Dobd a kosárba! – Országos Jamboree
|
Fantasztikus hangulat Székesfehérváron
| 2012. május 23. |
|
A kosárlabdázás – 100 évet felölelő – hazai történetének egyik legnagyobb ifjúsági tömegrendezvényét tartották meg 2012. május 18-án Székesfehérváron, ahol ezer kisgyermek kosarazott egyszerre.
Az országos jamboree méltó állomása volt a "Dobd a kosárba!" akciónak, amelynek hosszú távú célja, hogy megduplázza a kosárlabdázók számát Magyarországon. A "Dobd a kosárba" program már a legelején ígéretesen indult, hiszen a januári nyitórendezvényről rengeteg TV, rádió, újság és internetes honlap tudósított. Bátran mondhatjuk, hogy kosaras esemény sajtótájékoztatója ritkán látott ennyi kamerát, fényképezőgépet és újságírót. Persze, ehhez kellettek a lelkes aktivisták, az odaadó szervezők és az eltökélt programirányítók is.

Ott, akkor, a budapesti Bogdánffy úti sportcsarnokban írta alá az első megállapodást Sterbenz Tamás a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára a első jelentkező-nyertessel, a Gazdagrét - Törökugrató Általános Iskola igazgatójával, Fretyánné Kozma Évával.
A nyitórendezvényt követő pozitív sajtóvisszhangnak is köszönhetően egyre-másra érkeztek a pályázatok az ország 19 megyéjéből és a fővárosból. Az érdeklődés hatalmas volt, bátran mondhatjuk, hogy felülmúlt minden korábbi becslést és elvárást. A pályázatok értékelését követően a szakmai irányítók kiválasztották a száz nyertes oktatási intézményt. Az iskolák között összesen 1500 labda, iskolánként két-két kosárlabda-palánk, mezek és egyéb juttatások kerültek szétosztásra. Méghozzá mindez ünnepélyes, és a sportághoz méltó eseményen, vagyis a "Dobd a kosárba!" országos jamboree-ján. A szervezők a sportág egyik hazai fellegvárába, Székesfehérvárra hívták a győzteseket, az eseményt pedig jelenlétükkel tisztelte meg az MKOSZ országos vezetősége, Sterbenz Tamás főtitkár, Bodnár Péter ügyvezető igazgató személyében. Kora reggeltől egyre több gyermek és kísérő érkezett a Videoton csarnokába, végül teljesen megtöltve azt. A 100 iskola közül 98 tudott eljönni, a diákok egyenmezben, narancssárgává varázsolták a VOK csarnok küzdőterét, hogy aztán játékos sorversenyeken mérjék össze tudásukat. Csak a legnagyobb kosármeccsek rangadóinak fergeteges hangulatához mérhető az a szurkolás, ahogy a gyerekek biztatták egymást, csapattársaikat.
- Életem egyik célja, hogy minél több kisgyerekekkel szerettessem meg a kosárlabdát. Saját példámból is pontosan tudom, hogy mit kaphatnak ettől a nagyszerű sportágtól. A mai eseményen ismét bebizonyosodott, hogy érdemes dolgozni ezért a generációért és a kosárlabdáért. Célkitűzéseinkből nem engedünk, szeretnénk megduplázni a magyarországi kosárlabdázók számát, szeretnénk erős bázist teremteni a legfiatalabb generációk segítségével. A program eddigi menetével maximálisan elégedett vagyok – mondta Zsolnay Gyöngyi, sokszoros válogatott kosárlabdázó, az akció egyik irányítója.

Vissza a főoldalra!
| 2012. május 23. |
|
|
![]() |
2012 május |
![]() |
| h. | k. | s. | c. | p. | s. | v. |
1 1 hír | 2 2 hír | 3 4 hír | 4 | 5 4 hír | 6 1 hír | |
7 4 hír | 8 5 hír | 9 | 10 | 11 3 hír | 12 | 13 1 hír |
14 2 hír | 15 3 hír | 16 4 hír | 17 | 18 | 19 4 hír | 20 1 hír |
21 4 hír | 22 | 23 1 hír | 24 1 hír | 25 1 hír | 26 | 27 1 hír |
28 3 hír | 29 3 hír | 30 | 31 2 hír |