Név:
E-mail:
HÍREK - UP - Hírek - Leány kadett
Vasas Akadémia – Kosárlabda Ak. Pécs 113-50
Vasas csoportgyőzelem

  2017. Május 24.
A Vasas tűnt sokkal esélyesebbnek, ezt vetítette előre korábbi találkozóik magabiztos piros-kék sikere (77-61, 79-35).

A Pécs kezdett jobban, még az első percben jártunk, mikor 2-5 állt a táblán, aztán beindult a Vasas, Varga A. és Tóth O. pontjaival már 12-5-re ők vezettek. A baranyaiak ekkor kértek egy időt, de az budapestiek rohanását nem sikerült megállítaniuk, Schirohy duplájával a hatodik percben 15 pontos lett a piros-kékek előnye (22-7). A Vasas henger a negyed végéig meg sem állt (36-13).

A második felvonásban ott folytatódott a meccs, ahol abbamaradt; a Vasasosok tizenkét egységére csak Radakovic tudott felelni az első három percben (48-15). Majd a Pécs percei jöttek, zsinórban szereztek nyolc pontot, ebből négyet Varga E. jegyzett (48-23). Deák Éva nem sokkal később időt kért, hogy gátat szabjon a pécsiek felzárkózásának. Sikerrel tette, Varga A. huszadik pontjával kerek harminc egységre duzzadt az előny az első félidő végére (58-28).

Fordulás után tovább diktálta a tempót a Vasas, gyorsabbak, erősebbek voltak ellenfelüknél. Dombai és Dúl is 5-5 pontot termelt az első négy percben (72-28). A negyed első baranyai találata Varga E. nevéhez kötődött, igaz erre több mint öt percet kellett várni (72-30). A távolság egyre nőtt, Schirohy duplájával pont 50 volt közte (84-34).

Az utolsó etap kérdése csupán az volt, hogy a bomba formában játszó budapestiek eljutnak-e százig, ahogy ezt a Diósgyőr ellen tették. Bő négy percet kellett várni a válaszra, ekkor Tóth O. triplájával 102-41-et mutatott az eredményjelző. A pécsiek hiába csipkedték magukat, nem volt esélyük szoros meccset játszani az erőtől duzzadó piros-kékekkel szemben.

Győzelmével a Vasas megnyerte csoportját, a Pécs második helyen végzett. Mindketten részesei az elődöntőknek, ahol a Csata „A" és „B" csapataival fognak találkozni.

Legjobb pontszerzők: Varga A. 28, Tóth O. 13, Dombai 21, Dúl 12, ill. Radonjic 8, Varga E. 9.

Deák Éva, Vasas Akadémia: - Volt, amikor szokatlan szerkezetben voltunk a pályán, de a lányok ezt is szépen megoldották. Gratulálok nekik!

Ninkovic Marija, Kosárlabda Akadémia Pécs: - Gratulálunk ellenfelünknek! Próbáltunk mindenkinek játéklehetőséget nyújtani, igyekszünk tanulni a hibáinkból, és koncentrálni az előttünk álló feladatokra.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n6/?whunu16_33


Vissza a főoldalra!


  2017. Május 24.





2017 Május

h.k.s.c.p.s.v.
1
3 hír
2
4 hír
3
1 hír
4
4 hír
5
6
7
1 hír
8
1 hír
9
4 hír
10
3 hír
11
1 hír
12
2 hír
13
3 hír
14
1 hír
15
16
1 hír
17
2 hír
18
2 hír
19
4 hír
20
2 hír
21
1 hír
22
23
2 hír
24
6 hír
25
2 hír
26
3 hír
27
3 hír
28
1 hír
29
30
2 hír
31
 
 
 
 
Get the Flash Player to see this player.

j plyn
A szövetség hivatalos médiatámogatója
Nemzeti Sport
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok