Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - Hátország
Elhalasztott meccseket pótoltak a férfi másodosztályban
Az öt mérkőzésen csak a MEAFC tudott nyerni hazai pályán

  2017. Február 21.
A Hepp-kupa döntője miatt csupán öt, többnyire halasztott mérkőzést játszottak a férfi másodosztályban. Ezeken csupán egyetlen hazai siker született, négy vendég együttes is elégedetten utazhatott haza.
Keleti csoport

MEAFC-Bp. Honvéd 79-74 (21-16, 20-24, 20-13, 18-21)
Győzelemmel debütált a miskolci gárda új játékosa, az amerikai center, Zachary Price. A nézőcsúcsot hozó találkozón fordulatos első félidőt követően egyetlen ponttal vezetett a Drahos Gábor (24/9 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda, 3 gólpassz), Price (15 pont, 8 lepattanó. 2 blokk), Szögi Ádám (12 pont, 8 lepattanó, 2-2 szerzett labda és gólpassz) trió húzta MEAFC, amely a 3. negyedben kicsit ellépett ellenfelétől, s 8 pontos előnnyel várhatta a záró 10 percet. A Honvédot az egyedüliként 10 pont fölé jutó, hatalmasat harcoló Stefán Dávid (24 pont, 9 lepattanó) időnként egymaga próbálta versenyben tartani.  A végén 5 pontra feljött a szívósan küzdő vendég együttes, de a hazai siker nem forgott veszélyben. 
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n6/?hun2k_496

Calle Pubfood Békés - DEAC 72-97 (13-23, 18-27, 20-28, 21-19)
Bár jól küzdöttek a hazaiak, a DEAC kezdő ötösének minden tagja jó napot fogott ki. A vendégek Velkey János (22/15 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz), Jahmal Jones (22/6 pont, 3-3 lepattanó, szerzett labda, gólpassz), Farkas Attila (19/6 pont, 12 lepattanó), Szabó Miklós (16/3 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz) és Molnár András (10 pont, 4 gólpassz) vezérletével az első 3 negyedben egyértelműen fölényben játszottak. A hazaiak elsősorban Koma Dániel (24 pont), Kertész Dániel (14 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda, 5 gólpassz), Nagy Balázs (12/6 pont, 4 lepattanó) és Gruda Gergely (11 pont, 5 lepattanó) jóvoltából időnként felnőttek ellenfelükhöz, de meg kellett hajolniuk a nagyobb tudás előtt.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n6/?hun2k_463

Nyugati csoport

SMAFC-NYME - Bajai Bácska 63-71 (11-14, 16-17, 15-21, 21-19)
Több lábon állt a Baja, több jó egyéni teljesítmény volt a vendégeknél az alsóházi rangadón. Az első félidőben Berneczei László (14/6 pont, 10 lepattanó) vezérletével még jól tartotta magát a soproni egyetemi együttes, de a harmadik negyed végére a Nagy Dániel (19/12 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda), Piukovics Bálint (14/6 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda), Braun Bence (14/6 pont, 4 eladott labda) és Milos Vukicsevics (11 pont, 12 lepattanó, 7 gólpassz) kvartett vezette bajai gárda 10 pontos előnyt szerzett, és ebből 8-at megtartva értékes idegenbeli győzelmet aratott. 
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n6/?hun2n_485

Bonyhádi KSE - HOYA Pannon Egyetem Veszprém 66-76 (17-26, 16-13, 14-18, 19-19)
Az első negyed közepén Körtélyesi Gergely (19/9 pont, 6 lepattanó) triplája egy az egész - Hegedűs Attila és Jilling László bonyhádi vendégjátéka miatt egyébként pikáns - találkozó kimenetelét befolyásoló 14-6-os vendég rohamot indított útjára. Ezt követően ugyanis a Baki Sándor (15/3 pont, 8 lepattanó), Tömösváry Máté (15 pont, 9 lepattanó), Sömenek Martin (13/9 pont, 9 lepattanó) és Ugrinic Sinisa (10 pont, 3-3 eladott labda és gólpassz) vezette Bonyhád csak futott az eredmény s az éllovas Veszprém után. 2 perccel a befejezés előtt feljött 3 pontra a hazai gárda, ám a Körtélyesi, Kámán Tamás (14/6 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz), Kálló Nándor (13/6 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda) és Jilling (10/6 pont, 4 gólpassz) vezette Veszprém játékosai a hajrában biztos kézzel értékesítették a büntetőket, így Bonyhádon és nyerni tudott a listavezető. 
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n6/?hun2n_491

Alba Fehárvár - PVSK Kronosz 78-88 (22-27, 17-26, 22-16, 17-19)
A két utánpótlás együttes amúgy látványos, nagy iramú összecsapását a második negyedben döntötte el Antóni Csanád (22/12 pont, 5 lepattanó), Demeter Attila (16/3 pont, 17 lepattanó, 5-5 gólpassz és eladott labda), Veljko Dragasevic (14/6 pont, 6 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda) és Krajanski Boris (12 pont, 5 lepattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz) vezérletével a pécsi együttes. A fehérvári fiatalok - akik közül többen is benne voltak az előző napon Magyar Kupát nyert első csapat keretében - Somogyfoki Péter (15/9 pont, 5 lepattanó), Varga Máté (13/6 pont, 4 lepattanó, 6 gólpassz), Adegbite Denis (13 pont), Joel Nshimba (11/3 pont, 5-5 lepattanó és szerzett, 3 eladott labda), valamint Takács M. (14/3 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz) eredményessége révén jól tartották magukat, de nem tudták szorossá tenni az összecsapást. 
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n6/?hun2n_519 

Fotó:facebook.com/MEAFC 



Vissza a főoldalra!


  2017. Február 21.





2017 Február

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
1
2 hír
2
2 hír
3
2 hír
4
2 hír
5
2 hír
6
2 hír
7
8
3 hír
9
4 hír
10
2 hír
11
3 hír
12
1 hír
13
4 hír
14
3 hír
15
4 hír
16
5 hír
17
6 hír
18
5 hír
19
20
2 hír
21
1 hír
22
1 hír
23
1 hír
24
1 hír
25
1 hír
26
2 hír
27
2 hír
28
1 hír
 
 
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 OLDALTÉRKÉP


MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok