Férfi NB I: legyőzte az Olaj az Albát

Férfi NB I: legyőzte az Olaj az Albát

Remek első félidejével nyert a Falco a megyei rangadón


2017.05.01 14:34

Sima Falco-győzelem a megyei rangadón

A felsőházi középszakasz utolsó előtti fordulójában a Falco fogadta a Körmendet. A vendégek légiósai közül Parrish Petty el sem utazott, Terry Allen pedig ott volt ugyan, és át is öltözött, de nem melegített be. Érdekes kezdővel álltak fel a hazaiak is, alacsony szerkezetet választott Srecko Sekulovic edző. A Körmend kezdett jobban, alig több mint egy perc után 0-6 állt az eredményjelzőn, de aztán 9-0-val fordított a Falco. Gasper Potocnik időt is kért a 4. percben (9-6). A szombathelyiek első tizenhat pontjából tizenkettőt Darrin Govens dobott. Végig a Falco akarata érvényesült, már majdnem tíz volt közte, amikor visszajött a Körmend, de Govens középtávolijával 23-17-tel zárult az első felvonás. Remek volt a hangulat. Egy perc sem telt el, Ivan Zigeranovic két büntetőjével, valamint Govens ziccerével először lett meg a közte tíz. A hajrára ezt még megfejelték Lester Medfordék, a félidőben már 52-30 volt az állás. Az első húsz percben eldőlt a mérkőzés.

Andrew Barham villogott a fordulás után a hazaiaknál, a 24. percben, 62-35-nél ismét időt kért Potocnik edző. Kicsit összekapta magát a Körmend, 77-57-ről indult az utolsó felvonás. Ferencz Csaba a végén még megszórta magát, de ez már nem osztott, nem szorzott. A Falco pályaelőnye, vagyis minimum a negyedik helye ezzel már biztos.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Egis Körmend 92-80 (23-17, 29-13, 25-27, 15-23)

Szombathely, Aréna Savaria, 3070 néző

V.: Földházi T., Benczur T., Ádám J. (Gincsai J.)

Falco: Govens 30/6, Kovács P. 2, Váradi 8, Barham 22/12, Tóth N. 2. Csere: Medford16/12, Pustahvar -, Zigeranovic 12, Simon -.

Körmend: Gibbs 10/3, Smith 12/3, Ferencz 21/15, Kromah 17/12, Csorvási 18. Csere: Németh -, Doktor 2.

Kipontozódott: Németh (34. perc)

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun_2phu/x1617/hun_2phu_817 


 

Legyőzte az Olaj az Albát

Nehéz helyzetben fogadta a Szolnoki Olaj KK az Alba Fehérvár-Puebla Plus csapatát a középszakasz 9. fordulójában. A bajnoki címvédőnél Luksa Andric, Tóth Ádám és Aleksa Popovic sem léphetett pályára sérülés miatt. Igaz a fehérváriaknál továbbra is maródi volt Justin Edwards, Winston Shepard viszont visszatérhetett, aki a kispadról beszállva kapott lehetőséget. Az Alba kezdte jobban a mérkőzést, a vendégek domináltak, az ötödik percben Lóránt kosara után már 4-14 volt az állás. Wittmann és Barnies kosaraival feljebb kapaszkodott az Olaj, de az első negyedet Farr triplája zárta (15-23). Lóránt kosarával már 13-mal mentek a vendégek. Vojvoda pontjaival próbált meccsben maradni a Szolnok, de továbbra is magabiztos volt az Alba vezetése. Végül a második negyedet Pavlicevic záró hármasának köszönhetően sikerült egálra menteniük a hazaiaknak (34-42).

A harmadik etap elején potyogtak a triplák, Barniesnak köszönhetően felzárkózott öt pontra a Tisza-parti együttes. Pavlicevic fújt nagy hajrát, Wittmann távolija után pedig hosszú idő után egyenlő volt az állás 62-62-nél. Ezt még Vojvodának sikerült megfejelnie, így a gyengébb első félidő után már az Olaj várhatta előnnyel a folytatást (65-62). Ahogy azt várni lehetett, nagy izgalmakat hozott az utolsó felvonás. Az Alba nem illetődött meg, és Mohammed triplája után már néggyel vezettek a 33. percben. A 37. percben Eilingsfeld duplájával egyenlített az Olaj, majd Boriszov középtávolijával a vezetést is átvette. Az utolsó perc nagy izgalmakat hozott. Az Alba Farr büntetőivel még tudott fordítani, de a túloldalon Barnies nem hibázott a büntetővonalról. A végén pedig már az is belefért, hogy Vojvoda csak egy büntetőt értékesítsen (80-78).

Szolnoki Olaj KK - Alba Fehérvár-Puebla Plus 80-78 (15-23, 19-19, 31-20, 15-16)

Tiszaligeti Sportcsarnok,

V: Kapitány G., Győrffy P., Farkas G. (Faidt M.)

Szolnok: Pavlicevic 22/9, Vojvoda 20/6, Barnies 21/9, Borisov 4, Eilinsgfeld 6. Csere: Wittmann 5/3, Hajdu 2, Rudner -.

Alba: Taylor 15/9, Mohammed 11/3, Markovics 8, Lóránt 17/3, Keller Á. 10. Csere: Shepard 5, Farr 12/3, Keller I. -.

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun_2phu/x1617/hun_2phu_818 

Megosztás:
A SZAKMAI STÁB
IVKOVIC Stojan

VEZETŐEDZŐ

PÓR Péter

EDZŐ

FORRAY Gábor

EDZŐ

MILJKOVIC Goran

EDZŐ

Dr. Téglássy György

KERETORVOS

HERMANN János

GYÚRÓ

HORVÁTH Péter

CSAPATVEZETŐ

PLÉZER Gábor

TECHNIKAI VEZETŐ

288
kosárlabdázó
24
válogatott
5
helyszín
1
bajnok
Fiba EuroBasket Women