Férfi NB I: az Alba kiütötte a Vasast

Férfi NB I: az Alba kiütötte a Vasast

Nem volt egy súlycsoportban a listavezető és az újonc


2017.03.09 00:41

A férfi élvonal 21. fordulójának nyitómérkőzését játszotta kedden este a Sport 11-ben a Vasas Budapest és az Alba Fehérvár. 8-8-ig tartotta magát a kiesés ellen menekülő házigazda, onnantól kezdve aztán állva hagyta ellenfelét a kupagyőztes, amely az első negyed után már magabiztosan vezetett (20-29). A játék képe nem változott a folytatásban sem, a 13. percben 20 pont volt a két csapat között, pedig Braniszlav Dzunics akkor már zömében csak a cserejátékosainak szavazott bizalmat. Hiába kértek időt a fővárosiak, az olló tovább nyílt, a vendégek már csaknem harminc ponttal jártak előbbre. A félidőre kozmetikázott az eredményen a Vasas, 34-56-ot mutatott az eredményjelző húsz perc után.

A fordulás után sem volt esélyük Horváth Ákoséknak, az Alba gyakorlatilag átrohant rajtuk, Shepard két sikeres büntetője után már a harmincat, 37-79-nél pedig a negyvenet is átlépte differencia. A mérkőzés idejekorán eldőlt, a záró felvonásra már csak a számszerű végeredmény volt a kérdés. A listavezető kék-fehérek a száz pontot is átlépték, az Alba meglepően könnyedén hozta a kötelezőt, a Vasas a vártnál kevesebb ellenállást tudott kifejteni.

Vasas Budapest - Alba Fehérvár 59-106 (20-29, 14-27, 11-32, 14-18)

Sport 11 Sportközpont, 300 néző

V.: Török R., Söjtöry T., Gyuris P. (dr. Valovics I.)

Vasas: R. Taylor 4, Katona 11/9, Horváth Á. -, Pacher 15/6, Wright 4. Csere: Thompson 10/3, Moravcsik 3/3, Garamvölgyi 6, Andrássy 2, Peringer 4.

Alba: B. Taylor 14/9, Edwards 13/6, Shepard 12, Lóránt 15/3, Keller Á. 11/3. Csere: Markovics 17, Burgess 9/9, Farr 9/3, Tóth P. -, Keller I. 6/6, Varga M. -, Nshimba -.

Statisztika:

http://kosarsport.hu/game/hun/x1617/hun_565 

Megosztás:
A SZAKMAI STÁB
IVKOVIC Stojan

VEZETŐEDZŐ

PÓR Péter

EDZŐ

FORRAY Gábor

EDZŐ

MILJKOVIC Goran

EDZŐ

Dr. Téglássy György

KERETORVOS

HERMANN János

GYÚRÓ

HORVÁTH Péter

CSAPATVEZETŐ

PLÉZER Gábor

TECHNIKAI VEZETŐ

288
kosárlabdázó
24
válogatott
5
helyszín
1
bajnok
Fiba EuroBasket Women