Ismét kupagyőztes az UNIQA Euroleasing Sopron! |
A döntőben a soproniak az UNI SEAT Győrt múlták felül, a bronzérmet a Pécs 2010 szerezte meg (képgalériával)
| 2012. március 17. |
|
A DIGI Magyar Kupa Négyes Döntő képei ITT láthatóak.

A címvédő soproniak szinte végig vezetve győzték le a DIGI Magyar Kupa Final Four döntőjében a házigazda Győrt. A zöld-fehérek a jó hangulatú “megyei rangadón” a mérkőzés nagyobb részében üldözték Székely Norbert együttesét, amelyben Fegyverneky és Horti is kiemelkedőt nyújtott. A nagyszünetre ugyan 27-27-es döntetlen állásnál vonulhattak a csapatok, a folytatásban szépen lassan ellépett a Sopron és 2007, 2008 és 2011 után, fennállása során negyedszer hódította el a Magyar Kupát.
A bronzcsatát a Pécs 2010 csapata nyerte meg, miután Zseljko Djokics lányai 78-64 arányban felülmúlták a szívósan küzdő, a meccset egy pillanatig sem feladó ZTE NKK együttesét.
A győri rendezésű Négyes Döntő Legjobb Játékosának Fegyverneky Zsófiát választották meg. A torna All-Star ötösének tagjai: Fegyverneky Zsófia, Simon Zsófia, Alexandria Quigley, Szélesy Judit, Horti Dóra.
NŐI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ
DÖNTŐ
UNIQA EUROLEASING SOPRON–UNI SEAT GYŐR 68–56 (12–10, 15–17, 22–13, 19–16)
Vezette: Vígh, Benczur, Pap
SOPRON: Fegyverneky 20, Fűrész 8, Gorbunova-Kurasova 10, Zavecz 4, Horti 16/3. Cs: Krnjics 7, Czank 3, Németh B. Edző: Székely Norbert
GYŐR: Ciglar 7 Simon ZS. 20/6, Rasheed 2, Nagy-Bujdosó 5, Hollingsworth 11. Cs: Laklóth, Őri 5, Semsei 4, Vincze 2. Edző: Fűzy Ákos
Kipontozódott: Hollingsworth (37.)
BRONZMÉRKŐZÉS
PÉCS 2010–ZTE NKK 78–64 (18–21, 20–18, 19–11, 21–14)
Vezette: Forrai, Tóth K. Surányi
PÉCS: Raksányi 7, Sarok 1, Quigley 9, Horváth L. 14, Murphy 27. Cs: Török 7/3, Laczi 13/3, Szamosi. Edző: Zseljko Djokics
ZTE: Bukovszki 3, Szélesy 19/6, Zsovár 7/3, Czukor 5/3, Vida 22/9. Cs: Horváth Zs., Varga Zs. 5/3, Szalay, Ambrus 3/3. Edző: Gáll Tamás
Kipontozódott: Szélesy (38. p.)

Vissza a főoldalra!
| 2012. március 17. |
|
|