kosárral egyenlített Szlovákia. Bozóki újabb kosara után közeli helyzetek sorát hibázták el a lányok, akik egy érthető időkéréssel próbálták nyugtatni magukat. Ellenfelünk két duplával fordított, s 7-4-re elhúzott. Bozóki büntetőjével zárkóztunk, de a veszítenivaló nélkül, bátran játszó, jól dobó szlovákok erre is feleltek. Theodoreán lépett elő vezérré, s sima kosárral, büntetővel és duplával egy fordítást jelentő 6-0-s rohamot vezényelt válogatottunknak. Duplákkal próbálta tartani a lépést csapatunkkal Szlovákia, a hajrában azonban Medgyessy megmutatta, miért is lett ő az előző Eb MVP-je, nem tudták tartani a szlovákok, s végül 19-14-re - ahhoz képest, amit az előcsatározások alapján várni lehetett, jóval nehezebben, de - csak behúzták a meccset a lányok, s ezzel biztosították részvételüket az amszterdami Európa-bajnokságon.

MAGYARORSZÁG - SZLOVÁKIA 19-14 

Pontszerzők: Bozóki 8, Medgyessy 6, Theodoreán 4, Süle 1.

Fotó: fiba.com 



Vissza a főoldalra!


  2017. Június 25.





2017 Június

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
1
2
2 hír
3
4
2 hír
5
1 hír
6
2 hír
7
6 hír
8
9
2 hír
10
3 hír
11
2 hír
12
1 hír
13
4 hír
14
2 hír
15
4 hír
16
4 hír
17
2 hír
18
3 hír
19
3 hír
20
3 hír
21
3 hír
22
1 hír
23
4 hír
24
6 hír
25
2 hír
26
27
28
2 hír
29
5 hír
30
1 hír
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok