Helyzetjelentés Varsóból

Helyzetjelentés Varsóból

Karahodzsicsot meglepte a válogatott behívó


2017.08.23 21:16

Karahodzsics üszke rá, hogy képviselhet egy országot. Szerinte nem hátrány, hogy később csatlakozott a többiekhez, mert ismeri Ivkovics rendszerét.

Egy óra tíz perces repülőút után, ma délelőtt megérkezett Varsóba a magyar férfi kosárlabda-válogatott, amely csütörtöktől szombatig Lengyelországban vesz részt felkészülési tornán, ahol a házigazdák mellett a britekkel és Izraellel is összeméri erejét.

Hűvös, szeles, felhős idő fogadta a mieinket a közel kétmilliós fővárosban. A hőmérő 15 fokot mutatott, bizony elkélt a pulóver. A csapat a város szélén, a Holiday Park Hotelben kapott helyet, Izraelen kívül az összes résztvevővel együtt. A városban rendezik a férfi röplabda Európa-bajnokságot, amely miatt szinte az összes szálloda foglalt.

Ezúttal nem tartott a csapattal a sérült Tóth Ádám mellett Ruják András, Pongó Máté és Csorvási Milán sem, itt van viszont Hanga Ádám és „az új fiú", Kemal Karahodzsics is. Utóbbi játékossal a repülőút alatt beszélgetett a BB1.hu.

- Nagyon büszke vagyok, hogy itt lehetek, képviselhetek egy országot, és ilyen jó játékosokkal játszhatok együtt. A családom is nagyon boldog volt a hír hallatán. Megmondom őszintén, hogy meglepődtem, amikor Sztojan hívott, de pozitív értelemben, kellemesen csalódtam. Természetesen egy pillanatig nem haboztam, azonnal jöttem. Fel sem merült bennem bennem, hogy visszautasítsam a lehetőséget. A szövetségi kapitányt, Sztojan Ivkovicsot természetesen már elég közelről ismerem, de a srácok sem ismeretlenek számomra, hiszen öt éve itt játszom már Magyarországon, majdnem mindenki ellen pályára léptem korábban. Nagyon rendes velem mindenki, könnyedén beilleszkedtem, hamar befogadtak - mondta a BB1.hu-nak a 210 centis Karahodzsics, aki a 21-es számot viseli a magyar válogatottban.

A portál kíváncsi volt arra is, milyen célokkal érkezett a válogatottba a Kecskemét centere, illetve hogy nem érzi-e hátránynak, hogy csak a felkészülés hajrájában csatlakozott a társasághoz.

- Az első benyomásaim rendkívül pozitívak, ahogy én látom, a csapat jól működik együtt, jó úton járnak a fiúk. Mondhatjuk persze, hogy egy kicsit hátrányból indulok velük szemben, mert később csatlakoztam a csapathoz, de szerintem ez nem lesz probléma, mert ismerem Sztojan szisztémáját. Szeretnék segíteni, és azon leszek, hogy a tudásom legjavát nyújtsam. Remélem, hogy jól fogok tudni játszani a magyar válogatottban, ha Sztojan is úgy látja, hogy hasznára vagyok a gárdának, akkor már elégedett leszek.

Amennyiben a szakmai stáb úgy dönt, Karahodzsics akár a hét nap múlva kezdődő Európa-bajnokságon is pályára léphet, ahol Horvátország és Montenegró ellen is bizonyíthat a szerb-magyar kettős állampolgárságú játékos.

- Nagyon bízom benne, hogy jól fog játszani a magyar válogatott az Eb-n, és remélem, hogy nemcsak Kolozsváron, hanem tovább fog utazni Isztambulba is. Extra motivációt jelentene számomra, ha Horvátország és Montenegró ellen is játszhatnék. Kíváncsi lennék rá, mire mennénk ellenük, lemérhetnénk, hogy hol tartunk hozzájuk képest - zárta szavait Karahodzsics, aki egyébként csapattársával, Wittmann Krisztiánnal lakik egy szobában.


Fotó: SÁ 

Megosztás:
A SZAKMAI STÁB
IVKOVIC Stojan

VEZETŐEDZŐ

PÓR Péter

EDZŐ

FORRAY Gábor

EDZŐ

MILJKOVIC Goran

EDZŐ

Dr. Téglássy György

KERETORVOS

HERMANN János

GYÚRÓ

HORVÁTH Péter

CSAPATVEZETŐ

PLÉZER Gábor

TECHNIKAI VEZETŐ

288
kosárlabdázó
24
válogatott
5
helyszín
1
bajnok
Fiba EuroBasket Women