Név:
E-mail:
- 2017/2018
Zalakerámia ZTE KK - Atomerőmű SE 72-77 (11-25, 19-12, 26-15, 16-25)

Dátum: 2017.10.11. szerda, 18:00Játékvezetők: Cziffra Csaba, Pálla Zoltán, Frányó Péter Ellenőr: Gincsai János
 Csarnok: Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok

Bencze Tamás: Mindig apróságon múlik egy szoros mérkőzés. Ez a mai meccs teljesen más volt, mint az előző kettő. Nagyon nagy hátrányból jöttünk vissza, de ez, mint kiderül sokba került a meccs végén. Volt bennünk power, akarat és küzdöttek is a fiúk. Utolsó másodperces kosarak és a büntetőzés is a vendégek javára döntött. Nem volt szerencsénk sem. Úgy látszik ennél is több kell, mint amit ma tettünk, hogy végre nyerhessünk.

Teo Cizmic: Mindkét csapat számára nagyon nehéz volt a meccs, mindketten vereségből érkeztünk. Bencze Tamás csapatai ellen mindig nehéz játszani, mert jól felkészíti a játékosait. Érzelmileg sem volt egyszerű ez a mérkőzés, de szeretnék gratulálni a játékosaimnak, akik össze tudták szedni magukat egy idegenbeli vereség után ás győzni tudtak. Remélem ez elindított bennünket a jó úton, amin haladnunk kell a továbbiakban.

Képek a mérkőzésről:

Csapat %
2p
köz.
Zalakerámia ZTE KK
 59%
Atomerőmű SE
 58%
2p
ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
 20%
Atomerőmű SE
 38%
3p
táv.
Zalakerámia ZTE KK
 28%
Atomerőmű SE
 29%
1p
bünt.
Zalakerámia ZTE KK
 56%
Atomerőmű SE
 83%
Zalakerámia ZTE KK Atomerőmű SE
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 9 9
Lepattanó 32 40
Gólpassz 15 10
Fault 18 15
VAL 94 105
Teljes eseménylista
 Zalakerámia ZTE KK
Játékos P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntetõ Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idõ +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA
Horváth Á.14356001027295133822100505112140116390
Vaughn D.12356000028255133800202033260011350
Benke S.189118200003091464020213314322023340
Szabó Z.186875142512508145711100527214310024260
Radic I.0050000000050001230100110-190
Mohácsi M.5000000142514252450628113600014330
Evan lamar M.2133300000013330020201000001120
Kis R.300000011100111000020200201006120
Doktor P.0000000000000000000000000000
Farkas A.0000000000000000000000000000
Kovács M.0000000000000000000000000000
Kovács B.0000000000000000000000000000
  Összesen722237591520725283067455956257327918151531942000

 Atomerőmű SE
Játékos P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntetõ Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idõ +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA
Eilingsfeld J.13221000102450475734759413111210025350
Allen S.1825400102450410408989325223520023310
Ogunyemi J.8466701001048500022413300016290
Hinds J.1734753560040613465683303101840125290
Barnies T.9133312501425393322100505104201012260
Medve M.8125011100133336501250808011110113260
Rujak A.424500200102729000000210200-1170
Garamvölgyi Á.0000000000000002020010000270
Plézer G.0000000000000000000000000000
Pajor D.0000000000000000000000000000
Kalmár V.0000000000000000000000000000
Szalai M.0000000000000000000000000000
  Összesen7715265851338621292660431923833284069151810131052000


VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás



Get the Flash Player to see this player.

j plyn
 KÖZZÉTÉTEL

Közzététel az adózó 2015. évi rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg 2016. évben történt felhasználásáról
A 2015. évi adó 1% felajánlásának köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 50.074 Ft támogatásban részesült.
A Szövetség a fenti összeget, a törvényi előírásoknak megfelelően, az Alapító okiratban foglaltak alapján a 2016 évi Kosárlabdázás Napja rendezvényünk szervezési feladataihoz használta fel.
Ezúton köszönjük mindazok támogatását, akik adójuk 1%-át az MKOSZ részére ajánlották fel.

 OLDALTÉRKÉP


BAJNOKSÁGOK - FELNŐTT

BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS

  • MŰSOR

  • Műsor
  • CSAPATOK

  • Csapatok
  • JÁTÉKOSOK

  • Játékosok