Eb-selejtező: Nem sok hiányzott a bravúrhoz

Eb-selejtező: Nem sok hiányzott a bravúrhoz

Három ponttal kapott ki a magyar válogatott.


2018.11.21 17:05

A magyar női kosárlabda-válogatott honi idő szerint 15:00-kor Jekatyerinburgban lépett pályára Oroszország legjobbjai ellen. Székely Norbert együttese szombaton 139-27-es, kiütéses győzelmet aratott Albániában, a sikerrel tulajdonképpen bebiztosította Európa-bajnoki szereplését.

A hangulat nagyszerű volt, megtelt a csarnok, s bizony voltak magyar szurkolók is válogatottunk kispadja mögött.

Határ ütötte el a labdát a feldobás után, Goree pedig megszerezte a találkozó első pontjait. Csaknem két perc telt el, mire az oroszok is betaláltak, de Raksányi egyből válaszolt (4-2). Jól védekezett a magyar válogatott, abszolút kiegyenlített volt a játék, ám a negyed közepén nem csak a vezetést, az irányítást is átvette a házigazda. A mieinknek több eladott labdájuk is volt, Musináék pedig szinte minden helyzetüket kihasználták, 15-6-nál időt kért Székely Norbert. Goore talált be egyből, a túloldalon Leshkovtseva értékesített egy büntetőt, több kosár pedig már nem született a negyedben (16-8).

Jobban talán nem is indíthattuk volna a második játékrészt, Határ lepattanózásban és pontszerzésben is aktív volt, vezérletével 18-14-re zárkóztunk, jött is az időkérés Oroszországtól. A védekezésünk ismét nagyon masszív volt, a helyzetek pedig bementek, Varga duplája után már csak kettőre csökkent a különbség (18-16). Volt azonban egy apróbb kihagyásunk, amit az oroszok azonnal megbüntettek, 25-16, újra magához rendelte a csapatot Székely. Shilova kettesét követően kétszámjegyűre hízott a differencia (28-17), később Dubei törte meg válogatottunk két és félperces kosárcsendjét, 29-19, ezzel az eredménnyel vonulhattak nagyszünetre a felek.

Beliakova triplájával kezdődött el a találkozó második fele, majd Musina is eredményes volt, magyar oldalon Goree talált be (34-21). Nagyszerű periódust kaptak el a mieink, a védekezés megint jól működött, ez pedig magával hozta a precíz támadást, Studer dudaszós kosarával bejött tíz alá a magyar együttes. Az időkérés sem segített az oroszokon, Studer nagyon elemében volt, előbb egy hármast, majd egy közelit értékesített - utóbbit faulttal együtt, de a ráadás kimaradt (36-32). A védekezésünk továbbra is tökéletes volt, Goree hozta közelebb a mieinket (38-36). Studer továbbra is brillírozott, tiszta helyzetét nem hibázta el kintről, egy ponttal vezettünk (38-39). Bár az etap végére fordítottak a hazaiak, ennek ellenére nagyon biztató volt a játékunk (42-39).

Katona mehetett a vonalhoz, egyet kihagyott, de leszedtük a lepattanót, Goree pedig egálra módosította az állást (42-42). Teljesen kiegyenlített csata zajlott a pályán, 48-46-nál Raksányi palánkos tripláját követően újra nálunk volt az előny (48-49). Két perc elteltével Musina válaszolt, majd egy büntetőt is értékesített (53-49). Határ révén zárkóztunk, de másfél perccel a vége előtt megint négyre nőtt a differencia (55-51). Háromszor is volt helyzetünk, azonban „körbedobtuk" a gyűrűt, Beglova büntetőzhetett, de egyet elrontott, jött Goree, 56-53. Kivédekeztük a hazaiak akcióját, a nagyjából tíz másodperc volt az órán, viszont elveszítettük a játékszert. 56-53-ra nyert Oroszország, nem sok hiányzott a bravúrhoz - írta a BB1.hu.

Oroszország - Magyarország 56-53 (16-8, 13-11, 13-20, 14-14)

Európa-bajnoki selejtező, C-csoport, 6. forduló
Jekatyerinburg, DIVS Sportcsarnok
V.: Uuehendrik (észt), Smiljanics (szerb), Matejek (cseh)

Oroszország legjobb dobói: Musina 20/9, Vadeeva 12, Vieru 10.

Magyarország: Studer 12/6, Raksányi 5/3, Dubei 4, Goree 12, Határ 11. Csere: Gereben 2, Barnai -, Nagy -, Varga 4, Kiss 2, Lelik -, Katona 1.

Megosztás: