Név:
E-mail:
HÍREK - Hírek - Hátország
Fiú Kadett Országos Döntő: Alba-Vasas döntőt rendeznek
0
A fehérváriak a Szombathelyt verték, a pasarétiek pedig a Honvédon jutottak túl

  2018. Május 12.
Ma rendezték a fiú kadett országos bajnokságban a keresztjátékot.

Az 5-8. helyért rendezett mérkőzések közül az elsőn a házigazda Szolnok és az Alba ellen tegnap épphogy vereséget szenvedő Debrecen csapott össze. A 37. percre még egállal fordultak a csapatok, ám ezt követően egy 6-0-val megléptek a hajdúságiak, és végül nyertek is (68-61). A győztesnél Neuwirth Bence megint kiemelkedett (20 pont, 18 pattanó, 4-4 gólpassz és blokk), de Somi Miklós (20 pont, 4 pattanó) és Kalassai Martin (12 pont, 6 pattanó) is hasznosan kosaraztak, míg a hazaiaknál Csornai Csaba (13 pont, 18 pattanó), Csornai Bence (16 pont, 8 pattanó) és Abraham Arabo (6 pont, 9 pattanó) voltak a legjobbak. A másik 5-8. helyért rendezett keresztjáték-találkozón három negyed után úgy tűnt, hogy a MAFC simán veri a Kiss Lenke KS-t, 21 pont volt előbbi előnye (69-48), az utolsó percben viszont támadhatott a Kiss Lenke az egyenlítésért. Eladott labda lett a vége, így győzött a több lábon álló, leginkább Szombati Tamás (22 pont, 7 pattanó) vezette MAFC - a túloldalon a Mikes Bence (12 pont, 9 pattanó, 8 gólpassz), Gaál Bence (15 pont, 9 pattanó), Pap Dániel (21 pont, 9 pattanó), Borsodi Máté József (11 pont, 4 pattanó) négyes volt a legjobb.

Az első elődöntőben a nagy esélyes Alba Fehérvár együttese három negyed után 15 ponttal vezetett a Szombathelyi SI KA ellen, a záró 10 perc során pedig mindössze 8 pontot kapott, így végül egész simán nyert (75-51). Az EYBL szuperdöntőjét is megjáró székesfehérváriaknál a Sodiq Seyi Awogbemi (18 pont, 17 pattanó), Kass Balázs (13, pont, 11 pattanó, 6 gólpassz, 5 szerzett labda), Kovács Ákos Bence (14 pont, 9 pattanó) trió vitte a prímet, míg a szombathelyieknél Kenéz Csaba (11 pont) és Sövegjártó Ábel György (5-5 pont és pattanó) voltak a leghasznosabbak, Rédei Péter (15 pont, 4 pattanó) pedig a legeredményesebb. A második elődöntőben jobban kezdett a Honvéd, az első 10 perc után 5 ponttal vezetett, ám a második negyedtől kezdve elkezdte átvenni a mérkőzés irányítását a Vasas. A harmadik negyedben fordított is a Kiss Kolos (23 pont, 4 pattanó) és Radics Gerzson (23 pont, 10 pattanó, 5 gólpassz) vezette pasaréti gárda, a záró felvonás során pedig már nem veszélyeztette semmi a Vasas sikerét, 11 ponttal győzött végül Sárosi Bulcsú alakulata (81-70). A Honvéd legjobbja ezúttal Kármán Domonkos volt (22 pont, 12 pattanó).


A mai eredmények

Keresztjáték az 5-8. helyért

Debreceni KA/A - Szolnoki Sportcentrum/A   68-61
MAFC/A - Kiss Lenke KS   80-76

Elődöntők

Alba Fehérvár/A
- Szombathelyi SI KA/A   75-51
Vasas Akadémia/A - Budapesti Honvéd / A   81-70


A holnapi program

2018.05.13., vasárnap

A 7. helyért
09:00  Szolnoki Sportcentrum/A - Kiss Lenke KS

Az 5. helyért
11:00  Debreceni KA/A - MAFC/A

Bronzmeccs
13:00  Szombathelyi SI KA/A - Budapesti Honvéd / A

Döntő
15:00  Alba Fehérvár/A - Vasas Akadémia/A



Vissza a főoldalra!


  2018. Május 12.





2018 Május

h.k.s.c.p.s.v.
 
1
2
2 hír
3
2 hír
4
1 hír
5
1 hír
6
7
2 hír
8
9
2 hír
10
1 hír
11
1 hír
12
13
1 hír
14
1 hír
15
1 hír
16
2 hír
17
2 hír
18
2 hír
19
2 hír
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok