Név:
E-mail:
Férfi NB I. A, rájátszás az 1-8. helyért - 2016/2017
Alba Fehérvár - KTE-Duna Aszfalt 98-69 (29-15, 25-23, 29-15, 15-16)

Dátum: 2017.05.16. kedd, 18:30Játékvezetők: Benczur Tamás, Söjtöry Tamás Ellenőr: Valovics István

Dzunic Branislav: — Ma nem volt kérdéses, hogy ki fog nyerni. Két szoros, és egy kicsit szerencsés győzelem után felszabadultabban tudtunk játszani. A játék minden elemében jól teljesítettünk, a Kecskemét, pedig bizonyította, hogy komoly ellenfél.

Forray Gábor: — Vita nem fér ahhoz, hogy a jobbik csapat nyert, és harcolhat tovább a bajnoki címért. Büszkeséggel tölt el, hogy az egyik legnagyobb bajnokaspiráns otthonában az első meccsen kiharcoltuk a hosszabbítást, és hazai pályán is méltó partnereik voltunk. Sajnálom, hogy nem tudtunk szorosabb mérkőzést játszani, de el kell ismerni, hogy ennyivel jobbak. December közepén ahonnan elindultunk, a maximálisat kihoztuk ebből a csapatból, köszönöm a játékosaimnak, a klub minden dolgozójának, hogy segítette a munkámat, és amikor kisebb hullámvölgyben voltunk bizalmat szavaztak. Ezt azt hiszem meg is háláltuk.

Képek a mérkőzésről:

Csapat %
2p
köz.
Alba Fehérvár
 70%
KTE-Duna Aszfalt
 52%
2p
ktáv.
Alba Fehérvár
 38%
KTE-Duna Aszfalt
 25%
3p
táv.
Alba Fehérvár
 35%
KTE-Duna Aszfalt
 30%
1p
bünt.
Alba Fehérvár
 71%
KTE-Duna Aszfalt
 78%
Alba Fehérvár KTE-Duna Aszfalt
Szerzett labda 7 3
Eladott labda 9 11
Lepattanó 38 30
Gólpassz 27 17
Fault 18 23
VAL 150 82
Teljes eseménylista
 Alba Fehérvár
Játékos P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntetõ Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idõ +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA
Mohammed A.1646671250282571644010011011320011290
Shepard iii W.1756831250010696756832351223100030280
Lóránt P.1945802210011100788844100909011542037250
Taylor B.12111000203475475711100314411450125240
Keller Á.1445800001110056833650000004413018170
Keller I.712500001333254022100505011110010210
Markovic L.211100010010133300415111140010200
Farr J.113743142514255153301043712420109190
Somogyfoki P.00000000200200020200200000100
Varga M.0000000010010000000000010040
Nshimba J.0000000000000000000010000030
  Összesen9823337051338926353772511521712993879182327711502000

 KTE-Duna Aszfalt
Játékos P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntetõ Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idõ +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA
Pongó M.50000601250181322100505224261112320
Derasimovic M.4020133303018132210022401222014290
Karahodzic K.1151050000000510501250325143310011270
Pongó M.4000236704027290021300210003210
Ivosev T.14347500022100568322100303005230021160
ĐukanoviĆ M.242540125048507154766100123042440423240
Mészáros M.00000100100200002200000000200
HegedŰs G.00000000200200010100201000120
Molnár M.5221000000002210012502020032000870
Molnár D.212500100001333000000000001060
P�link�s T.00000000000000200000001000-140
Fehér P.0000000010010002020000000120
  Összesen6913255241625723302464381418782193031123171717822000


VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás



Get the Flash Player to see this player.

j plyn
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok