Férfi NB I: a 21. forduló szerdai mérkőzéseiről

Férfi NB I: a 21. forduló szerdai mérkőzéseiről

Nagy meglepetésre a címvédő vereséget szenvedett Pakson


2017.03.09 23:12

Simán nyert a Körmend a Sopron ellen

Az Alba Fehérvár keddi kiütéses győzelme után szerdán hat pályán rendeztek mérkőzéseket a férfi élvonal 21. fordulójában. A második helyezett Körmend a nyolcba igyekvő Sopront fogadta. A kék-fehérek sok problémával érkeztek a rangadóra: délszláv centerük, Marko Spica sérülése miatt egy hónapja nem tud normálisan edzeni, Julien Mills pedig nem is tudta vállalni a játékot. Az esélyeknek megfelelően a vasiak kezdtek jobban, hamar tíz pontos előnyre tettek szert (12-2). Dragan Alekszics, majd Gasper Potocnik időkérését követően felváltva estek a kosarak, az első negyed után 26-19 volt az állás. A játék képe nem változott a folytatásban sem, mindkét együttes sokat hibázott. A hazaiak aztán belelendültek, és máris tetemessé vált a Körmend előnye. Két perccel a nagyszünet előtt, 52-31-nél már húsz volt közte. Az utolsó percben zárkózni tudott a vendégcsapat, de így is csak kozmetikázni tudott az eredményen.

A fordulás után is a Körmend diktálta a tempót, a piros-feketék továbbra is a saját játékukat tudták játszani, és miután a kinti dobásaik is ültek, tovább nyílt az olló. A harmadik negyed végére minden lényeges kérdés eldőlt (75-50). A tetemes előny birtokában kicsit kiengedett a végére az MTE, sikere azonban egyáltalán nem forgott veszélyben, így Ferencz Csabáék továbbra is őrzik hazai veretlenségüket.

Egis Körmend - Sopron KC 96-73 (26-19, 28-17, 21-14, 21-23)

Körmendi Városi Sportcsarnok,

V.: Győrffy P., Farkas G., Praksch P. (Várhalmi Zs.)

Körmend: Petty 12/6, Smith 6, Ferencz 19/12, Allen 8/6, Csorvási 13 Csere: Kromah 21/9, Gibbs 8/6, Németh Á. -, Doktor 5/3, Oroszi 1, Marton 3/3.

Sopron: Johnson 11, Ruják 13/9, Myles 21/3, Dufault 2, Spica - Csere: Tóth 7, Takács 3/3, Dénes 8/6., Lakosa 8, Kántor -.

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun/x1617/hun_435 


Az ASE meglepte a bajnokot

A 12. helyezett paksiak a 4. helyen álló Szolnokot fogadták. A papírforma a bajnoki címvédő sikerét jósolta, ám az ASE egyáltalán nem ijedt meg erősebb riválisától. Teo Cizmic együttese kezdett jobban, és bár az Olaj folyamatosan kapaszkodott, de ahogy egyenlítés közelébe került volna, hazai részről mindig érkezett egy-egy kosár. A negyed hajrája is az övék volt, Matthew Tiby vezérletével ötpontos előnyt szereztek (23-18). Jóval kevesebb pontot hozott a második etap. Az elején továbbra is a paksiak akarata érvényesült, 27-18 után azonban rákapcsoltak a vendégek, és egy 9-0-s sorozatot produkálva kiegyenlítettek. A végjáték aztán megint a tolnaiaknak kedvezett, így minimális előnnyel vonulhattak a nagyszünetre (34-30).

A második félidőben is fej-fej mellett haladtak a csapatok, folytatódott az ASE-dominancia. A 26. percben Pavlicsevics kosarával egy pillanatra átvette a vezetést a Szolnok, a hazaiak azonban nem törtek meg, és Watkins, illetve Gilbert pontjaival hétpontos előnnyel várhatták a záró felvonást (60-53). Fejben jobban bírták a végét a piros-kékek, akik már 13 ponttal is vezettek, innentől pedig okos, taktikus játékkal hozták le a hajrát, nem kis meglepetést okozva ezzel.

Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK 82-73 (23-18, 11-12, 26-23, 22-20)

ASE Sportcsarnok,

V.: Cziffra Cs., Hegedűs T., Gorka Sz. (Faidt M.)

ASE: Battle 15/9, Kovács Á. 22/6, Samenas 9/9, Tiby 19/9, Watkins 10. Csere: Will 2, Gilbert 5/3, Illés -, Medve -.

Szolnok: Pavlicsevics 20/9, Vojvoda 2, Barnies 10/6, Eilingsfeld 11/9, Andric 7. Csere: Wittmann 5/3, Boriszov 11/3, Popovics 4, Tóth Á. 3.

Kipontozdótt: Andric (35. perc)

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun/x1617/hun_423 


Pécsi rajt-cél győzelem a MAFC ellen

A hetedik helyezett PVSK az utolsó MAFC-cal játszott hazai pályán. Supola és Budimir vezérletével a baranyaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést az elején, hiába próbálkozott a másik oldalon Poscic, az első negyed végére megmaradt a nyolcpontos különbség (21-13). A folytatásban is a Pécs szájíze szerint alakult a meccs, Csirke Ferenc együttese eggyel nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt, 39-25-tel fordultak a csapatok. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a fővárosiak gyatrán dobtak távolról, tizenhat kísérletükből egy sem volt sikeres, így aztán szorosabbá sem tudták tenni a meccset.

Garai Péter rendet tett az öltözőben, a MAFC játéka varázsütésre megváltozott: a harmadik negyedben öt hárompontost bedobott a sereghajtó, amely remek szériát futott, és 55-51-nél négy pontra feljött. A záró felvonás 59-51-ről indult, Budimir vette vállára a Pécset, és visszaverte a budapestiek felzárkózási kísérleteit. Állva hagyta riválisát a házigazda, három perc elteltével 68-53-ra elhúztak a „párducok", innen pedig már nem volt visszaút...

PVSK-PANNONPOWER - MAFC 84-69 (21-13, 18-12, 20-26, 25-18)

Lauber Dezső Sportcsarnok

V.: Papp P., Tőzsér D., Kovács N. (Fekete L.)

PVSK: Nelson 8, Supola 12/3, C. Smith 6/6, Budimir 27/9, Sejfic 21. Csere: Bíró 5/3, Halász 5/3, Antóni -, Harazin -.

MAFC: D. Smith 9/3, Duvnjak 20/9, Misek 1, Sihota -, Poscic 15. Csere: Polyák 10/6, Kovács Á. 4, Lakits 10/6, Pápai -.

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun/x1617/hun_526 


Visszavágott a ZTE a Kaposvárnak

Nagy csatának ígérkezett a Zalaegerszeg kaposvári vendégjátéka, és nem is kellett csalódniuk a kilátogató nézőknek. Kemény, férfias küzdelem folyt a pályán, felváltva vezettek az elején a csapatok, a hajrá a zalaiaknak kedvezett, a tavaly még Somogyban pattogtató Ubilla-Benke duó vezérletével 25-22-re vezettek tíz perc után. A vendégek továbbra is keményen, szívósan védekeztek, amint sikerült meglépniük, Fekete Ádám azonnal időt kért. Jól is tette, egy pontra visszajött, majd fordított is a házigazda. Hiába próbálta meg leszakítani riválisát a KKK, a félidőben minimális volt a különbség a két csapat között (42-41).

Tovább folytatódott a „húzd meg, ereszd el" effektus a második játékrészben is: a ZTE hétpontos hátrányból hatpontos előnyt kovácsolt magának. A harmadik negyed utolsó mozzanataként Kerpel-Fronius szórt be egy triplát a sarokból, amely után tizenhárom pontos előnnyel vághatott neki a záró etapnak a Zete. Természetesen a Kaposvár ezután sem adta fel, négy egységre még megközelítette Bencze Tamás fiait, ezúttal azonban nem esett ugyanabba a hibába a ZTE, mint ősszel, hazai pályán. Fodorék a kritikus pillanatokban rendre rontottak, több üres helyzetet is elpuskáztak a végén, amivel szorosabbá tehették volna a hajrát. A Zalaegerszeg megérdemelten nyerte meg a rangadót.

Kaposvári KK - Zalakerámia ZTE KK 75-84 (22-25, 20-16, 17-31, 16-12)

Kaposvári Városi Sportcsarnok,

V.: Pálla Z., Szabó G., Kulcsár T. (Szabadvári J., dr. Páli K.)

Kaposvár: Wisseh 10, Frazier 6, Cooke 19/6, Hendlein 24/3, Simms 11. Csere: Fodor 3, Baki 2, Grebenár -.

ZTE: Ubilla 13/9, Norfleet 6/3, Benke 16/3, Szabó Zs. 12/12, Drungilas 22. Csere: Wright 10, Kerpel-Fronius B. 5/3, Mohácsi -.

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun/x1617/hun_474 

 

Harmadszor nyert idegenben a Falco

Alacsony színvonalú, gyenge játékot hozott az első negyed Kecskeméten, ahol a helyiek a Falcót fogadták. A vasiak uralták az első felvonást, igaz a KTE végig ott loholt a nyakukon, sőt egy pillanatra még fordított is. Sok volt a hiba mindkét oldalon, a pontszegény első felvonás után 15-19 volt az állás. A Falco tovább őrizte minimális előnyét a folytatásban, a 17. percben aztán a nagyot játszó Ivosev kosarával újra átvette a vezetést a Kecskemét (32-31), majd 39-33-nál már időt is kellett kérnie Szrecsko Szekulovicsnak. 41-41-el fordultak a csapatok.

Hasonló színvonalon folytatódott a játék a szünet után is, a harmadik negyed Govens triplájával 59-64-es eredménnyel zárult, továbbra sem dőlt el semmi. A végére a szombathelyiek két fiatal válogatott tehetsége, Váradi és Bognár kapta el a fonalat. Meglógott a Falco, 69-83-nál még ugyan megpróbálkozott egy időkéréssel a hazai gárda, de a sárga-feketéket ekkor már nem lehetett megállítani. A palánk alatti területet is uralták a szombathelyiek, és pontosabban, jobban is céloztak. A csapatként jobban küzdő Falco megérdemelt győzelmet aratott.

KTE-Duna Aszfalt - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 73-87 (15-19, 26-22, 18-23, 14-23)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 500 néző

V.: Benczur T., Jakab L., Gál J. (Farkas J.)

KTE: Djukanovics 5/3, Pongó Má. 3, Djeraszimovics 18/9, Ivosev 17/3, Karahodzsics 14. Csere: Pongó Ma. 9/3, Mészáros 5/3, Hegedűs -, Pálinkás 2.

Falco: Medford 5, Govens 24/15, Váradi 13/3, Pustahvar 6/3, Zsigeranovics 14. Csere: Tóth N. 4, Barham 12, Bognár 9/3.

Kipontozódott: Djukanovics (36. perc)

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun/x1617/hun_487 


Nagyot lépett előre a Szeged

Rangadót játszott egymással az alsóházban a Jászberény és a Szeged. A szolnoki találkozót betegség miatt kihagyó center, Bojics ismét bevethető volt a hazaiaknál. A kezdeti bizonytalankodás után a vendégek kapták el előbb a fonalat, a szegediek labdaszerzések után könnyű kosarakat szereztek, Sulovics a palánk alatt tarthatatlannak bizonyult. Tíz percnyi játék után Nikola Lazics együttese megérdemelten vezetett a sok hibával játszó riválisával szemben. A folytatásban állandósulni látszott a tízpontos különbség, a vendégek egyértelműen kézben tartották a játék irányítását és védekezésben, valamint támadásban is felülmúlták a jászberényieket. A félidőben nyolccal járt előbbre a Szedeák (29-37).

Továbbra sem volt magas a színvonal, de annál nagyobb volt a küzdelem a második játékrészben. A hazaiak játéka nem javult annyit, hogy közelebb tudtak volna kerülni a csongrádiakhoz. Az utolsó felvonást tizenegy pontos előnnyel várták Csiricsék. Mindent egy lapra tett fel a JKSE, amely a 33. percben Saddler triplája után feljött háromra (55-58), Nikola Lazicsnak időt is kellett kérnie. A vendégek ügyesen játszottak az idővel, berényi fordítás pedig elmaradt. Igaz, négy másodperccel a vége előtt Sztamenkovics triplájával 74-77 volt az állás, de Lilov értékesítette büntetőit, így kialakult a végeredmény (74-79). A vendégek megérdemelten nyerték meg a találkozót.

JP Auto - JKSE - Naturtex-SZTE-Szedeák 74-79 (12-20, 17-17, 18-21, 27-21)

Jászberény, Belvárosi Általános Iskola

V.: Földházi T., Frányó P., Rácz Zs. (Hartyáni Zs.)

JKSE: Saddler 20/6, Arrington 6/6, Williams 11/3, Sztamenkovics 5/3, Bojics 20. Csere: Brbaklics 7/3, Mándoki 3/3, Czirbus 2, Cseh -.

Szedeák: Boltics 17/3, Lilov 11, Csirics 18/6, Juhos 11/3, Sulovics 16. Csere: Bán 4/3, Wirth 2.

Kipontozódott: Brbaklics (39.)

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun/x1617/hun_462 

Megosztás:
A SZAKMAI STÁB
IVKOVIC Stojan

VEZETŐEDZŐ

PÓR Péter

EDZŐ

FORRAY Gábor

EDZŐ

MILJKOVIC Goran

EDZŐ

Dr. Téglássy György

KERETORVOS

HERMANN János

GYÚRÓ

HORVÁTH Péter

CSAPATVEZETŐ

PLÉZER Gábor

TECHNIKAI VEZETŐ

288
kosárlabdázó
24
válogatott
5
helyszín
1
bajnok
Fiba EuroBasket Women