Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - Egyetemi
Megvédte bajnoki címét a TFSE női csapata
Mányoky triplazáport zúdított a debreceniekre

  2017. Május 16.
Remek kezdésének és elsősorban Mányoky Judit pazar dobóteljesítményének köszönhetően a TFSE végig vezetve egy színvonalas találkozón legyőzte a jól küzdő, s helyenként jól is játszó Debrecent, s ezzel megvédte egyetemi bajnoki címét.

TFSE - Debreceni Egyetem 83-70 (25-11, 18-18, 19-23, 21-18)

Miskolc, Nemzeti Egyetemi Bajnokság, négyes döntő, nők

TFSE: MÁNYOKY 39/30, Bodnár 5/3, KARLÓCAI 9/3, NÉMETH A. 23, Varga B. 7/3. Cs.: Kováts, Fábián, Sándorfi.

Debrecen: GÁL 20, Szabó R. 6, Papp A. 8/6, Jávor 3/3, FOLTIN 21. Cs.: GYULAI 10/6, Stekler 2, Szendrei, Új

Másfél perc elteltével az is állhatott volna az eredményjelzőn: Mányoky-Debrecen 5-0. A fővárosiak vajkezű irányítójának pontjai egy szédületes, 18-4-es TF-repülőrajtot alapoztak meg a tanulmányi okokból a női döntő döntőjéről - csapatának nagyon - hiányzó Földvári Andrea nélkül fölöttébb megilletődötten kezdő debreceniek ellen, hiába kért közben kétszer is időt edzőjük, Kovács Imre. A negyed hajrájában Foltin Blanka ügyes kosaraival kiegyenlítetté tette a játékot a TF.

A második negyedet a debreceniek Gál Annamária vezérletével 9-0-lal kezdték. 25-20-nál azonban ismét Mányoky lépett elő, gyors egymásutánban beemelt 3 hármast, s dobott egy duplát is, majd Varga Barbara is bevágott egy hármast, s ezzel a 14-2-vel szünetre megnyugtató előnyt szerzett a címvédő.

Térfélcsere után váltva estek a kosarak, majd a szakasz közepén elsősorban Karlócai Julianna eredményessége révén 20 pontosra nőtt a fővárosi előny. A szakasz hajrájában Boros Zoltán próbálta pihentetni csapata egy-két kulcsjátékosát, megtört a TF lendülete, s a Debrecen ismét bizonyította: van tartása, s Gál, Foltin, valamint a triplákkal jelentkező Gyulai Jázmin jóvoltából egy 12-2-vel 10 pontra feljött. Ennek elején Gyulai duplájával 10 ponton belülre került a Debrecen, ám jött újabb három tripla a mezőny legjobbjától, Mányokytól - aki közel 60%-is találati aránnyal (10/17) dobta a hárompontosakat - s ezzel eldőlt: megvédte címét a TFSE.

Boros Zoltán (TFSE): - Nagyon boldogok vagyunk, hogy veretlenül sikerült megvédeni a címet, gratulálok a lányoknak, és a Debrecennek is, amely erősen tartalékosan is jól küzdött, s alaposan megnehezítette a dolgunkat.

Kovács Imre: - Gratulálok a TFSE csapatának a bajnoki címhez. Sajnos a torna végére mind létszámban, mind pedig erőben, energiában . Összességében azonban helytálltunk, emelt fővel térhetünk haza, gratulálok a játékosaimnak.

Mányoky Judit: - Három nagyon kemény, húzós meccsünk volt, jó, erős ellenfelek ellen - nagyon elfáradtunk a végére. Igazi csapatként érkeztünk a döntőre, s e tekintetben talán még erősebben, egységesebben térhetünk haza, nagyon büszke vagyok a lányokra, és remélem, a nyári egyetemi Európa-bajnokságon is jól játszunk majd Miskolcon.

Fotó: Práczki Péter



Vissza a főoldalra!


  2017. Május 16.





2017 Május

h.k.s.c.p.s.v.
1
1 hír
2
3
2 hír
4
1 hír
5
6
7
8
9
1 hír
10
11
12
13
14
2 hír
15
1 hír
16
17
18
2 hír
19
20
1 hír
21
22
1 hír
23
3 hír
24
1 hír
25
26
27
1 hír
28
2 hír
29
1 hír
30
31
 
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok