Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Férfi NB I: bejutott a play-offba a Pécs
Győzelemmel zárt hazai pályán a Paks

  2017. Április 26.
Bejutott a play-offba a Pécs

Centerpontokkal indult a Pécs-Szeged középházi rangadó kedden este, Sejfic és Sulovic szerezte az első két-két kosarat. A vendégek minimális előnyre tettek szert, az első negyed 21-22-vel ért véget. Sulovic és Juhos szép számmal termelte a pontokat, de közben visszavette a vezetést a PVSK. Elkezdett egyre többet hibázni a Szedeák, amit könyörtelenül kihasználtak a „párducok", hiába kért időt Nikola Lazic, elhúzott a rivális. 35-32-nél még ugyan visszajött a remény a vendégek számára, ám innen egy 15-4-es szériának köszönhetően 50-36 volt az állás a nagyszünetben. Több mint kétszer annyi pontot szerzett ebben a negyedben a Pécs, mint a Szedeák.

A fordulás után tovább robogott a Vasút. A 23. percben már húsz pont fölé kúszott a különbség, 61-40-nél újra időt kellett kérnie Lazicnak. Hiába, a játék képe semmit sem változott, sőt már a harmincat is súrolta a differencia, a harmadik etap végén 73-47 állt az eredményjelzőn. A csoda végül elmaradt, ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyertek a sokkal jobban játszó hazaiak, akik ezzel idén is bejutottak a play-offba.

Pécsi VSK-PANNONPOWER - Naturtex-SZTE-Szedeák 93-61 (21-22, 29-14, 23-11, 20-14)

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1600 néző

V.: Benczur T., Farkas G., Török R. (Gencsev P.)

PVSK: Nelson 4, Supola 20/6, Smith 23/9, Budimir 11/3, Sejfic 17. Csere: Halász 11/6, Demeter 4, Bíró 3/3, Harazin -, Antoni -, Bödör -, Krnjajski -.

Szeged: Boltic 9/3, Lilov 9, Ciric 9, Juhos 18/6, Sulovic 14. Csere: Filipovics 2, Vágvölgyi -, Révész -, Bán -.

Kipontozódott: Boltic (39. perc).

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun_2phm/x1617/hun_2phm_715 


Győzelemmel zárt hazai pályán a Paks

A szezon utolsó hazai mérkőzésére készült a Vasas ellen a sérült Talor Battle-t nélkülöző Paks, a vendégeknél is akadt egy hiányzó: Ryan Wright. Két perc után született meg a mérkőzés első kosara, Thompson értékesített egy középtávolit. 4-5-nél még tudott fordítani a budapesti csapat, de ezután folyamatosan a hazaiaknál volt a kezdeményezés. Will és Samenas is triplát dobott, az újoncnál pedig Pacher próbálta tartani a lépést. Az utolsó mozzanat Samenas újabb triplája volt, ezzel hatpontos előnyre tett szert az ASE (17-11). A második negyedben sem indult be igazán a pontgyártás, a Paks tovább tudta növelni előnyét. Több mint tízzel vezettek a közel 50 százalékkal triplázó hazaiak, pedig Pachert továbbra is nehezen tartották. Ponterős játékának köszönhetően öt pontra sikerült felzárkóznia a Vasasnak. A félidőben 32-24 volt az állás.

Jól kezdte a második félidőt a Vasas, a siker azonban csak átmenetinek bizonyult, mert hamar megrázták magukat az atomvárosiak, és visszaállt a korábbi tíz pont körüli különbség. 50-38-ról indult a negyedik negyed, amely a hazaiak elképzelése szerint kezdődött. A mérkőzés gyakorlatilag el is dőlt, Gilbert vezérletével már 70-50-re vezetett Teo Cizmic csapata. A végén mindkét oldalon lehetőséget kapott az összes benevezett játékos. A tolnaiak tehát győzelemmel zárták hazai pályán a szezont.

Atomerőmű SE - Vasas Budapest 70-59 (17-11, 15-13, 18-14, 20-21)

ASE Sportcsarnok,

V.: Pálla Z., Boros T., Kulcsár T. (Szabadvári J.)

ASE: Kovács Ák. 2, Samenas 11/9, Medve -, Tiby 11/3, Watkins 11/3. Csere: Gilbert 20/15, Will 10/6, Illés 5/3, Plézer -, Kalmár -.

Vasas: R. Taylor 7/3, Horváth Á. 10/6, Thompson 6, Garamvölgyi 5, Pacher 18. Csere: Moravcsik 2, Katona 3/3, Andrássy 3, Boros 2, Peringer 2, Völgyi 1.

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun_2phl/x1617/hun_2phl_609 


Vissza a főoldalra!


  2017. Április 26.





2017 Április

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
 
 
1
4 hír
2
3 hír
3
2 hír
4
5
1 hír
6
3 hír
7
1 hír
8
9
3 hír
10
3 hír
11
1 hír
12
2 hír
13
1 hír
14
3 hír
15
1 hír
16
1 hír
17
1 hír
18
2 hír
19
2 hír
20
1 hír
21
1 hír
22
23
2 hír
24
3 hír
25
1 hír
26
2 hír
27
3 hír
28
2 hír
29
1 hír
30
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok