Felhasználónév: Jelszó:

Edzői oldal - Újdonságok

A mérkőzést követő ajánlott program öt lépésben
post-game program
Bert DeSalvo alapján: Nagy Ágoston

A mérkőzést követő ajánlott program öt lépésben


Bert DeSalvo alapján: Nagy Ágoston



Minden műhelynek ugyanakkora figyelmet kellene fordítania a mérkőzés előtti és az azt követő rutinszerű tevékenységekre. Az amerikai egyetemi bajnokságban például valahogy így néz ki a meccsek utáni gyakorlat. Érdemes követendő pédaként tekinteni, ha van rá idő, kapacitás és lehetőség. Természetesen bizonyos részek kiválthatóak, megoldható másképp, de alapvetően látható, milyen komoly háttérmunkáról van szó a siker érdekében.


I. fázis: A meccs utáni megbeszélés
Röviden beszéljünk a csapathoz. Miután az érzelmek ilyenkor nagyon hevesek, ne az egyénekhez szóljunk, hanem a csapathoz. Másrészt azért is legyen rövid a megbeszélés, mert nem lehetünk még felkészültek a statisztikai adatokból, melyeket érdemes lesz hangsúlyozni a csapat számára. Sok mindenről másképp fogunk gondolkodni később, miután lesz időnk értékelni a történteket.

II. fázis: Statisztikai értékelés

Pontos adatok birtokában már szólhatunk a csapathoz. Az első, amire kíváncsiak leszünk, hogy a feltérképezéshez képest a céljaink, hogyan valósultak meg. Ez általában három védekezési és három támadási célt tartalmazzon, amelyek szükségesek a győzelemhez. Mondhatjuk azt is, hogy legalább négyben jobbnak kell lennünk az ellenfelünknél. Persze ez nem egy axióma. (Megjegyzés: Mivel a célok ellenfélről-ellenfélre változnak fontos, hogy az edzők azokat a célokat hangsúlyozzák, amelyeket a játékosoknak végre kell hajtaniuk a game-plan-ben megfogalmazottak szerint. 

Ráadásul a mezőny statisztikát és a lőlapot a mérkőzés után arra használjuk, hogy különböző elemzéseket készítsünk. Ilyen például a plusz/mínusz statisztika, aztán a támadás/védekezés hatékonyságát értékelő stat, a labdabirtoklások hatékonyságának számítása.  E számok nagyon sokat segítenek a bajnokság előre haladtával, így látható, hol tartottunk korábban, melyek a gyenge pontjaink és erényeink. 

III. fázis: Mérkőzésfilm nézés
Bár a feladatoknak megvannak a felelősei, a vezető edző is részt vesz a meccsek utáni video elemzésben, együtt a másodedzővel, akinek a feladata volt a feltérképezés elkészítése.  Több szem többet lát, szükség van  mindenki véleményére és jegyzeteire. Találnunk kell olyan pozitívumokat és negatívumokat, amelyeket meg tudunk mutatni a csapatnak. 

A vido megbeszélésnek 15-20 percig kell tartania. Az idő 2/3-ban legyen szó arról a fejlődésről, ami az előző mérkőzéshez képest történt, majd a hátralévő idő a következő ellenfélre történő felkészülés legyen. 

Az edzőknek a csapat céljait és az edzői filozófiát kell hangsúlyozniuk. Legyen hiteles. A mérkőzés helyzeteket is meg kell tárgyalni, mivel a játékosok rendszerint szembesülni fognak ezekkel. Így látható lesz, hogy mit várnak el az edzők a játékosoktól. 

IV. fázis: Edzői megbeszélés
Attól függően, hogy hazai, vagy idegenbeli mérkőzésről van szó, meghatározható az edzői megbeszélés időpontja. Legjobb, amikor minden edző reflektál a mérkőzés kapcsán, elmondja észrevételeit a statisztikáról, a mérkőzésfilmről. Az a leghasznosabb, amikor külső edzők nem befolyásolják ezt.

Érdemes még reggel találkozni, így lesz idő az érzelmeket és gondolatokat is rendszerezni. Ezután együtt megnézzük a klipet, amit a vezető edző készített. 

Az edzői megbeszélés három aspektust tárgyal:




  1. Egyéni teljesítményt (Eredmény/Viselkedés/Hatékonyság)




  2. Csapat teljesítmény  (Gameplan/Filozófia/Célok/Hatékonyság)




  3. Fejlődés




A játékosok egyéni teljesítményére vonatkozóan, az egész játékukat értékeljük.  Ami tehát a produkció, vagy eredményesség, a viselkedés és a hatékonyság. A csapatteljesítmény kapcsán beszélünk a mérkőzés tervről, és az általános filozófiáról.  Meghatározzuk sikeresek voltunk-e a célok elérésében (statisztika alapján)  és hogy hatékonyak voltunk-e (statisztika alapján). Végezetül mindig keressük a választ arra, hogyan lehetünk jobbak? Ez alapján tudunk felkészülni a következő edzésre, ellenfélre és ez ad közös célt napról-napra. 

V. fázis: Video megbeszélés 
Ezen a fórumon szólnak az edzők a játékosokhoz és tanítják őket a legutóbbi mérkőzés alapján.  A statisztika és meccs film bemutatása nem csak értékelést jelent, hanem lehetővé teszi, hogy a játékosok jobban megismerjék magukat és csapattársaikat, ami javítja a bizalmat és a hiteles légkört. Ezek minden sikeres programnak a védjegyei. 

Nagyon fontos, hogy ezek a video megbeszélések ne az egymásra mutogatásról szóljanak, hanem legyen konstruktív és pozitív. Van, amikor a játékosoknak felelősséget kell vállalniuk, de ha azt akarjuk, hogy a pozitívak legyenek és fejlődjenek, mindent meg kell tennünk, hogy lelkesek maradjunk, és hogy arra használjuk ezt a fontos időszakot, alkalmat, hogy tanítsunk. 

Ez a megbeszélés arra is szolgál, hogy a játékosok hangot adjanak gondolataiknak, javaslataiknak. Ilyenkor megmutathatjuk, hogy mindenkinek tiszteletben tartjuk a személyiségét. 

Ez se legyen túl hosszú megbeszélés. Legyen ez az alkalom az előző mérkőzés lezárása. A megbeszélés egy konferenciateremben legyen, így is javítsuk a hangulatot, mert a programunk nagyon komoly és fontos részét jelenti. 

Összegzés:
A soronkövetkező ellenfél miatt sokszor kimarad a mérkőzés utáni rutin. Olyankor, amikor sorozat mérkőzések vannak, érdemes finomítani és rövidíteni a programon. Mindazonáltal, szükség van egy szisztematikus és hatékony módszerre, ami áttekinti a közelmúltat, amennyiben javítani kívánunk a programunkon. 

A vezetőedzőknek be kell építeniük a mérkőzések utáni rutinba a fentebb megfogalmazott elemeket.

Végezetül, a mérkőzések utáni programok biztosítanak egy extra fórumot, ahol az edzők fejleszhetik vezetői készségüket és olyan környezetet teremtenek, ahol mindenki - játékosok és edzők - felelősséget vállalhatnak és a sportolók számára lehetővé teszik az önkifejezést, hozzájárulásukat a programhoz. 



Korábbi cikkek
2013. Nov. 08 10:29
Basket Clinic cikk

Hírlevél





Támogatók