Név:
E-mail:
HÍREK - UP - Hírek - Leány junior
DVTK Akadémia – PEAC-KA Pécs 66-74
0
Pécsre került a bronzérem

  2018. Március 11.
A bronzmeccset a bajnoki döntő két legjobb vidéki együttese játszotta, miután a Diósgyőrt a Vasas, a Pécset a Csata állította meg a tegnapi elődöntőkben.

A mérkőzésre kilátogató szép számú közönség az első percekben azt konstatálhatta, hogy a csapatok felváltva szerezték a pontokat, és vezettek, majd Kiss A. állt a diósgyőri csapat élére. A DVTK centere lepattanózásban és a pontszerzésben is jeleskedett (15-12). Az ezt követő pécsi időkérés segített a vendég csapaton, de a negyed utolsó perceiben a miskolciak visszavették az előnyt (21-20).

A második negyed jól kezdődött a diósgyőri lányoknak, Nagy E. kosarával öt pontra nőtt a két együttes közötti differencia (27-22). A játékrész 5. percére Kababik tempójával már nyolcpontosra ugrott a diósgyőri előny (33-25). A vendégek játéka feljavult, és a jó százalékban értékesített kinti dobásaiknak köszönhetően három pontra zárkóztak a félidőre (40-37).

A harmadik negyed Wentzel N. kosarával indul, amelyre Kiss A. egyből válaszolt. Mikor a PEAC-nak sikerült felzárkóznia, jött Halásztól egy sikeres tripla és dupla (51-45). A negyed végére a feketemezes pécsi alakulat magára talált, és Szűcs kosarával átvette a vezetést (56-58).

Az utolsó negyed első két kosarát a DVTK szerezte, de egyből jött rá válaszul három vendég találat (60-65). A végjátékban az időkérés sem segített a fáradó miskolci lányokon, a koncentráltabban játszó pécsi csapat részéről Radonjic és Vojinovic is megszórta magát ezzel beállítva a találkozó végeredményét (66-74).

Egy küzdelmes jó hangulatú parázs mérkőzésen a PEAC csapata szerezte meg a bronzérmet.

Magyar Gergely (DVTK Akadémia): - Az eredménytől függetlenül nagyon büszke vagyok a lányokra, nagyon sokat változtak pozitív irányba az elmúlt szűk két évben mind emberileg, mind játéktudásban, és ez az, ami a legfontosabb. Felküzdöttük magunkat az ország negyedik legjobb csapata címig, ez büszkeséggel kell, hogy eltöltsön minket. Köszönet mindenkinek, aki segítette a munkát!

Hartung Anita (PEAC-Kosárlabda Akadémia):,- Rettentően örülünk, egy régi klasszikust idéznék: Boldogságom határtalan... Gratulálok a csapatom és a stáb minden egyes tagjának, ezt együtt sikerült elérni.

Statisztika:http://netcasting.webpont.com/?whunu18_229A



Vissza a főoldalra!


  2018. Március 11.





2018 Március

h.k.s.c.p.s.v.
 
 
 
1
1 hír
2
3
1 hír
4
5
1 hír
6
7
3 hír
8
1 hír
9
1 hír
10
1 hír
11
12
3 hír
13
1 hír
14
2 hír
15
1 hír
16
5 hír
17
4 hír
18
19
2 hír
20
21
3 hír
22
1 hír
23
4 hír
24
6 hír
25
3 hír
26
27
3 hír
28
29
2 hír
30
31
2 hír
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok