Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - MKOSZ
Férfi NB I: az Alba nyerte a rangadót
Száz pont fölé jutott a Körmend a vasi derbin

  2017. Április 14.


Lóránt nélkül is legyőzte az Alba a Szolnokot

Az eltiltott Lóránt Péter nélkül fogadta a tabella élén álló Alba a címvédő Szolnokot. Nagy iramban, kemény védekezéssel kezdődött a találkozó, az első öt percet 10-10-es eredménnyel hozták le a csapatok. A folytatásban sem tudtak elszakadni egymástól a felek, a hazaiaknál a triplavonalon túlról is betaláló Shepard és Keller, a túloldalon pedig Vojvoda, illetve Boriszov szállította a pontokat. Az első játékrészt a fehérváriak zárták előnnyel (21-18). A második negyedet egy 9-1-es rohammal kezdte az Olaj, átvéve ezzel a vezetést, de az Alba hamar magához tért, Edwards duplája után Taylor hármasával már újra a kupagyőztesnél volt az előny. Hét pontra nőtt az Alba előnye, Boriszov utolsó másodperces tempójával alakult ki a félidei 43-38-as állás.

Eleinte továbbra is 3-5 pont körül mozgott a differencia a szünet után is, aztán Farr vezérletével meglógott a Fehérvár. Kétszámjegyűre nőtt a különbség a negyed végére, amit Andric egy zsákolással kozmetikázott egy kicsit az utolsó percben (63-54). Természetesen nem adták fel a piros-feketék, három pontra feljöttek. Dobópárbajt vívtak egymással a csapatok, sorrendben Mohammed, Pavlicsevics, Edwards, Boriszov, majd ismét Edwards talált be a triplavonalon túlról, az adok-kapok után így nyolcpontos hazai előnnyel fordultak az utolsó négy percre a csapatok. Andric gyors két kosara után felvillant a remény a fordításra az Olaj előtt, de Taylor triplája és az újra megvillanó Shepard ziccere végül eldöntötte az összecsapást.

Remek kezdéssel könnyedén nyert a Körmend

A mérkőzés előtt köszöntötték a hazaiak a 30 évvel ezelőtti, első bajnokcsapatának tagjait. Három perc alatt Csorvási és Allen két-két duplájával, 8-0-val indult a meccs, Szekulovics időt kért. Hiába, Csorvási maradt üresen a palánk alatt, majd Allen volt újra eredményes (12-0). Zsigeranovics tartotta életben a Falcót, de a piros-feketék remekül dobtak, és őrizték magabiztos előnyüket. 23-8-nál már tizenöt volt közte. Puhán védekeztek a szombathelyiek, de rendkívül extrán is céloztak a hazaiak. Az első negyed Govens utolsó másodperces ziccere után 30-18-cal ért véget. Nem változott a játék képe a folytatásban sem, a 14. percben 40-22-nél újra időt kellett kérnie Szekulovicsnak. Teljesen szétestek a sárga-feketék, az MTE pedig extázisban volt, könnyedén robogott át a gyengén teljesítő vendégeken. Huszonhat is volt már közte, Gibbs kosarával 60-35-tel zárult az első félidő.

A fordulás után két és fél perc alatt 10-2-vel kezdett a Falco, Potocnik 62-45-nél időt kért. Tizennégyig kapaszkodtak a fekete mezesek, aztán felébredt a Körmend. Hat ponttal megnyerte ugyan a harmadik negyedet a Szekulovics-legénység, de így is 77-58 állt az eredményjelzőn a záró felvonás előtt. A 33. percben, 89-65-nél időt kért a Falco. Már csak a számszerű végeredmény volt kérdéses. Bár a negyedik negyedet is (tehát összességében a teljes második félidőt) megnyerték a vendégek, de az első húsz percben összeszedett hátrányukat már nem tudták ledolgozni.

 

 

ALBA FEHÉRVÁR-PUEBLA PLUS-SZOLNOKI OLAJ KK 82-75 (21-18, 22-20, 20-16, 19-21)

Székesfehérvár, 2200 néző. V: Kapitány, Benczur, Frányó

ALBA FEHÉRVÁR: B. Taylor 8/6. Edwards 14/6, SHEPARD 15/3, FARR 16/6, KELLER Á. 8. Csere: MOHAMMED 18/3, Markovics 3, Keller I. Edző: Dzunics Braniszlav

SZOLNOK: PAVLICSEVICS 12/9, VOJVODA 16/3, BORISZOV 20/6, Eilingsfeld 2, Andric 13. Csere: Tóth Á. 4, Popovics 3, Wittmann 5/3. Edző: Kmézics Zorán

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun_2phu/x1617/hun_2phu_808



EGIS KÖRMEND-FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 102-86 (30-18, 30-17, 17-23, 25-28)

Körmend, 2000 néző. V.: Földházi T., Hegedűs T., Tőzsér D.

KÖRMEND: Petty 10/6, KROMAH 19/12, Ferencz 8/6, ALLEN 13, CSORVÁSI 8. Csere: Smith 19/6, Gibbs 19/9, Németh 6/6. Edző: Gasper Potocnik

FALCO: Medford 9, GOVENS 27/12, Váradi 11/9, Bognár, ZSIGERANOVICS 13. Csere: Pustahvar 17/6, Tóth N. 2, Barham 2, Kovács P. 2, Simon K. 3. Edző: Szrecsko Szekulovics

Kipontozódott: Csorvási (37. p.) Govens (39. p.)

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun_2phu/x1617/hun_2phu_807 




Vissza a főoldalra!


  2017. Április 14.





2017 Április

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
 
 
1
4 hír
2
3 hír
3
2 hír
4
5
1 hír
6
3 hír
7
1 hír
8
9
3 hír
10
3 hír
11
1 hír
12
2 hír
13
1 hír
14
3 hír
15
1 hír
16
1 hír
17
1 hír
18
2 hír
19
2 hír
20
1 hír
21
1 hír
22
23
2 hír
24
3 hír
25
1 hír
26
2 hír
27
3 hír
28
2 hír
29
1 hír
30
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok