U20-as fiú Eb: A második kötelező is megvan

U20-as fiú Eb: A második kötelező is megvan

Koszovó ellen megvan a magyar válogatott újabb győzelme


2017.07.18 16:23

Demeter két triplájával indult a magyar-koszovó mérkőzés a romániai B-divíziós Eb-n, Bunjaku két büntetője ékelődött közé. Kicsit megakadtunk, 6-7-nél át is vette a vezetést Jeton Nixha csapata, de aztán sikerült rendezni a sorokat, a hatodik percben, 12-7-nél már az ellenfél kért időt. Németh tett rá egy triplát a különbségre, majd Kucsora büntetőivel először lett kétszámjegyű a differencia (20-9). A végén labdaszerzés után Márton és Krnjajszki is gyorsan eredményes tudott lenni, így 24-11-es állással zárult az első negyed.

Németh triplájával már tizenhat volt közte, úgy tűnt, hamar sikerül dűlőre vinnünk. Sikerült megroppantanunk Koszovót, két és fél perc után 7-0-val kezdtünk, és 31-11-nél már hússzal vezettünk. Újabb időt kértek a kék mezesek. Közel négy percet kellett várni, mire beköszöntek Peciék. Vezettünk már harmincnéggyel is, a végére zárult az olló, 50-22-őt mutatott a tábla a félidőben.

Kucsora triplája nyitotta a második játékrészt. Váratlanul zavar keletkezett a magyar gépezetben, elég volt néhány eladott labda, gyors leindítások, és a huszonharmadik percben, 53-30-nál időt is kellett kérnie Forray Gábornak. Nagyon kellett Kerpel-Fronius triplája és Demeter zsákolása, hogy megnyugodjunk. Sikerült is megállítani őket, 61-33-nál már ismét Koszovó kért időt. 69-39-ről indult a záró negyed.

Hullámzóvá vált a játék a végére, Koszovó a nagy hátrány ellenére sem adta fel, 6-0-val megint harmincon belül kerültek. Kicsit kiengedtünk, de a győzelmünk egyáltalán nem forgott veszélyben. Az volt az egyetlen kérdés, hogy harmincon belül lesz-e a különbség, vagy sem. Végül megállt huszonötnél. A magyar fiúk a második kötelezőt is hozták, holnap következnek az írek - tudósított a BB1.hu.

Magyarország U20 - Koszovó U20 80-55 (24-11, 26-11, 19-17, 11-16)

U20-as fiú, B-divíziós Eb

Nagyvárad, Antonio Alexe Aréna

Magyarország: Kerpel-Fronius 3/3, Kucsora 7/3, Németh 13/9, Demeter 13/6, Pápai 2. Csere: Buzás 3/3, Fülöp 6, Buzsáki 3/3, Márton 10/3, Filipovics 2, Krnjajszki 18/6.

Forray Gábor, a magyar válogatott szövetségi edzője: Jól kezdtünk, gyakorlatilag az első félidőben sikerült is eldöntenünk a találkozót. Jól működött a védekezésünk és a támadójátékunk is gördülékeny volt. A szünet

után a nagy előny birtokában igyekeztünk többet rotálni, szem előtt tartottuk azt is, hogy várnak még ránk mérkőzések az Eb-n. Gratulálok a fiúknak, holnap Írország következik. 

Statisztika:

http://www.fiba.com/europe/u20b/2017/1807/Hungary-Kosovo#|tab=boxscore_statistics 

Fotó: fiba.com 

Megosztás:
252
kosárlabdázó
21
válogatott
2
helyszín
1
bajnok
Fiba EuroBasket Women